Nagy István Párizsban: a kormány folytatja a harcot a magyar gazdák pénzéért
A hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező országoknak ugyanis közösen kell fellépniük az unió közös agrárpolitikája (KAP) forrásainak megtartásá...
A hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező országoknak ugyanis közösen kell fellépniük az unió közös agrárpolitikája (KAP) forrásainak megtartásá...
Meghosszabbították a határidőt, így augusztus 31-ig várják a kiállítók jelentkezését az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (...
Fiatal gazdákra és tudatos fogyasztókra van szüksége a magyar mezőgazdaságnak – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára...
Ötmilliárd forint jut ebben az évben szociális tüzelőanyagra – hangzott el július közepén az Agrárminisztérium (AM) és a Belügyminisztérium (BM) közös...
Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos az unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának július 15-i, brüsszeli ülé...
A vidék biztonságáért együttműködik az agrártárca az Országos Polgárőr Szövetséggel – jelentette be Feldman Zsolt a VIII. Országos Lovas Polgárőr Szem...
Az idén első alkalommal adták át "Agrárminisztérium Pálinkája 2019" címet, amelyet a Márton és Lányai Pálinkafőzde alapítója, Márton János pálinkafőző...
Megalakult az Agrárkutatási, Innovációs és Tudásmegosztási Rendszer Munkacsoport, mivel Magyarországon a tudás- és innováció alapú versenyképes mezőga...
A soron következő, 32. Bábolnai Gazdanapok jó metszetét nyújtja, annak az innovatív technológiai háttérnek, amely a magyar mezőgazdaság számára jelenl...
A Nemzeti Földügyi Központ (NFK) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általános jogutódjaként 2019. július 1. napjával kezdte meg működését – jele...
Szigorúbb büntetést kaphatnak az élelmiszerhamisítók az Agrárminisztérium (AM) kezdeményezésére az Országgyűlés ugyanis elfogadta azt a törvénymódosít...
„Ez most nagyon meggy!” mottóval indított meggyfogyasztást ösztönző kampányt az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) – jelentetté...
Az együttműködés és a szövetkezés a mezőgazdaságban is elengedhetetlen a gazdálkodók számára ugyanis fontos felismerni, hogy tagként tulajdonosnak len...
Májusban lépett hatályba az a rendelet, amely új keretek mentén szabályozza a hazai mezőgazdasági szaktanácsadási rendszert.
Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium (AM) a zártkerti revitalizációs programot, a települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 m...
Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal – jelentette ki az agrárminiszter a Nemzeti Agrá...
Július 1-7 között.
Parlagfűmentesítési hetet hirdet az Agrárminisztérium (AM) július 1-7 között: a parlagfű elleni védekezés ugyanis egész évben fennálló kötelezettség a...
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen megszervezett nyári ellenőrzés sorozat – közölte az Agrárminisztérium (A...
„Jó reménységgel nézünk” az aratás elé – mondta az agrárminiszter június utolsó napján a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitiben.

Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.