Komoly támogatást kapnak a magyar állattartók: így juthatnak hozzá a pénzhez
Megjelent a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állítására nyújtandó válságtámogatás igénybevételéről szóló Kincstár Közlemény.
Megjelent a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állítására nyújtandó válságtámogatás igénybevételéről szóló Kincstár Közlemény.
Komoly büntetést kaphatnak azok a kerttulajdonosok, akik ezt nem intézik el december 31-ig.
Jogegységi határozatot hozott a Kúria a földforgalmi törvényről, megjelentek a részletek a Magyar Közlönyben.
A borok címkéit fürkészve gyakran találkozhatunk a cuvée kifejezéssel, ami arra utal, hogy az adott palackban rejlő ital házasítással készült.
Előzetes értesítés nélkül vonult ki a gyártók, a forgalmazók, valamint a kis- és nagykereskedők telephelyeire a Gazdasági Versenyhivatal.
A GVH folytatja konzultáció-sorozatát az élelmiszer-infláció hátterének feltárásához.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárást indított. A traktorba 480 forintért lehet tankolni, több száz forinttal olcsóbban, mint piaci áron.
Online meghatalmazáskezeléssel bővült a Nébih elektronikus ügyintéző rendszere.
250 ezer forintért "vásárolt" pár darab tiszai pontyot az ÁHSZ.
A NAK júliustól vizsgálhatja a haszonbérleti díjak aránytalanságát.
Fontos a méhkímélő technológia alkalmazása gabonafélékben virágzás idején.
Az Európai Bizottság döntése alapján 2019-ben hagyományos különleges termék elismerést kapott a rögös túró és felvette nyilvántartásába az EU.
Így lehet megóvni a talajokat az eróziótól.
Ellenőrizték a tűzifa vásárlásának és szállításának szabályait Zala megyében.
Ez várható a madárinfluenza miatti kártalanítások terén.
A viharkárok kompenzálására 1,5 milliárd forintot biztosít az agrártárca.
Ezeket mindenképp be kell tartani.
2022. február 13-ig lehet benyújtani a pályázatokat.
Nincs mese, fizetnie kell Bigééknek.

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál.
A forrást a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretéből nyerték el.
Az elmúlt időszakban az intenzívebben terjedő gombakórokozók miatt minőségi problémákkal is számolni kell a kukoricatermesztésben.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő
A szereplők szerint a magyar búza megítélése romlott az elmúlt években, és a hazai termés jelentős része ma már csak a kommersz kategóriában versenyképes a külpiacokon.