Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.05.24. vasárnap
Délelőtt nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, a zárt felhőtakaró feloszlását követően nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk délután helyenként záporral, zivatarral
Délelőtt nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, a zárt felhőtakaró feloszlását követően nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk délután helyenként záporral, zivatarral
Fokozatosan keleten is megnövekszik a felhőzet, országszerte erősen felhős idő lesz a jellemző
Túlnyomóan napos idő várható jellemzően kevés gomoly- és fátyolfelhővel
Az agrárium lehet a K+F motorja.
Napos idő várható lapos gomolyfelhőkkel, amelyek az északi megyék felett sokasodnak leginkább, de ezekből csapadékra nem kell számítani
A déli óráktól észak felől határozottan csökken a felhőzet, az esős, záporos csapadékzóna egyre inkább délre szorul vissza, majd kora délutánra délen is megszűnik
Nagyrészt fátyolfelhős lesz az ég, majd a déli megyékben megvastagszik a felhőzet, és hajnalban ott már elvétve zápor is lehet
Dübörög az NHP Hajrá.
A sok napsütés mellett az ország déli felén fátyol-, északi felén gomolyfelhők lesznek az égen, csapadék nem várható
Kezdetben túlnyomóan borult idő lesz, és sokfelé várható eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat, majd délután északnyugat felől lassan vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet, és egyre kevesebb helyen, inkább már csak keleten valószínű csapadék
A több-kevesebb napsütés mellett délen több, északon kevesebb fátyol-, illetve gomolyfelhő lehet az égen
Az Alltech ismertette legfontosabb előadóit, akik az Alltech ONE Virtual Experience online konferencián tartanak előadást egy nagyszabású digitális pr...
Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd északon szakadozik, gomolyosodik, délen csökken a felhőzet, ott a fátyol- és gomolyfelhők mellett túlnyomóan napos idő lesz
A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap, és napközben inkább csak helyenként fordulhat elő záporeső
Többször megnövekszik a felhőzet, a déli tájakon azonban szakadozottabb lesz a felhőtakaró, így ott több, míg a felhősebb északi megyesávban kevesebb napsütésre számíthatunk
Délelőtt a csapadék lassanként mindenütt megszűnik, majd délután észak felől gyorsan csökken a felhőzet
Keleten eleinte még vastagabb lesz a felhőzet, később ott is elvékonyodik
Változó mennyiségű és vastagságú magas- és középszintű felhőzetre számíthatunk, emellett kevés gomolyfelhő is képződik
Kiderül az ég, mindenütt mérséklődik a szél
A Dunántúlon napos idő várható jellemzően kevés gomoly- és fátyolfelhővel, a Dunától keletre azonban erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, de csapadék napközben ott sem valószínű

Spanyolországban 34%-kal nőtt a Marokkóból származó zöldség-gyümölcs import volumene.
Magyarország egyik legnagyobb stratégiai vagyona a jó minőségű termőtalaj, megőrzésére és fenntartására különösen fontos a gondos odafigyelés.
A LED-technológia segítségével az energiaköltségek drasztikusan csökkenthetők, miközben optimalizálható a növények növekedése.
Az idegenhonos és inváziós halfajok közötti különbségek gyakran okoznak félreértést a horgászok körében, pedig a két fogalom eltérő jelentéssel bír.
Andrej Babiš, a cseh választásokon győztes párt vezetője lemond mezőgazdasági érdekeltségeiről.