Paprika bolt Moszkvában
Minden egymilliónál nagyobb lakosú orosz városban nyitnának üzletet.
Minden egymilliónál nagyobb lakosú orosz városban nyitnának üzletet.
Az ízesített tejek piaca kétszer olyan gyorsan nő, mint a sima tejé.
Minden negyedik megvásárolt termék sajátmárkás.
1 milliárd forint beruházással új sütőipari üzemet létesít a Zalaco Zalaegerszegen.

Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.
A tavaszi időjárás komoly veszélyt jelent a kajszibarackfákra, amelyeknek két fő ellenséggel, a tavaszi fagyokkal és a moníliás fertőzéssel kell megküzdeniük.
Szaúd-Arábia március 1-től negyven országból tiltotta be a nyers baromfihús és az étkezési tojás importját.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
A konyhakert tervezése némi kalkulációt is megkíván, nem csak térben, hanem időben is.