2024. május 26. vasárnap Fülöp, Evelin

„Szeretek tisztában lenni az új dolgokkal, kíváncsi is vagyok az új genetikára...”

Agro Napló
Varga Tibor vagyok. Évek óta nagyjából 200 ha-on termesztünk repcét Letenyén és környékén, fontos növény a gazdaságunkban. Az esetek többségében a hagyományos hibrideket választjuk, de ha szükséges és a gyomok indokolják, akkor a Clearfield technológiát is alkalmazzuk.

Idén már második évben van nálunk DEKALB fejlesztői Clearfield repce kísérlet. Szeretek tisztában lenni az új dolgokkal, kíváncsi is vagyok az új genetikára, valamint a fejlesztői csapat, ha kérdésem volt a repce technológiáját érintően, akkor mindig a segítséget nyújtott.

DEKALB repcehibrideket már nagyon régóta használunk. 2018 őszén 2 hibridet vetettünk, a DK EXCEPTIONT és a DK EXPANSIONT. A DK EXCEPTIONt illetően már voltak előző évi tapasztalataink, rendkívül jó szárszilárdsággal rendelkezik, illetve a tavalyi évben jelentkező betegségeknek is jól ellenált, nem dőlt meg az állomány, könnyen be tudtuk takarítani. Míg más a fóma- és szklerotíniafertőzés, valamint a viharok következtében megdőlt táblákról próbálta nagy nehezen learatni a még ki nem pergett repcét, addig mi gond nélkül végeztük az aratást.

 A termésére sem lehetett panaszom, ha az évjáratot is figyelembe veszem. A megyei betakarítási eredmények is a DK EXCEPTION mellett szóltak, nemcsak nekem, hanem másnak is pozitív tapasztalatai voltak a hibridet illetően. Béraratást is vállalunk, így személyesen tudtam meggyőződni a hibrid termőképességéről és stabilitásáról a megye több pontján, amit a betegség-ellenállóságának is köszönhet.

Mivel kísérletező típus vagyok ezért a DK EXPANSION-t is kipróbáltam, bízva az eddigi kísérleti eredményekben, amik mellette szóltak. Mivel az eddigi tapasztalatok alapján ez egy kifejezetten intenzív hibrid, így a termesztési technológiát is próbáltuk hozzá igazítani, eddig szemre nagyon ígéretes, bízom benne, hogy termésben is megmutatja magát.

Mivel nálunk elég savanyúak a talajok, így a DEKALB fejlesztői csapat tanácsára próbáltunk ezen meszezéssel javítani, hogy jobb terméseredményeket érjünk el. Ősszel és tavasszal is több alkalommal juttatunk ki mész tartalmazó (KaciFert) granulátumot. Úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem a repcéért, legyen az a növényvédelem vagy a tápanyag utánpótlás, és ez meg is látszik rajta. Elágazás van bőven a repcéken, öröm volt virágzásban nézni a repcetáblákat.

Számomra a legfontosabb tulajdonság, amit kiemelnék az a stabilitás, ezen belül is a betegség-ellenállóság, mert hiába néz ki jól a repce, ha egy fertőzés ledönti a lábáról, akkor az egész addigi munkánk kárba vész.

Bátran merem ajánlani a DEKALB repce hibrideket mind kezdő mind profi repcetermesztőknek, legyen szó hagyományos vagy Clearfield hibridről. Az idei évtől, ha jól tudom újdonságként féltörpe repcéje is lesz a DEKALB-nak, így tényleg minden igényt ki tudnak elégíteni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
InV1266 CL – A teljesség igényével

InV1266 CL – A teljesség igényével

A Clearfield® repcehibridekkel szemben sokféle elvárást támasztanak a termelők. A rugalmas gyomirtási lehetőség mellett legyen kiváló a termőképessége...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?