Sikeres az „Erős Pista” a szaloncukorban is (x)

Agro Napló2020. november 24. 15:11

Karácsonyi hiánycikké vált tavaly az „Erős Pistával” ízesített szaloncukor, az érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product Zrt. az idén már országosan forgalomba hozta ezt a termékét – közölte a vállalat lapunkkal.

De újdonságként most a lágyan csípős „Erős Pistás” szaloncukrok mellé egy sokkal karakteresebb „Haragos Pista” névre keresztelt változatot is a kínálatba kerül. Így a bátrabbak kipróbálhatják, milyen az, amikor „Erős Pista” extra csípős rokona, „Haragos Pista” beveti a szupererőt – olvasható a cég tájékoztatásában.

Felidézik: egy éve pillanatok alatt karácsonyi hiánycikké vált az Erős Pistás szaloncukor, még a gyorsan legyártott többlet mennyiséget is elkapkodták a vevők a boltokból. Az érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product az idén már országosan elérhetővé tette termékét. Így mos már bárki megismerheti az országban, milyen az, amikor a belga csokoládé harmonikus íze találkozik a hamisítatlan magyar paprika csípősségével.

A legbátrabb vásárlóknak ráadásként tettek két Haragos Pista ízesítésű szaloncukrot is a lágyan csípős Erős Pista változatok mellé. A fekete csomagolású szaloncukrokba az Erős Pistánál legalább négyszer erősebb Haragos Pista alapanyagát adó, speciálisan extra erősre nemesített magyar paprikafajtából került bele annyi, hogy a tavaly a csípősebb ízt hiányolók is kipróbálhassák magukat. Ezeket érdemes lesz magasabbra tenni a fenyőfán, „már ha egyáltalában megmaradnak a díszítésig” – vélekednek a cég marketig szakemberei.

A Haragos Pista szupererejét az a paprika adja, amit az elmúlt években nemesített az Univer hazai egyetemekkel együttműködve. Az Erős Pistához, Piros Aranyhoz és más ételízesítőkhöz létrehozott új fajtasor egyike az indiai vadfaj és a magyar fűszerpaprika keresztezéséből létrejött Unijol F1, amelyből az Erős Pista nyers darált paprikaterméknél legalább négyszer erősebb ételízesítő készül.

Mindez azt jelenti, hogy a Magyarországon egyre ismertebb és töretlenül növekvő népszerűségű Haragos Pista terméknek legalább négyszer akkora a csípősséget adó kapszaicin tartalma, mint az Erős Pistának. Az Unijol paprika kapszaicin tartalma megközelíti a világszinten is erősnek számító habanero csili paprikákét, de ez az új fajta magyar klimatikus viszonyok között, szántóföldön is megterem. Az Univer minden más paprika nyersanyagához hasonlóan ezt is kizárólag magyar termelőktől szerzi be.

A hungarikum Erős Pista az egyik legkedveltebb és legismertebb paprika készítmény Magyarországon. A hazai ételek meghatározó kiegészítője, a legtöbb magyar háztartásban megtalálható, és egyben az Univer legkedveltebb export terméke is. Az Erős Pista főként sós ételek mellé párosul, így csokoládéval pikáns ízkombinációt ad. A sokkal csípősebb változatával, a Haragos Pistával kevert töltelékű szaloncukor pedig egy jóval erősebb, markáns ízvilágú desszert.

Az összefoglaló emlékeztet arra is, hogy az 1948-ban alapított, kecskeméti székhelyű, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. A cég az idei évre mintegy 28,4 milliárd forintos nettó árbevételt tervez, ami mintegy 690 munkatárs tevékenységének eredménye.

Az Univer termékei a következő termékcsoportokba sorolhatók: nedves ételízesítők (majonéz, mustár, ketchup, salátaöntetek és asztali szószok), magyaros ételízesítők (a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó Piros Arany és Erős Pista, valamint Haragos Pista, Gulyáskrém és hagymakrémek), sűrített paradicsom, bébiételek, prémium lekvárok, sütőipari és gasztronómiai termékek. Az Univer a majonéz, mustár, ketchup, bébiétel és magyaros ételízesítő termékkategóriákban Magyarországon piacvezető. A vállalat termékei hazánkon kívül, világszerte több mint 15 országban kaphatók.

Címkék:
élelmiszer, élelmiszeripar, paprika, édesség, univer product zrt., szaloncukor, erős pista,