Bővítette kapacitását a Phylazonit (x)
2017. március 2-án ünnepélyes keretek között került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beszterecen a Phylazonit baktériumkészítményeket előállító üze...
2017. március 2-án ünnepélyes keretek között került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beszterecen a Phylazonit baktériumkészítményeket előállító üze...
Az agrárvállalkozások négyötöde fejlesztene öt éven belül.
Az agrártámogatások és a zöldítés idei módosításai, valamint a következő, 2020-ban kezdődő új uniós ciklus támogatásainak bizonytalansága komoly kihív...
A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató gazdálkodók 77%-a tervezi gazdaságának fejlesztését a következő 2–3 év so...
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének...
A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította a biatorbágyi mezőgazdasági gépgyár bővítését – tájékoztat...
Több mint harmadával emelkedett a termelői tej ára a 2016 júniusi adathoz képest, így jelenleg 85-90 forintot kell fizetni egy kilogrammért; az utóbbi...
Gazdálkodási környezetük javulására számít a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozóinak többsége a következő 12 hónapban – derül ki a Takarék Csoport...
Mintegy 12 milliárd forintos beruházással új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Kft. Debrecenben, a beruházás nyomán 181 új munkahely jön létre...
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének...
Összesen száztizennégymilliárd forintos kerettel tizenhét vidékfejlesztési pályázati forrás nyílik meg az idén, már az első fél évben – értesült a Mag...
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének...
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének...
A Vidékfejlesztési Program keretében hamarosan várható "A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére He...
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének...
Összesen 54 milliárd forintnyi támogatásra pályázhatnak a hazai kis- és középvállalkozások digitális gazdaság fejlesztése céljából – írja a palyazatih...
A tovább csökkenő mezőgazdasági árak mind inkább rászorítják a gazdákat a költséghatékony termelésre. Ennek megteremtéséhez az alacsony kamatszinten e...
Az ingyenesen letölthető piackutatási jelentés többek között a következő kérdésekre ad választ: Melyek az aktuális trendek? Milyen irányba változott a...
A borászati fejlesztésekre beadott pályázatok forrásigénye már most meghaladja a rendelkezésre álló negyvenmilliárd forintot – írja a Magyar Hírlap pé...
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének...

Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a Ceres ZRt.
Az iráni háború következtében kialakult bizonytalan piaci helyzet komoly aggodalomra ad okot az andalúz zöldség- és gyümölcstermesztők körében.
A helyzet gyors rendezése kulcsfontosságú, hiszen a gyümölcs romlandó, és az exportőrök számára minden további nap növeli a veszteség kockázatát.
Magyar idő szerint március 20-án 15 óra 46 perckor kerül sor a tavaszi nap-éj egyenlőségre, ugyanis ekkor lépünk át az úgynevezett tavaszponton.
2026. március 24-ig lehet véleményezni a tenyésztésszervezési feladatok támogatásáról szóló miniszteri rendeletet.