Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.10.18. szerda
A pára- és ködfoltok feloszlása után napos idő várható, majd a délelőtti óráktól délnyugat felől fátyolfelhőzet sodródik fölénk, de csapadék nem lesz
A pára- és ködfoltok feloszlása után napos idő várható, majd a délelőtti óráktól délnyugat felől fátyolfelhőzet sodródik fölénk, de csapadék nem lesz
A pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően napos, fátyolfelhős idő várható, de északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek, illetve délután északnyugat felől átmenetileg megvastagszik a felhőzet
A pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően napos idő várható kevés fátyolfelhővel, északkeleten kevés gomolyfelhővel
Túlnyomóan borult időre van kilátás kora délutánig többfelé esővel, záporral
A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország döntő részén derült lesz az ég, majd késő délutántól északnyugatról felhősödés veszi kezdetét
A párásság és ködfoltok megszűnését követően napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül
November 29-30-án rendezi meg a Portfolio Csoport a siófoki Agrárszektor Konferenciát.
A zártabb felhőzet területi kiterjedése csökken, de főként az északkeleti harmadban borult maradhat az ég
Az ország északkeleti és délnyugati harmadában változóan, míg középen inkább erősen felhős idő ígérkezik
Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben
Kora délutánig többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, majd északkelet felől csökken a felhőzet, ugyanakkor a Dunántúlon végig felhős idő marad
A nap nagyobb részében fátyolfelhős, napos idő várható, majd késő délutántól észak felől már vastagabb felhők érkeznek, de csapadék nem lesz
Kora délelőtt a fátyolfelhők levonulnak és a délnyugati részeken is felszakad a felhőzet, és ezt követően már országszerte napos, száraz időre van kilátás többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel
A nap nagyobb részében napos időre számíthatunk időszakosan megnövekvő fátyolfelhőzettel, majd késő délutántól északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem várható
November 29-30-án rendezi meg a Portfolio Csoport a kétnapos Agrárszektor Konferenciát Siófokon.
Hidegfront szakadozott felhőzete vonul végig az országon, emellett több órára kisüt majd a nap, ugyanakkor a délnyugati, déli megyékben felhősebb idő várható és elsősorban ott helyenként eső, záporeső előfordulhat
Többnyire felhőtlen vagy gyengén fátyolfelhős idő várható, illetve kora délelőttig a keleti tájakon néhol rétegfelhőzet boríthatja be az eget
Túlnyomóan napos idő várható fátyolfelhőkkel, az ország északkeleti harmadán gomolyfelhőkkel is
A pára-, ködfoltok feloszlását követően, a napos időt fátyol- és gomolyfelhők zavarják meg
Nyugatról kelet felé haladva egy keskeny, szakadozott felhősáv vonul át felettünk, amelyből legfeljebb elvétve fordulhat elő kisebb záporeső

A hosszú hétvége nagy területen indult többfokos faggyal, május első hajnala rögtön egy hidegrekordot hozott.
A vízgazdálkodás egyik legfontosabb sajátossága Olaszországban a többszintű, decentralizált irányítási rendszer.
Kései fagy söpört végig Közép- és Kelet-Európán, a hirtelen jött mínuszok súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben.
Május első hétvégéje után tovább emelkedik a hőmérséklet, a következő napokban már kora nyárias maximumokra készülhetünk.
Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk