Az agráripar meghatározó szereplőivel kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem (x)
Stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem, a Bábolna Tetra Kft. és a Bábolna Brojler Kft.
Stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem, a Bábolna Tetra Kft. és a Bábolna Brojler Kft.
A KOMETA 99 Zrt. Magyarország egyik legnagyobb sertésfeldolgozója. A kaposvári üzemben készült termékekkel nemcsak a hazai piacon, hanem a világ több mint 40 országában is találkozhatunk.
Korábbi írásainkban tájékoztatást adtunk kukoricakísérleteinkről, most a kisparcellás kísérletünk betakarításának elvégzése és kiértékelése után a végleges eredményekről számolunk be.
Az AVHGA ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással beszélgettünk a KAP Stratégiai Terv kapcsán felmerülő kihívásokról és megoldásokról.
A HECHTA Kft. kezdeményezésére indított Tanuljunk egymástól program célja: a gyakorlatban megvalósuló edukáció.
65,8 milliárd forintos keretösszeggel jelentek meg az öntözésfejlesztési pályázati felhívások.
Magyarország a 10 százalékos ökológiai területarány elérését tűzte ki 2027-ig a mostani KAP stratégiában.
A (GOSZ) elnöke szerint teljesen át kell gondolni a szántóföldi növénytermesztést és új módszereket kell találni.
Tavaly nyár vége óta lényegében leállt a mezőgazdasági gépek forgalmazása Magyarországon.
Az ágazat szereplői csak a következő év második felében várják a fellendülést a gépforgalmazásban.

A csapadékhiány álló- és folyóvizeink alacsony vízállásában is megmutatkozik, Budapestnél a vízmérce szerda reggel mindössze 84 centimétert mutatott.
Az afrikai sertéspestis az ázsiai exportpiacok elvesztése miatt komoly gazdasági károkat okoz a magyar agráriumnak.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
Ukrajnában április 28-ig összesen 1,698 millió hektáron vetették el a tavaszi gabonaféléket és hüvelyeseket.
Argentína komoly kifogásokat emelt a Hollandia által alkalmazott vizsgálati módszer ellen.