Közeleg a határidő: ezt sok magyar gazdának el kell intéznie január 31-ig
Fontos tájékoztatást adott ki a Nébih a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról.
Fontos tájékoztatást adott ki a Nébih a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal több ponton is egyszerűbbé és átláthatóbbá tette az eGN rendszerét.
Kedvező változások jönnek a KAP ST ÖKO feltételeiben, miután módosították az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívást.
Kiemelten fontos a legkisebb gazdálkodók likviditásának támogatása, ezért az eddigi intézkedések mellett új hitelkonstrukció lesz elérhető a számukra.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2025-ben is biztosítja az Egységes Kérelem (EK) adatainak eGN-rendszerrel való összehangolását.
Átvihetők a talajvizsgálati és az alapadatok az aktuális e-Gazdálkodási Naplóban.
A húshasznú állatjóléti támogatás feltételei szigorúak, nem érdemes az intézkedéseket az utolsó pillanatra hagyni.
Gyakran felmerül a gazdálkodók részéről a kérdés, hogy mely szerek alkalmazhatóak a kultúrában.
Az érintett területen gazdálkodóknak március 31-ig kell teljesíteniük a nitrát adatszolgáltatást.
A 2025-ös Gazdálkosi napló megnyitása március 5-től lesz elérhető a gazdálkodók számára.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összefoglalta az eGN 2024. évi adatszolgáltatási eredményeit.
Az elektronikus gazdálkodási napló új beadási határideje 2025. február 3-ra módosult.
Figyelem, a tápanyaggazdálkodási terv adatait is rögzíteni kell az elektronikus gazdálkodási naplóban.
A VPAKG2021 támogatottak számára kötelező a Gazdálkodási Napló adatainak beküldése a NÉBIH által üzemeltetett elektronikus felületen.
Már elérhetőek a Gazdálkodási Napló frissített kitöltési útmutatói a Nébih oldalán.
Új funkcióként elérhető a növényvédelmi kezelés végzésével kapcsolatos nyilatkozat.
A 2025. január 1. napját követően eltelepített ültetvények esetében csak a gyümölcsültetvény-kataszteri nyilvántartásban szereplő ültetvények támogathatóak.
A Gazdasági napló vezetéséről szóló ingyenes kiadvánnyal segíti a magyar gazdálkodókat az Agrárkamara.
Már elérhető az EK adatok betöltési funkciója az eGN-ben, az adatok betöltése minden érintett számára kötelező.
Idén is lehetőség lesz az Egységes Kérelem és az eGN parcella adatainak szinkronizálására.

A szereplők szerint a magyar búza megítélése romlott az elmúlt években, és a hazai termés jelentős része ma már csak a kommersz kategóriában versenyképes a külpiacokon.
Az ENSZ 2026-ot a legelőknek és a pásztoroknak és az ő kiemelt szerepüknek dedikálja.
Az ÖMKi aktuális kísérleti eredményeik alátámasztják a csökkentett művelésen alapuló ökológiai mezőgazdaság előnyeit.
Csak az integrált, tudásalapú, helyspecifikus tápanyag-utánpótlás jelenthet valódi kiutat a piacot jellemző bizonytalanságból.
A magyarok nem lelkesednek a változásért és nincs igazi kapcsolat a kutatók és a gyakorlat között sem.