Váratlan csavar jön az időjárásban: ez a magyar földekre is óriási hatással lesz
Száraz őszkezdetre készülhetnek a gazdák.
Száraz őszkezdetre készülhetnek a gazdák.
A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek - nagyobb számban keleten, északkeleten - de csapadék nem valószínű
A kezdetben felhősebb tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és napos, gomolyfelhős idő várható
Újabb drágulás a nemzetközi élelmiszerárakban.
Bár csökkent a tavalyi évhez képest az import, még így is rengeteg van belőle.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, jelentéktelen zápor csak a Tiszántúlon fordulhat elő
Megállíthatatlanul nőnek az árak.
A Szupermenta paprikákat nevelt a Nébih fajtakitermesztő állomásán.
A nap első felében az ország túlnyomórészén erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután először a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén, estefelé már a keleti megyékben is határozottan csökken a felhőzet
Teljes a káosz, itt már későn jött az eső.
Zivatarokkal és jégesővel érkezik meg a csapadék az országba.
Akadályokba ütközhetnek azok a gazdák, akik most beruházásba kezdenek.
Nagyot nőtt a termelés költsége.
A nap első felében több órára kisüt a nap, majd főleg az északi országrész felett megnövekszik a felhőzet
Durván megzuhant a német szilvatermés, de az alma sincs jobb helyzetben.
Az északkeleti megyékben továbbra is erősen felhős időre és időszakos esőre, záporra van kilátás
Délelőtt jobbára gyengén felhős, napos idő valószínű, a keleti tájakon is szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet

A túlélés kulcsa a hozzáadott érték növelése és a beruházások felgyorsítása lehet.
Érkezik a változás: így tör be a hideg
Az elmúlt évek gyakorlata szerint adatszolgáltatási időszak zajlik január hónapban, azonban ez most jóval kevesebb terhet jelenthet.
A tél első heteiben nem gyarapodott, hanem fogyott a hóban tárolt vízkészlet több fontos hazai vízgyűjtőn.
Az ecet világszerte kedvelt fűszer és tartósítószer, amelyet sokféle formában állítanak elő.