Kimondták: ezeket a húsokat fogjuk enni néhány év múlva
A globális hústermelés várható növekedése elsősorban a közepes és alacsony jövedelmű országokból fog származni az összes állattenyésztési ágazatban.
A globális hústermelés várható növekedése elsősorban a közepes és alacsony jövedelmű országokból fog származni az összes állattenyésztési ágazatban.
Vége a jó időknek: csökken a termelők haszna és globális kockázatok is fenyegetnek.
Nem ment jól a tavalyi év a két nagy magyar baromfis cégnek, de a Taravis örülhet.
A nagy európai átrendeződések új lehetőséget, de komoly átalakulásokat is hozhatnak a magyar piac számára.
Az Ukrajnából érkező baromfihúsra is vonatkozniuk kellene az uniós jogszabályoknak, előírásoknak.
Egyelőre nincs jele, hogy Magyarországra is érkezett a fertőzött húsból, de ügyeskedők kijátszhatják a rendszert.
Több mint két tucat ember került kórházba, egy pedig el is hunyt a fertőzött ukrán baromfihús miatt.
Éjjel meg is jelent a közlönyben az agrárminiszter által felvázolt adminisztrációs kötelezettség.
Fel kell készülni arra, hogy biztosan lesz drágulás a henteseknél, de sokkal kisebb, mint egyébként lehetne.
Márciusban 3,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.
Jó év lehet a 2024-es a magyar baromfiágazat számára, pedig komoly problémák is vannak a szektorban.
Egyre csökken a szarvasmarha és a sertés vágások száma, a baromfié ugyanakkor egyre emelkedik.
Bár vannak kihívások a hazai baromfiágazatban, a hazai és az uniós piacokra beáramló ukrán baromfihúsnál egy se nagyobb.
Tavaly, az import tojás 74 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.
Egyre nehezebb jó minőségű sertéshúshoz jutni, pedig úgy tűnik, hogy nagyon is lenne rá igény.
Számtalan harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket bizonyos magyar termékekre a madárinfluenza miatt.
A csökkenő fogyasztás és a jobb költségszerkezet miatt ötödével csökkent a termelői ár.
Elvileg Ukrajnából baromfihús sem jöhetne Magyarországra, a gyakorlatban nem lehet kizárni, hogy mégis importáljuk.
A hagyományosan nagy mennyiségben fogyasztott húsfélék mellett nem kéne messzire menjünk, ha valami rendhagyóbbat szeretnénk enni.
A gabonafélék ára csökkent, a növényi olajoké nőtt; rekordnagyságú gabonatermés várható.
Az indiai lótusz gyönyörű növény, de a szakértők szerint károkat okozhat a hazai élővilágban.
Közel egy tonnányi őshonos halat őriznek a halőrök a Tisza árterében, amelyet idővel vissza fognak engedni a folyó vizébe.
Elárulta a szakértő, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a fejlődést az állattartásban is.
A csökkenő kínálat miatt júliusban folyamatosan drágult a káposzta Lengyelországban.
Nagy segítséget kaptak a magyar gazdák a kertészeti termelés korszerűsítését célzó pályázathoz.