Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2022.11.26. szombat
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, de így is erősen felhős vagy borult, több helyen tartósan párás idő lesz a jellemző
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, de így is erősen felhős vagy borult, több helyen tartósan párás idő lesz a jellemző
A borult északkeleti, keleti részeken lassan szakadozgat a felhőzet, és inkább csak rövid időre bújhat elő a nap, míg másutt többórás napsütésre számíthatunk az időszakosan megnövekvő felhőzet mellett
A Dunántúlon vékonyodik, szakadozik a felhőzet, keletebbre erősen felhős vagy borult lesz az ég
Jubileumi rendezvény november 30.-december 1-én Siófokon, jön a tizedik Agrárszektor Konferencia.
Marad a borult idő, de a Tiszántúlon felszakadozhat a felhőzet, ott akár pár órás napsütés is lehet
A köd és rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, legtovább az Északi-középhegység térségében maradhat meg
Az éjszaka képződött köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, és általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű
Napközben a csapadékrendszer egyre inkább a délnyugati, déli tájak fölé szorul vissza, miközben északnyugat, észak felől egyre nagyobb területen szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet
Átmenetileg elvékonyodik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk, de az északkeleti határ mentén tartósan borult maradhat az idő
Estig túlnyomóan borult időre van kilátás, és délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, ami este az északi hegyekben, késő estétől Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi felén havazásba vált át
Jön a Portfolio Csoport Agrárszektor Konferenciája november 30.-december 1-én Siófokon.
Napközben az északkeleti megyék kivételével vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, a nyugati és a déli megyékben van esély pár órás napsütésre, de főként az északkeleti, keleti megyékben továbbra is borult időre számíthatunk
Vastag frontális felhőzet húzódik fölénk, így az ország nagy részén jobbára borult idő várható
Napközben javulnak a látási viszonyok, de marad a többnyire erősen felhős vagy borult idő
A köd és a rétegfelhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken
A köd, rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, helyenként - legnagyobb eséllyel északon és a Nyugat-Dunántúlon - viszont tartósan megmaradhat
Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:
A köd, rétegfelhőzet délelőtt szakadozik, zsugorodik, néhol azonban maradhatnak tartósan borult részek
Az éjszaka képződő ködfoltok délelőtt feloszlanak, majd közepesen felhős időre számíthatunk, legalább pár órára mindenütt kisüt a nap
November 30.-december 1-én rendezi meg a Portfolio Csoport Siófokon az Agrárszektor Konferenciát.
A látási viszonyok javulnak, de délutánig még jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak hosszabb-rövidebb napos időszakok lehetnek a frontális felhőzet érkezése előtt

Az iráni háború következtében kialakult bizonytalan piaci helyzet komoly aggodalomra ad okot az andalúz zöldség- és gyümölcstermesztők körében.
A helyzet gyors rendezése kulcsfontosságú, hiszen a gyümölcs romlandó, és az exportőrök számára minden további nap növeli a veszteség kockázatát.
Magyar idő szerint március 20-án 15 óra 46 perckor kerül sor a tavaszi nap-éj egyenlőségre, ugyanis ekkor lépünk át az úgynevezett tavaszponton.
2026. március 24-ig lehet véleményezni a tenyésztésszervezési feladatok támogatásáról szóló miniszteri rendeletet.
2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része a szerkezeti átalakulásokból fakad.