Így védik a fagytól a gyümölcsfáikat a lengyelek: kiváló termésre számítanak idén
Jól sülhet el az idei almaszezon az országban.
Jól sülhet el az idei almaszezon az országban.
Jól haladnak a vetési munkákkal a hazai földeken.
Kemény napok elé nézünk.
Késő délelőttig jellemzően borult, csapadékos idő lesz, majd nyugat felől csökken a felhőzet, az Észak-Dunántúl nagy részén és a főváros tágabb környezetében több órára kisüt a nap
Több órára kisüt a nap, de a fátyolfelhők mellett újra gomolyfelhők képződnek, és többfelé valószínű záporeső, zivatar - legkevésbé az Észak-Alföldön
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként a déli részeken lehet szakadozottabb a felhőzet
Reggel, délelőtt még felhős időnk lesz, a csapadék azonban északkeletre szorul vissza, délebbre hosszabb száraz időszak valószínű
Délnyugat felől tovább folytatódik a felhőzet-növekedés, ezzel együtt pedig záporokra, zivatarokra is egyre több helyen számíthatunk
Évről évről rosszabb lehet a helyzet.
Szerdától óriási fordulatot vesz az időjárás.
Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, legfeljebb helyenként lehet kevés fátyolfelhő az égen
Aranyat érő májusi eső érkezik.
Nem túl biztató a 2021. évi várható európai kajszitermés.
Az időjárás csúnyán keresztbe tett a méhészeknek.
Derült, száraz időre számíthatunk, legfeljebb helyenként lehet kevés fátyolfelhő az égen
Változatos képet mutat a repce állapota az országban.

Vannak bizonyos billenőpontok az éghajlatban, amelyek változása már nem visszafordítható.
Hullámvasúton a magyar szántóföldi növénytermesztés, egyre keményebb döntéseket kell meghozni a gazdáknak.
Örülhetnek a Kőszegre látogatók: pályázati forrásból újítják fel a korábban lezárt Óház-kilátót.
Továbbra is zajlik a zsugorfláció - a termék kisebb lesz, az ára nem biztos.
Csaknem kétszáz éve szerepelt receptkönyvben először a pozsonyi kifli, de az eredete ma is vitatott.