A franciák már most látják: kevesebb lesz idén a póréhagyma
Franciaország: 6%-kal marad el az idei póréhagymatermés a tavalyitól
Franciaország: 6%-kal marad el az idei póréhagymatermés a tavalyitól
Az egyidejű spanyol és marokkói termelési nehézségek az uniós piacok ellátására vonatkozóan is kockázatot jelenthetnek.
Nagyobb mennyiségű, legfeljebb közepes minőségű, rosszabbul tárolható tétel került a nagybani piacokra.
Az új tulajdonos betiltotta a horgászatot Győr-Moson-Sopron egyik kedvelt vízterületén.
2024 decemberében a magyar gazdák 21,6 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Vöröshagymából az előző évekhez képest igen magasak a raktárkészletek Görögországban.
Alacsony árszinttel lépett át a hagyma az újévbe Lengyelországban és nincs sok esély arra, hogy ez változni fog.
Korábban államosított mezőgazdasági vállalatot vásárolt fel az állami tulajdonú orosz bank.
Pályázatok és források híján 2024-ben gyakorlatilag leállt a mezőgazdasági gép- és alkatrész-forgalmazás Magyarországon.
2024 novemberében a magyar gazdák 26,5 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Kifejezetten magas árszinten kezdte a vöröshagyma a decembert az országban, ám az első hetet követően kisebb mérséklődés következett be.
Ukrajnában a káposzta már most átlagosan 2,7-szer drágább, mint 2023 azonos időszakában.
Olyan katalizátor fejlesztettek, amely két káros üvegházhatású gázt, a metánt és a szén-dioxidot képes értékes alapanyaggá alakítani.
Minden adott ahhoz, hogy az itthon termelt, értékes bioélelmiszerek bekerüljenek a közétkeztetésbe.
2024 októberében a magyar gazdák 36,4 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
A betakarítás után visszamaradó növényi maradványok nem csupán melléktermékek, hanem értékes szervesanyag- és tápanyagforrások is.
Mozgalmas volt a hétfő, a viharok előtt melegrekord, a viharokban szélrekord dőlt meg.
Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély.
A közeljövőben gyorsabban kifizetett támogatásokban és sikeres pályázati lehetőségekben bízhatnak a gazdák.
Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára Magyarországon zivatar és felhőszakadás veszélye miatt.