Támogatók:

Adventív és inváziós fajok a közelmúltból

Abban a korban élünk, amikor rövid idő alatt megtapasztalhatjuk a klímaváltozás pozitív és negatív hatásait. Gondolhatunk itt a kevésbé hideg telekre, szárazabb és forróbb nyarakra, kevesebb és nem a legkedvezőbb eloszlásban érkező csapadékra, de akár az új fajok megjelenésére is, ezzel mennyiségileg ugyan gyarapszik a flóránk és faunánk, ellenben ezek a fajok sok esetben új kihívások elé állítják a gazdaság szereplőit és nem kizárt, hogy az átmeneti faj „gazdagodás” végeredményben lassú elszegényedéshez vezet. Ezért is érdemes felfigyelni a legkisebb változásokra is. Jelen cikkben erre teszünk kísérletet a teljesség igénye nélkül. A településekre vonatkozó adataink a XII. Gyomismereti Tanfolyam terepi munkálataihoz kötődnek.

Közönséges kokárdavirág (Gaillardia aristata Pursh)

A Fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozó újvilági neofiton faj. Észak-amerikai géncentrummal rendelkező lágyszárú évelő. Kevés elágazással rendelkező főgyökérrendszere van erős vízfelvevő képességgel, ennek köszönhetően jól érzi magát magas homok tartalmú talajokon, ellenben a magas tápanyagtartalmú talajokat kevésbé tolerálja. Általában több felálló szárat nevel, virágzó szára 60 cm magasságot is eléri. Serteszőrökkel borított. Levelei váltakozó állásúak, sprőd tapintásúak, megközelítőleg 15 centiméter hosszúak, 2-3 cm szélesek, levelek széle durván fogazott.  Virágzata sugaras szimmetriájú, 2-5 cm átmérőjű, csöves és nyelves virágok alkotják, nyelves virágok sárga színűek alapjuk lila, csöves virágok sötét-lila, illetve barna színűek. Kaszat termése szürkés-barna színű, 2-4 mm hosszú, sűrűn, fehér szőrökkel borított. Szulfoszulfuron hatóanyaggal eredményesen szabályozható. Elszórt, de nagy kiterjedésű területen megtalálhatóak az állományai Fülöpszállás és a környező települések homokos területein. Döntően természetvédelmi károkat okoz.

1. kép: Közönséges kokárdavirág (Gaillardia aristata Pursh)

Deres botnád (Phyllostachys viridi-glaucescens Rivière et C. Rivière)

A Pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozó faj. Kína keleti részéről származó fásodó szárú évelő. Rizómával rendelkezik. Szára ideális körülmények között eléri a 8 méteres magasságot és a 4-5 cm-es átmérőt, nóduszokra és internódiumokra tagolódik, az internódiumok elérik a 20-25 cm-es hosszúságot, kezdetben fehér púderszerű bevonatúak, később sárga, sárgászöld vagy zöld színűek. Nóduszai lilás-barna színűek.  Áganként 1-3 levél található, levelei 9,5 – 13,5 cm hosszúak és 1,2-1,8 cm szélesek. Buga virágzattal rendelkezik. Április közepétől május végéig jelennek meg az új hajtásai. Rizómájának köszönhetően könnyen terjed, jó vízellátású, tápanyagban gazdag talajokat kedveli, -10 - -15 ◦C fokos teleket is túlél. Szárai levágásával glifozát hatóanyagú készítményekkel történő ecseteléssel, valamint rizómái kiásásával lehet meggátolni a terjedését. Tömeges téruralóként eddig csak D-Dunántúlon (Kákics és Kéty) lettünk figyelmesek, mindkét esetben erdőben alkotott egynemű, sűrű állományokat.

2. kép: Deres botnád (Phyllostachys viridi-glaucescens Rivière et C. Rivière)

Pázsitlevelű aranyvessző (Euthamia graminifolia L.)

A Fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozik, az Egyesült Államok északi részén és Kanadában honos. Évelő, magassága 30-150 cm között változik, kúszó gyöktörzses faj. Szára zöld színű, bordázott, kopasz és a felső egynegyedénél sűrűn elágazik. Levelei szórt állásúak, lándzsásak, 4-13 cm hosszúak és 0,2-1,2 cm szélesek, szélük ép. Sátorozó, buga virágzata van melyben a fészkeket nyelves és csöves virágok alkotják, sárga színű. Nyelves virágok száma 7-35 között, csöves virágok száma 3-13 darab között változik. Júliustól októberig virágzik. Termése hosszú bóbitájú kaszat. Napos, jó vízgazdálkodású területeket kedvel, de a félárnyékot, homokos, agyagos, akár köves talajokat is jól viseli. Glifozát, glifozinát, mezotrion, flazaszulfuron, foramszulfuron hatóanyagú készítményekkel eredményesen szabályozhatók a populációi. Hazánkból eddig kizárólag Egerből ismert egy lokalizált előfordulása, de 2018-ban Fertőrákoson a tópart magaskórós társulásaiban már a Ny-felől terjedő előörsei megérkezettnek tekinthetőek. Jelenleg csak természetvédelmi jelentőséggel bír.

Úszó kagylótutaj (Pistia stratiotes L.)

A Kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó pántrópikus elterjedésű, első megtalálása Afrikában a Nílus folyóban történt. Évelő egyszikű, víz felszínén úszó faj. Igen gazdagon elágazó mellékgyökérrendszere van, mely elérheti az 50 cm-es hosszúságot. Levelei levélrózsát alkotnak, ideális körülmények között hosszúságuk eléri a 13 cm-t és szélességük a 17 cm-t, párhuzamos erezetűek és bársonyos tapintásúak, lapát alakúak, színük zöld. Torzsa virágzata van, melyet alsó részén egy termős, felső részén 3-6 porzós virág alkot. Bogyó termése van, mely szintén zöld színű. Diquát-dibromid, glifozát és 2,4-D hatóanyagú készítményekkel, melyekhez nedvesítőszert adtak, sikerült eredményesen védekezni ellene, biológiai védekezésre a Neohydronomous affinis ormányos használható, valamint mechanikai úton lehet csökkenteni a vízfelszínek borítottságát. Új előfordulása ismert az Élővíz csatorna békési szakaszáról, elsősorban tömeges jelenléte okozhat a vizekben átmeneti problémát, minden esetben maximum a tárgyévi fagyokig.

Csókalábú útifű (Plantago coronopus L.)

A Csókalábú útifű az Útifűfélék (Plantaginaceae) családjába tartozó neofiton faj. Linnaeus írta le először 1753-ban. Elterjedését először a XX. század utolsó harmadától figyelték meg Nyugat-Európa szárazföldi részein. Sótoleráns, tengerparti faj, Eurázsia tengerpartjain őshonos, kontinensünkön alkalmi behurcolások nyomán jelent meg. Az utóbbi években terjedésében közrejátszik a tengerpartokról érkező járműforgalom, az építkezési anyagok transzportja, valamint az utak sózása. A növény 5-30 cm magas, egy-, kétéves és évelő életformájú is lehet. Folyamatosan növekvő karógyökeréből gazdag rozettát fejleszt, keskeny-lándzsás tőlevélrózsa jellemzi. A levelei 2–20 cm hosszúak és 0,1–0,5 cm szélesek, szeldeltek, a levélszél fogazott. Levelei a talajhoz lapulnak, elálló szőrűek. Szára felálló, levéltelen, végén keskeny füzérvirágzat. Virágja apró, barna színű párta, hosszú porzószálakkal, végén sárgás-fehér portokok. Júniustól szeptemberig virágzik. Magyarországon először 2013-ban figyelték meg a Győr körüli M1-es autópálya mentén. Azóta Zala megyében, Nyugat-Magyarország más megyéiben, illetve a keleti és északkeleti országrészben is megjelent. Utunk során Csömör határában találkoztunk egyedeivel. Bizonyos speciális környezeti feltételek (pl.: útsózás) kedveznek a terjedésének, így leginkább az ilyen területeken, autópályák mentén terjed. Kevésbé fejlett (2-4 leveles) állapotban eredményesen alkalmazható ellene a 2,4-D, MCPA illetve a mecoprop-P hatóanyag, fejlett állapotban már csak ezen hatóanyagok többszöri alkalmazásával lehetséges ellene védekezni. Gyümölcsösben hatékonyan alkalmazható ellene a glifozát hatóanyag. Mezőgazdasági károkozása hazánkból nem ismert.

Muskotályzsálya (Salvia sclarea L.)

A Muskotályzsálya az Ajakosok (Lamiaceae) családjába tartozó növényfaj, amely Európa mediterrán területein és Észak-Afrikában őshonos. Régóta ismert, mint gyógynövény, néhány országban termesztik is (Fekete-tenger partvidéke, Olaszország, Franciaország) illóolajáért, melyet stresszoldásra használnak. Kétéves vagy rövid életű lágyszárú évelő. Magassága 90–120 cm, vastag, négyzet alakú felálló szára van, terebélyes habitusú, 40-60 cm hosszú virágzattal. Az egész növény mirigyszőrökkel borított és erős illatú az illóolaj tartalma miatt. Levelei erősen ráncosak, molyhosak, tojásdad alakúak. Az alsó levelek nagyobbak a felső leveleknél és a levélnyél is hosszabb, a legfelső levelek szárölelők. Virágzata hosszú álfürt, a párta kékes, alsó ajka sárga, murvalevelei pirosak vagy ibolyásak. Június-júliusban nyílnak virágai, termése tojás alakú háromélű makkocska. Dísz- és ipari növény, termesztés során kivadulhat és gyomként jelentkezhet. Hazánkban Balatonkenese határában lettünk figyelmesek erős, önfenntartó kivadult állományára, de sok vad egyed található Budapest XVI. kerületében is. Képes egybefüggő állományokat kialakítani, de károkozására nincs adat.

3. kép: Muskotályzsálya (Salvia sclarea L.) 

Azúrkék kommelina (Commelina communis L.)

Az Azúrkék kommelina a Kommelinafélék (Commelinaceae) családjába tartozó, Kelet-Ázsiából származó, Magyarországon egyéves, üvegházi és kerti dísznövény. Parkokban, erdei határok mentén és útszéleken fordul elő, utunk során az adonyi és budapesti határban találkoztunk vele. Heverő vagy felemelkedő szárú, 30-90 cm hosszú kúszónövény. Szára csomós, finom szőrszálakkal borított. Levelei viszonylag nagyok, lándzsa alakúak, 8-13 cm hosszúak, vastagok és húsosak. Virágzatát buroklevélszerű murváskodó levél veszi körül. Virága viszonylag kicsi, kb. 1,5 cm széles. Kétoldalúan szimmetrikus virágjának három szirma van: kettő mélykék színű felső szirom és egy alsó, erősen redukált fehér szirom. Virágjai egy napig élnek. Nagyon jó hatékonyságú ellene (100%) a mezotrion és a tifenszulfuron-metil hatóanyag, jó hatékonyságú (90-100%) a metribuzin, karfentrazon-etil, 2,4-D, nikoszulfuron, MCPA, fluroxipir, és flumioxazin. Elsősorban a bolygatott területeken és városi környezetben számolhatunk megjelenésével.

Tádzsik-iszalag (Tatár-iszalag) (Fallopia baldschuanica (Regel) Holub)

Nevéből adódóan Tádzsikisztánból származó, szára alulról fásodó, csavarodva kúszó dísznövény. Rhizómáival rendkívül agresszíven terjed, ha van mire felfutnia akkor végleges magassága akár a 6-10 métert is elérheti, ellenkező esetben talajtakaró növényként terjed. A fiatal hajtásai nem vöröslőek, sűrű és ovális leveleinek széle kissé hullámos, a levélcsúcs hegyes. Virágzata lecsüngő, fehér bugavirágzat, a virág 6-8 mm átmérőjű. A lepelcimpák virágzáskor általában fehérek, később rózsaszínűek. Nevében az „iszalag” megtévesztő lehet, mert az iszalagokkal (pl.: Clematis vitalba) nem áll rokoni kapcsolatban. Hazánkban még igazi ritkaság, utunk során Ócsa környékén találkoztunk vele. Védekezni ellene glifozát hatóanyag tartalmú szerekkel lehet. Ritkasága miatt jelentősége is kicsi.

Magas zab (Avena ludoviciana D.)

60-130 cm magasságú pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozó egyéves, a termesztett zabhoz (A. sativa) hasonló faj. Elkülönítése az általánosan gyomosító héla zabtól (A. fatua) nehéz, nagy biztonsággal csak bugahányás utáni állapotban lehetséges. Bár némi segítséget adhat, hogy a héla zab esetében az alsó szakaszon a levéllemez széle pillás, illetve a levélnyelvecske hosszabb – akár duplája - mint magas zab esetében. A biztos elkülönítő bélyeg, hogy a magas zab füzérkéiből a szemtermések egyszerre hullnak ki, továbbá csak az első termésen van a talpheg, a második és harmadik termésen alul nyelecske található. A harmadik termés toklászán nincs szálka. Életmódjában is különbözik a héla zabtól, már ősszel csírázik, és együtt fejlődik az őszi kalászosokkal, repcével. Ennek, illetve habitusának köszönhetően herbicidtűrése is sokkal nagyobb a vadzabhoz mérten. Az elmúlt évek enyhe téli időjárásának köszönhetően fokozatosan terjed. Előfordulása a Tisza-Maros szögben gyakori, a Tiszántúlon már szórványos, de az elmúlt évek felvételezéseinek köszönhetően a Duna-Tisza közén is több helyen bizonyított a jelenléte. A Dunántúlon ez idáig 2018-ban Mány határában igazolták jelenlétét. Az ellne való hatékony kémiai védekezésben segítséget adhatnak a metribuzin, szulfoszulfuron és fenoxaprop. Már regionálisan komoly gazdasági kártételt okoz a kalászosainkban.

Foltos kutyatej (Euphorbia maculata L.)

A kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó, Észak-Amerikából származó, egyéves faj. Az „Új Magyar füvészkönyv” növényhatározó alapján Magyarország egész területén ritka, ugyanakkor az utóbbi években egyre többször találkozhatunk vele. Ráadásul ehhez városi életterünket el sem kell hagyni, hiszen a közterületek és magánkertek telepített gyepeiben gyakran uralkodó gyomfajként jelentkezik. Első ránézésre téveszthető a Madár-porcsinkeserűfűvel (Polygonum aviculare L.), azonban a foltos kutyatej levelei párosan átellenesen állnak, a levél közepén gyakran vöröses-barnás folt található. A növény habitusából adódóan a nyírást jól tűri, az elfekvő szárak akár a 0,5 m-es hosszúságot is elérhetik. Kémiai irtására a pázsit károsodása nélkül nincs lehetőség. A kultúrgyepekben engedélyezett hatóanyagok a glifozát kivételével hatástalanok ellene. Egyéb hatékony hatóanyagok: Preemergens: pendimetalin; posztemergensen: 2,4 D + MCPP + dikamba kombináció. A pázsit felületeket és az épített városi környezetet egyaránt erősen károsító gyomnövénye lett napjainkra.

Alacsony cikkesbecő (Chorispora tenella Pall.)

A keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozó egyéves faj. Találó az angolszász növény elnevezés – lila mustár/ kék mustár – mely utal a családra nem jellemző élénk rózsaszín virágszínre. A Nyugat-Ázsiai géncentrumból emberi terjesztéssel jutott el Európába és az Egyesült Államokba. A növény magassága 10-60 cm közötti, mirigyszőrökkel, egyszerű és elágazó szőrökkel borított. Levelei lándzsásak, ép vagy fogas szélűek. A 12-30 mm-es csőrrel ellátott, 15-30 mm hosszú becője cikkekre tagolt. Virágzása hazai körülmények között április-május hónapokra esik. Előfordulási helyei (Győr-Máriakálnok, Csillebérc, Tatabánya, Duna-Tisza közében számos területen) az erodált bolygatott útpadkák, táblaszegélyek. Az alföldi gyengébb adottságú területeken gabona és repcetáblákban található. Repcéből - a család azonossága okán - kémiai úton nem irtható. A homokhátsági kalászosokban terjedését segíti, hogy ezekben a táblákban nem minden esetben végeznek kémiai gyomirtást, holott a metszulfuron-metil például jó eredménnyel gyéríti.

Nagy tőtippan (Eragrostis cilianensis All.)

A pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozó egyéves faj. A növény magassága 20-50 cm közötti. Az erodált, gyenge termőhelyeken található meg tömegében, elsősorban útpadkákon, töltéseken, rézsűkön. Erőteljes bokrosodás jellemzi az egyes növényeket. A levelek szórt állásúak, szélükön mirigyekkel. A mirigyeknek köszönhetően jellegzetes szaggal rendelkezik. Levél szélessége 3-9 mm, alaptól fokozatosan keskenyedő. hossza 5-15 cm. Fülecskéket szőrkoszorú helyettesíti, nyelvecske nincs. A tőlevelek szőrtelenek és simák, míg a szárlevelek enyhén karcos tapintásúak. A nóduszok sárgás fehérek, duzzadtak, gömbölyűek, enyhén viszkózusak. Bugavirágzata többszörösen összetett. A bugák színe zöldes barna, néha enyhén lilás árnyalatú, 0,5-2 cm hosszú. A buga oldal irányból lapított 10-40 virág található benne. Kétszikű kultúrákból szelektív egyszikűirtókkal pl. fenoxaprop, quizalofop, kletodim irtható, egyéb lehetőség a glifozát. Leginkább a vonalas létesítmények mentén terjed, de általunk már napraforgó táblában is fellelt gyomnövény.

Nyúl rozsnok (Bromus lepidus Holmb)

A nyúl rozsnok a Pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozó, hazánkban meghonosodott neofiton. Magyarországra Észak-nyugat Európából került be, eredeti elterjedése ismeretlen. Egyéves, 15-55 cm magasságra megnövő lágyszárú. Levelei 2-4 mm szélesek, végig szőrözöttek. Május-június folyamán virágzik. Füzérkéi bugavirágzatba rendeződnek, bugája tömött. Nagyfokú alaktani hasonlóságot mutat a puha rozsnokkal (Bromus hordaceus L.), a két faj biztos elkülönítése csak a külső és belső toklászok vizsgálatával lehetséges. A nyúl rozsnok külső toklásza 4,5-6,5 mm hosszú, kopasz vagy szőrös, gyengén erezett, szálkája a toklász csúcsától körülbelül 0,5 mm-re ered. Belső toklászának élein csak az alsó ¾-ed rész fésűsen szőrös. Érett szemtermése hosszabb a belső toklásznál. Füzérkéje 10-14 mm hosszú, ez is megkülönbözteti a puha rozsnoktól, mely általában hosszabb füzérkével rendelkezik. Környezeti igényei is a puha rozsnokéhoz hasonlóak, így melegkedvelő és vízigényes, de rendkívül jól alkalmazkodik a változó klíma és talaj adottságokhoz. A csírázás mélységére nem érzékeny, magja a talaj 1-20 cm-es rétegéből bárhonnan kikelhet, viszont a vigorra és a későbbi növekedésre kedvezőtlenül hat a mélyről történő csírázás. A faj herbicid érzékenységéről nagyon keveset tudunk, vizsgálatok hiányában nem tudjuk elvetni azt a hipotézist sem, hogy ugyanazon, vagy eltérő hatóanyagokra másképpen reagálhat, mint a puha rozsnok. Dáka határában sikerült a fajt őszi búzában fellelni, de pontos hazai elterjedése vizsgálandó lenne. Szántóföldi károkozásának mértékéről sincsenek adataink.

4. kép: Nyúl rozsnok (Bromus lepidus Holmb)

Indiai szamóca (Potentilla indica Andrews)

A Rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó óvilági fajt korábban az indiaiszamóca (Duchesnea), később a pimpó (Potentilla) génuszba sorolták. A nemzetség egyes fajainak és változatainak elkülönítése máig nem tisztázott és vitákra ad okot a taxonómusok között. A problémát tovább súlyosbítják a különböző alakok között előforduló hibridizációs folyamatok. Az indiai szamóca őshazája feltételezhetően az indo-himalájai térség, de mára elterjedt Ázsia, Európa és Amerika nagy részén, de jelen van az indonéz szigetvilágon és Afrika egyes részein is. Évelő növény, szára hosszan indás. Hármasan összetett levélkéi csipkés, fogas szélűek. Augusztus-szeptember folyamán virágzik. Magános virágai hosszú kocsányon fejlődnek, sziromlevelei sárgák, átmérőjük 1-4 cm. Terméscsoportja szamócaszerű, húsos, éréskor piros színű, fényes, szivacsos szerkezetű. Árnyékkedvelő faj, ezért leggyakrabban erdei, erdőszéli élőhelyeken fordul elő. A jó vízellátottságú és jó vízelvezető képességű talajokat kedveli. Magas nitrogén tartalmú talajokon nagyobb biomassza produkcióra képes, mint számos más növényfaj, ezért inváziós potenciálja szoros kapcsolatban van a felvehető nitrogén mennyiségével. Külföldi gyakorlati tapasztalatok alapján sikeresen lehet védekezni ellene a legtöbb széles hatásspektrumú kétszikűirtó készítménnyel (pl. 2,4-D, dikamba, MCPA, klopiralid, karfentrazon-etil). Magyarországra dísznövényként került be, majd első elvadulását 1926-ban tapasztalták. Ezt követően többször közölték elvadulását, de meghonosodása csak az 1990-es évekre vehető biztosra. Hévíz területén - többek között - nagy állománya található. Az erdei ökoszisztémák inváziós faja.

Japán komló (Humulus japonicus Sieb. et Zucc.)

A csalánvirágúak (Urticales) rendjébe, ezen belül a kenderfélék (Cannabaceae) családjába tartozó távol-keleti származású invazív neofiton. Először dísznövényként került hazánkba, majd elvadult és meghonosodott. Lágyszárú, egyéves kúszónövény, a felfutó komlóval (Humulus lupulus L.) szemben, mely évelő. Gyökérzete 1,5-2 méter mélyre képes lehatolni a talajba. Szára kapaszkodó liánszár, az óramutató irányába csavarodik, hatszögletű, üreges. Átellenes levelei szív alakúak, tenyeresen osztottak, a hasábok közti bemetszések a felfutó komlóénál mélyebbek, keskenyebbek. A növény legtöbb részén erősen érdes tapintású a horgos kapaszkodószőrök miatt. Kétlaki, a nőivarú egyedek termős virágjai tobozszerű álfüzérbe állnak össze, hím virágzata hónalji állású, hosszú nyéllel rendelkező kettősbogas fürt. Termése makkocska, sárgásbarna, tojásdad vagy gömb alakú, éretten a murvák közt kiálló. Fénykedvelő, rendkívül vízigényes növény. A talaj pH-ra nem érzékeny, a tápanyag ellátottságra igen, így jellemzően csak magas nitrogén tartalmú talajokon fordul elő. Környezeti igényeiből fakadóan hazánkban folyó menti, ártéri élőhelyeken özönnövényként jelenik meg. Tömeges elszaporodását segíti az erőteljes növekedése és allelopatikus tulajdonságai. Az allelokemikáliák elsősorban a növény földalatti részeiben koncentrálódnak és olyan hatékonyak, hogy a növény invazív fajokat is képes velük kiszorítani egy-egy területről. Szántóföldi körülmények között végzett vegyszeres gyomirtási kísérletek a metribuzin, tribenuron-metil, 2,4-D és a benszulfuron hatóanyagok hatékonyságát emelik ki a japán komlóval szemben. A faj hazánkban megtalálható a Dunántúl és az Északi-Középhegység legnagyobb részén, illetve az Alföld északkeleti régióiban. Döntően a hullámterek erdeinek káros gyomnövénye.

Kék rizsjácint (Monochoria korsakowii Regel. et. Maack.)

A Vízijácintfélék (Pontederiaceae) családjába sorolható, Kelet-Ázsiai géncentrumú neofiton. Eredeti előfordulása Ázsia mérsékelt égövi rizstermesztő területeihez köthető, de rendkívül jó terjedőképességének köszönhetően mostanra több földrészen is megtalálható. Évelő, vízi-mocsári növény, vegetatív részeire jellemző a szivacsos felépítés. Függőleges vagy ferde gyöktörzsével és bojtos mellékgyökérzetével az iszapban gyökerezik. Melegigényes és kimondottan vízigényes fajnak mondható, ennek ellenére elviseli a szikes talajokat is. Jellegzetesen hosszú nyelű, szíves vagy tojásdad levelei vannak, melyek párhuzamos erezete jól kivehető. Laza, fürtös bugavirágzatát áltengelyes hajtáson hozza, terméséréskor a vízbe hajlik. Virágjának jellegzetessége, hogy a lepelcső nagyon rövid, szinte hiányzik. Felnyíló toktermésében rengeteg apró mag található. Rendkívüli magprodukciója mellett tömeges szaporodásának kedvez a herbicidekkel szembeni ellenállósága is. Elsősorban a szulfonilurea típusú gyomirtó szerekkel szemben mutat rezisztenciát (pl. benszulfuron-metil) vagy toleranciát. A faj hazai megjelenése meglehetősen újkeletű. Először 1990-ben találták meg Ecsegfalva (Hortobágy) határában. Ezt követően 1999-ben észlelték újra tömeges előfordulását, vélhetően indiánrizs vetőmaggal történő behurcolás következtében. Mára meghonosodott hazánkban (pl. Karcag) és azóta is rizsgyomként tartjuk számon.

 

 

Seneca szerint a szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel. A fent említett növények már megjelentek hazánkban, de nem szabad hagynunk, hogy kiszorítsanak Magyarországon honos fajokat. Legyünk felkészültek és járjunk nyitott szemmel.

Balogh Bence
Bayer Hungária Kft. Benczés Bálint
CPR Europe Kft. Bisztray Richárd
Farmer-Agro Kft. Kisjuhász Roland
Sumi Agro Hungary Kft.  A sorozat a Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társaság szakmai támogatásával valósul meg.

Szakirodalom:

• Marlowe, K., & Hufford, L. (2007). Taxonomy and biogeography of Gaillardia (Asteraceae): a phylogenetic analysis. Systematic Botany, 32(1), 208-226.
• Niu, G., Rodriguez, D. S., & Wang, Y. T. (2007). Salinity and growing medium regulate growth, morphology and ion uptake of Gaillardia aristata. Journal of Environmental Horticulture, 25(2), 89-94.
• Winslow, S., 2011. Plant Guide for blanketflower (Gaillardia aristata). USDA-Natural Resources Conservation Service, Plant Materials Center. Bridger, Montana 59014.
• Baldos, O. C., DeFrank, J., & Sakamoto, G. (2012). Pre-and postemergence herbicide tolerance of tropical fimbry, a native Hawaiian sedge with potential use for roadside revegetation. HortTechnology, 22(1), 126-130.
• https://en.wikipedia.org/wiki/Phyllostachys_viridiglaucescens
• Li, J. (2007). Flora of China. Harvard Papers in Botany, 13(2), 301-302.
• https://www.rhs.org.uk/advice/profile?pid=210
• http://www.efloras.org/florataxon.aspx?flora_id=1&taxon_id=242416546
• Farooq, M. H. (2018). Management of goldenrods (Solidago spp.) in wild blueberry (Vaccinium angustifolium Ait.) fields (Doctoral dissertation
• Quattrocchi, Umberto (2000). CRC World Dictionary of Plant Names. Volume III: M-Q. CRC Press. p. 2084. ISBN978-0-8493-2677-6.
• Tripathi, P., Kumar, R., Sharma, A. K., Mishra, A., & Gupta, R. (2010). Pistia stratiotes (Jalkumbhi). Pharmacognosy reviews, 4(8), 153.
• Neuenschwander, P., Julien, M. H., Center, T. D., & Hill, M. P. (2009). Pistia stratiotes L.(Araceae). Biological Control of Tropical Weeds Using Arthropods. Cambridge University Press, New York, NY, 332-352.
• Weldon, L. W., & Blackburn, R. D. (1967). Water Lettuce—Nature, Problem, and Control. Weeds, 15(1), 5-9.
• Schmidt D., Király G., Horváth A. & Szűcs P. (2014): Autópályán érkező tengerparti jövevény: A Plantago coronopus L. Magyarországon. - X. 'Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében' Konferencia absztraktkötete. p. 203-204.
• Schmidt, D., Dítětová, Z., Horváth, A. & Szűcs, P. (2016): Coastal newcomer on motorways: the invasion of Plantago coronopusin Hungary. – Studia botanica hungarica 47(2). p. 319-344.
• https://www.cabi.org/ISC/datasheet/109678
• Sárosi Sz., Sváb Jné. (2013): Salvia sclarea L. – Muskotályzsálya. In: Bernáth J. (szerk.). Vadon termő és termesztett gyógynövények. Budapest. Mezőgazda Kiadó. p. 437-440.
• https://www.nwcb.wa.gov/weeds/clary-sage
• https://dx.doi.org/10.5772/55842
• https://www.cabi.org/isc/datasheet/14978
• http://www.botkozlem.elte.hu/en/cont/2016t/Bekesine_etal.htm
• https://www.cabi.org/isc/datasheet/116442
• Ali Ahsan Bajwa et al. (2017): Biology and management of Avena fatua and Avena ludoviciana: two noxious weed species of agro-ecosystems. Environmental Science and Pollution Research 24 19465-19479
• Benécsné Dr. Bárdi Gabriella (2005): Veszélyes 48 206-207p.
• Shermann maghatározó
• Qasem, J.R.. (2007). Chemical control of wild-oat (Avena sterilis L.) and other weeds in wheat (Triticum durum Desf.) in Jordan. Crop Protection - CROP PROT. 26. 1315-1324. 10.1016/j.cropro.2006.11.006.
• Király G. (2009): Új magyar füvészkönyv, Euphorbiaceae 268p.
• R.H. Molinar et al (2009): Spotted Spurge and other Spurges. Pest Notes UC ANR Publication 7445
• Szabó R. (2009): Gyommentes Környezetért Alapítvány (Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társaság) 26. találkozója és a Magyar Gyomkutató Társaság Konferenciája, Újabb adatok az alacsony cikkesbecő [Chorispora tenella (Pall.) DC.] hazai előfordulásáról (2004-2008)
• DiTomaso, JM, GB Kyser et al. )2013). Weed Control in Natural Areas inthe Western United States. Weed Research and Information Center, University of California. 544pp.
• https://www.ag.ndsu.edu/weeds/weed-of-the-year-files/stinkgrass
• MIHÁLY B. ÉS DR. BOTTA-DUKÁT Z. (2004). Biológiai inváziók Magyarországon, Özönnövények. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest
• SMITH (1968). The Bromus mollis aggregate in Britain. Department of Botany, University of Edinburgh. Watsonia 6 (6), 331
• Hildemar (2008). Some comments on the genus Bromus (Poaceae) and three new species. Willdenowia, 38(2), 411-422
• Szabó (2020). Az identifikáció szerepe a gyomirtásban. Napjaink gyomkérdései és a herbicidhasználat II.rész. Agronapló, XXIV. évf., 67
• Király G. (2009): Új magyar füvészkönyv. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság. Alföldi nyomda Zrt. Debrecen
• Acedo & F. Llamas (1996). Bromus lepidus and Bromus pseudothominii, two new records for the Iberian Peninsula. Flora Meditenanea 6, 192.
• Dastgheib F, Poole N (2010). Seed biology of brome grass weeds (Bromus diandrus and hordeaceus) and effects of land management. New Zealand Plant Protection 63:78-83.
• Csiszár Á. (2012). Inváziós növényfajok Magyarországon. Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó. Pátria Nyomda Zrt. Budapest
• Zhu, X. Dong, M. Guo (2015). Phenolic Profiling of Duchesnea indica Combining Macroporous Resin Chromatography (MRC) with HPLC-ESI-MS/MS and ESI-IT-MS. Molecules, 2015/20. 22463
• T Kar, A K Nayak, B R Dash, K K Mandal (2014). Duchesnea indica (Rosaceae): An addition to the flora of Odisha, India. Bioscience Discovery, 5(2):202-203
• Littschwager, M. Lauerer, E. Blagodatskaya, Y. Kuzyakov (2010). Nitrogen uptake and utilisation as a competition factor between invasive Duchesnea indica and native Fragaria vesca, Plant Soil 331:105–114
• MIHÁLY B. ÉS DR. BOTTA-DUKÁT Z. (2006). Biológiai inváziók Magyarországon, Özönnövények II. ISBN 963 87073 2 1, Budapest
• OU Hong-mei et. al. (2011): Effects of Water Extracts from Humulus scandens on the Seed Germination and Seedling Growth of Plants. Journal of Anhui Agricultural Sciences 2011-15
• Mei,L. Xiao-yong,M. Zhao-li (2009). Study on Allelopathic Activity of Different Organs of Humulus scandens. Acta Agriculturae Jiangxi. 2009-09
• Zhen, X. Li, W. YuPeng, L. Dan (2012). Effect of Humulus scandenswater extracts on vegetative growth of invasive alien species, Alternanthera philoxeroides. Acta Botanica Boreali-Occidentalia Sinica. Vol.32 No.9 pp.1844-1849
• G.-Xi Wang, H. Watanabe, A. Uchino, J. Zhou, K. Itoh (2003). Inheritance of sulfonylurea resistance in a Paddy weed, Monochoria korsakowii. Journal of Pesticide Science. 28, 212-214

A sorozat korábbi cikkei:

• I. rész: Fogalmi tisztánlátások, egynyelvűség
• II. rész: Az identifikáció szerepe a gyomirtásban
• III. rész: Gyomirtószer-rezisztencia – Versenyfutás az idővel
• IV. rész: Gyomnövények az élettereinkben
• V. rész: A gyomnövények szerepe az idővonalon (múlt és jelen)
• VI. rész: Interakciók
• VII. rész: Védett és védettségre érdemes gyomnövények
• VIII. rész: Kiskultúrák gyomproblémái, lehetőségek

A cikk szerzője: Kisjuhász Roland