Ilyen még nem volt: beleszólna az Európai Bizottság a francia borárakba
Pozitív véleményt adott az Európai Bizottság az egyes francia borok irányárainak meghatározásáról szóló megállapodásra.
Pozitív véleményt adott az Európai Bizottság az egyes francia borok irányárainak meghatározásáról szóló megállapodásra.
Szigorúbb védelemre lenne szüksége az európai uniós termelőknek a kiskereskedelem szereplőivel szemben.
Az adóelkerülés visszaszorítása érdekében minimumárat vezettek be az ukránok a gabonafélékre.
Korai még temetni ezt a kultúrát
Életbe lépett az új szabály
A meggy és a cukorrépa piacán is kötve van a felvásárló keze

Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.
A tavaszi időjárás komoly veszélyt jelent a kajszibarackfákra, amelyeknek két fő ellenséggel, a tavaszi fagyokkal és a moníliás fertőzéssel kell megküzdeniük.
Szaúd-Arábia március 1-től negyven országból tiltotta be a nyers baromfihús és az étkezési tojás importját.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.