Most lehull a lepel: kiderült az igazság a magyar mezőgazdaság elmúlt 10 évéről
Súlyos gondokkal kell szembenéznie a magyar mezőgazdaságnak és az arra alapozott élelmiszertermelésnek is.
Súlyos gondokkal kell szembenéznie a magyar mezőgazdaságnak és az arra alapozott élelmiszertermelésnek is.
A termelés biztonságát ma már csak öntözéssel lehet fenntartani – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, a Hársfam...
Az aszályos időszak és az azzal járó kevés csapadék képes teljesen tönkretenni az ipari növények és más szántóföldi kultúrák termésmennyiségét. Szeren...
A kormány úgy döntött, hogy az idei évben az állam teljeskörűen átvállalja a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.
További akvizíciókat tervez a Talentis Agro Zrt., főleg a termőföldekben és a tejhasznú szarvasmarhákban céloztak meg növekedést.
Minden eddiginél hangsúlyosabbá válik a generációváltás a mezőgazdaságban, hiszen legkésőbb 2024-től nagy számban jelennek meg a tevékenység elindítására is fordítható pályázatok.
Az agrárminiszter szerint meg kell találnunk esetleg azt az új növényi kultúrát, amivel eredményesebben tudunk és biztonsággal termelni.
Két rendkívül sikeres pályázati felhívásra 2023. október 1-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket – közölte Nagy István agárminiszter.
Az Agrárminisztérium meghosszabbította az öntözésfejlesztésre kiírt pályázatokat.
A vetés ugyan még várat magára, de a gazdák a tavaszi fejtrágyázást már elvégezték.
A szakemberek arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen alternatív megoldásokkal lehet kiváltani a műtrágyát?
Katasztrofális éve volt tavaly a kukoricának, de ez nem jelenti azt, hogy le kell róla végleg mondani.
Szükség van a vízpufferek mihamarabbi kialakítására.
A következő években is lesz elegendő forrás a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a beruházásokra.
Az Urbán és Urbán Mezőgazdasági Kft. két ügyvezetőjével beszélgettünk a cégről és a tervekről.
Brutális pusztítást okozott 2022-ben az aszály a magyar mezőgazdaságban, hatalmasak a károk, de mi lesz ezután?

Nem lehet úgy gazdálkodni, hogy az inputanyagokat nem megfelelően, kellő minőségben és szaktudással jutattjuk ki.
A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.