Dől a pénz: újabb százmilliárdot zúdítanak a földekre
Döntött a kormány az újabb árverések megkezdése előtt.
Döntött a kormány az újabb árverések megkezdése előtt.
Most minden eddiginél kedvezőbb kondíciójú hitelhez juthatnak hozzá azok a gazdák, akik a „Földet a Gazdáknak” programban szeretnének állami tulajdonú...
Ma már viszont csak földművesek elől vásárolhatna földeket a nemzeti földalap.
A magyar gazdák földvásárlási igényével indokolta a földművelési miniszter, hogy az állam állami földterületeket adna el nyílt, nyilvános árveréseken.
Látványos a zuhanás.
Több milliárd forintért vásárolt földet tavaly az állam - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Ismételt változások a Földforgalmi törvény 2014. március 01. napján hatályba lépett rendelkezései miatt
Elővásárlással ütött ki a nyeregből állítólagos külföldi vevőket az állam.
Minden településen meg kell alakítani az új földbizottságokat.
A tavaly elfogadott Földforgalmi törvény szabályai „lépcsőzetesen” lépnek hatályba. Első körben a haszonbérlet szabályainak változásával kell megbirkó...
Az EURO-ECO Csoport tagjaként működő UNIVER-PENTA Kft. névjegyzéki szaktanácsadói, munkatársai országszerte nap mint nap találkoznak olyan kérdésekkel...
Megmentette a magyar gazdákat (is) az Európai Bíróság.
A román kormány elfogadta szerdán azt a törvénytervezetet, amellyel szigorítja külföldi magánszemélyek számára a termőföldvásárlás feltételeit, miután...
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Szigorítani készül a román kormány a hazai és külföldi magánszemélyek földvásárlásának feltételeit, de l...
Jövő február 28-ig ki kell függeszteni a földvételi ajánlatokat. Az mehet biztosra, aki február 15-ig dönt.
Mint azt már a múlt havi cikkemben jeleztem, az új termőföldtörvényről szóló cikksorozatom 2. részének tárgya a föld tulajdonjogának megszerzésével ka...
Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: A szlovák agrártárca a magyar minta alapján kívánja korlátozni a külföldiek termőföldvásárlását, amelynek m...

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról.
Argentína pisztáciatermesztése robbanásszerű növekedésnek indult, az ültetvények területe az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt.
Csütörtökön kora este eredt el az eső, szépen, csendben öntözte a Nyugat-Dunántúlt.
Mostanra mindenki számára bebizonyosodott, hogy már nem működnek azok a módszerek, amiket 10-20 éve alkalmaztak a gazdák.
Az Európai Unió előzetes megállapodást kötött a génszerkesztett növények szabályozásáról.