A Közös Agrárpolitikával kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el 11 ország agrárminisztere
Agrárminiszteri találkozóra és élelmiszeripari kiállításra került sor Poznanban.
Agrárminiszteri találkozóra és élelmiszeripari kiállításra került sor Poznanban.
Az Ukrajnából érkező fatermékeket ellenőrizte az EUTR hatóság.
Az innováció a kulcs a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság eléréséhez.
Most kiderült, melyik állatból, mennyi van az országban.
Mostantól az Akasztói szikiponty is uniós oltalommal védett magyar termék.
A következő 10 évben ez határoz majd meg mindent.
Száznál is több személy ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.
A szakértők szerint lehet, hogy Európa idén behozatalra szorul majd cukorból.
Cél az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása.
Mindent megboríthat a gyilkos kór németországi megjelenése.
A mezőgazdaság metánkibocsátása csökkenthető, de nagy ráfordítást igényel.
Az élő állatok EU-ból harmadik országba történő szállítását is megvitatták.
Továbbra sem lehet tudni, betiltja-e a mankocebet az Európai Unió.
Az agrárminiszter szerint kulcsfontosságúak az uniós területalapú támogatások.
A 2019-2020-as szezonban az almaipar is megérezte a világjárvány hatásait.
Öt magyar településen tesztelik a természetes vízmegtartó megoldásokat.
8%-kal nőtt az ökológiai gazdálkodásból származó zöldség-gyümölcsök importja.

A hajnali fagyok katasztrofális pusztítást végeztek a hazai, különösen a dél-alföldi szőlő- és gyümölcsültetvényeken.
A hosszú hétvége nagy területen indult többfokos faggyal, május első hajnala rögtön egy hidegrekordot hozott.
A vízgazdálkodás egyik legfontosabb sajátossága Olaszországban a többszintű, decentralizált irányítási rendszer.
Kései fagy söpört végig Közép- és Kelet-Európán, a hirtelen jött mínuszok súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben.
Május első hétvégéje után tovább emelkedik a hőmérséklet, a következő napokban már kora nyárias maximumokra készülhetünk.