Így árvereznek el több ezer hektár földet Magyarországon: ez sokakat érint
Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja.
Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja.
A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.
Közel 300 ezer gazdálkodónak nyújt tagdíjkedvezményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A tudatos és innovatív gondolkodás egyre inkább gyökeret verhet a magyar földeken.
A gazdálkodók idén különösebb akadályok nélkül haladnak a vetéssel, és a közeljövőben is kedvező időjárás várható.
A gazdák szerint a kormány által felajánlott kétmilliárd forintos támogatás messze nem elegendő a kialakult válsághelyzet kezelésére.
A Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium.
Továbbra is folytatódnak az Agro-ökológiai Program (AÖP) kifizetései Magyarországon.
A biológiai termékek jelentik a mezőgazdaság következő korszakát Magyarországon is.
34 európai civil szervezet kérte a lengyel EU-elnökséget, hogy ne hozzon döntést a farkasok védelmi státuszának csökkentéséről, míg a jogi és szakmai kérdéseket nem tisztázzák.
A csapat egy olyan rendszert mutatott be, amely szenzorok segítségével méri a kukoricaföldek talajnedvességét, elemzi az adatokat.
Április közepén az ukrán gazdák fokozatosan egyre drágábban árusítják a fejeskáposztát.
Mutatjuk a húshasznú szarvasmarhatartók állatjóléti támogatáshoz kapcsolódó most aktuális feladatait.
Felkészülten segítenek majd a NAK falugazdászai az egységes kérelmek benyújtásában.
Égetően nagy szükség van a fiatalításra a magyar és az európai mezőgazdaságban is.
Átvihetők a talajvizsgálati és az alapadatok az aktuális e-Gazdálkodási Naplóban.
A húshasznú állatjóléti támogatás feltételei szigorúak, nem érdemes az intézkedéseket az utolsó pillanatra hagyni.
Hétfőn este 9-kor már -7 fok volt a Kékesen, de az ország több részén is fagyott.
A mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő pályázatok komoly beruházásokra adnak lehetőséget az OTP agrárgazdasági értékesítési igazgatója szerint.
Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a közvetlen támogatások rendszerének részeként segíti ezeknek a fenntarthatósági elvek megvalósítását.
Helyszíni mintavételekkel kezdődnek el az AKG növényvédőszermentesség ellenőrzései.
Vágner Balázs országos rekordot meghaladó törpeharcsát fogott a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Bagisi-csatornában.
Fontos lépés ez a Japánnal közel két éve tartó kereskedelmi tilalom feloldása felé.
Őszies a hangulat nyugaton, a Dunától keletre viszont helyenként már 25 fokot mutatnak a hőmérők.
Az erdők fenntartható gazdálkodásának egyik alapvető eleme az erdőfelújítás és az erdőtelepítés.