Dr. Bottlik László

A felső talajréteg leforgatása helyett egyéb műveletek valósulnak meg és a növényi maradványok egy része a felszínen marad (mulcs). A forgatás nélküli talajművelési rendszerekben az alapművelés történhet középmély lazítóval, szántóföldi kultivátorral, tárcsával, esetleg sávművelő eszközökkel. Ezen eszközökkel a bolygatott réteg lazítása, keverése, porhanyítása, felszín alakítása megvalósítható, de a forgatása nem.

A mulcsművelés kialakulása az 1950-es években indult el az USA-ban, a „minimum tillage” nevű takarékos talajművelési irányzat kidolgozásával. Gazdaságossági szempontok miatt vált szükségessé kutatása. Cél volt a korábban külön munkafolyamatként végrehajtott műveletek összevonása a gépek kombinálásával és a nem feltétlenül szükséges munkafolyamatok, eljárások vagy műveletek elhagyása. Alapvető elvárás volt a költség-, idő- és élőmunka igény csökkentése. Az ipar fejlődésével, a kombinált gépkapcsolatok megjelenésével e célok megvalósíthatóvá váltak.

Fontos tudni, hogy a művelés és a költségek redukálása az eredeti elvek szerint összhangban van a talaj fizikai, kémiai és biológiai állapotával. A mezőgazdasági tudományok fejlődése nyomatékosította ezen elveket. A minimális jelző tehát csak a munkamenetek számára és az anyagi ráfordításokra vonatkozik, ugyanakkor fontos az olyan talajállapot kialakítása, amely elősegíti a gyors csírázást és kezdeti fejlődést, valamint a nagy termések elérését és garantálja a fenntarthatóságot. Az amerikai felfogás szerint talajvédőnek az a talajművelési és vetési technológia tekinthető, amely esetében a felszín – védelmi céllal – még vetéskor is legalább 30%-ban takart növényi maradványokkal. Ennek köszönhetően a szél és a víz okozta erózió mértékét akár 50%-kal csökkenthetőnek vélték. Az akkori felismerések szerint e kívánalmakat leginkább a forgatás nélküli mulcsművelés teljesíti. Az eredeti ún. minimum-tillage az 1980-as évektől egyértelműen a talajvédő mulcsművelés irányzattá alakult át és világszerte kutatott téma lett.

A módszer európai adaptációja során eleinte sikerült a költségredukálás mellett az okszerűséget is szem előtt tartani, a kedvező talajállapotot létrehozni, fenntartani. A szántásos alapművelés kiváltása kultivátoros, tárcsás vagy lazításos megoldásokkal – az amerikaihoz hasonlóan – jelentős költség- és időmegtakarítást eredményezett. Hazánkban az 1970-es években a nagyüzemi gazdálkodási környezet, a gyorsuló műszaki fejlődés teret adott a forgatás nélküli talajművelési megoldások kidolgozásának, kutatásának. Az első hazai, üzemi szintű mulcsművelések ekkorra datálhatóak. Fontos megjegyezni, hogy a korabeli magyar tapasztalatok felhívták a figyelmet arra is, hogy a hazai szélsőségesebb klimatikus viszonyok között nagyobb figyelmet kell fektetni a talaj biológiai életére. Megindult a mulcs, a növényi maradványok hatásainak napjainkban is folyamatos kutatása, és a felszíntakarás védelmi funkcióinak kidolgozása, megismertetése.

Az 1980-as években az egyre romló gazdasági környezet miatt sok földművelő gyakorlatában csak a költségcsökkentés valósult meg, ezzel párhuzamosan a talajállapot leromlott. Az ún. kényszercsökkentett – leginkább tárcsázásra épülő – talajművelés vált általánossá. Az addig periodikusan alkalmazott középmély lazítás szinte eltűnt a gyakorlatból. A talajok tömörödötté váltak, szerkezetük leromlott. A szervesanyag-gazdálkodásnak ez idő tájt kevéssé tulajdonítottak még jelentőséget (tarlóégetések). A művelések döntően mechanikai szemlélettel történtek, a talaj biológiai állapotát figyelmen kívül hagyták. Ez a korszak egészen a 2000-es évekig tartott, amikor is újra kedvezőbb gazdasági környezet állt elő. Ekkorra felismerésre kerültek az ún. kényszercsökkentett talajművelési változatok talajállapotot lerontó hatásai és a klímaváltozás is egyre inkább a mulcsművelés felé irányította a figyelmet.

Tudjuk, egyre inkább érezzük, hogy a növénytermesztés eredményességét alapvetően befolyásolják a klimatikus adottságok. Nem csak a szárazabb vagy a csapadékosabb időszakok gyakoribbak, de egyre több a szélsőséges időjárási jelenség, akár egy éven vagy egy tenyészidőn belül is. Tény, hogy a jövőben a klimatikus változásokhoz való alkalmazkodás a növénytermesztés egyik fő feladata. A klimatikus szélsőségekkel szemben kármegelőzésre, -enyhítésre kell törekedni, melynek lehetősége a biológiai szemléletű, talajkímélő mulcsművelésben rejlik.

 A felszín növénymaradványokkal, tarlómaradványokkal történő takarása – mulcs – segíti a talaj nedvességveszteségének csökkentését. Ily módon csökken a termesztés klímaérzékenysége. Jól megfigyelhető és egyben aktuális a talajok tavaszi száradása a magágykészítési időszakban. A szántott területekhez képest a mulcsos talajok később száradnak ki és a felszínközeli réteg nedvességi állapota homogénebb a táblán belül. Ezzel szemben a szántott területek változatos talajnedvesség-viszonyokat mutatnak. Ez összefüggésben áll a talajművelés jellegével. A forgatás nélküli mulcsművelés a teljes művelt rétegben egyenletesen átkevert, visszazárt, homogén talajállapotot alakít ki. Ugyanakkor tapasztalható a mulcshagyóan művelt területek lassabb felmelegedése is, összefüggésben a nagyobb nedvességtartalommal és a felszín borítottságával. E tapasztalatot fontos figyelembe venni a tavaszi vetések időzítésekor, érdemes mérni a talajhőmérsékletet és adatok alapján dönteni a munka megkezdéséről.

A szántóföldi növénytermesztés fenntarthatóságának érdekében elengedhetetlen az eróziós és deflációs károk mérséklése. A klímaváltozással tapasztaljuk, hogy a csapadékot hozó időjárási jelenségek száma csökken, viszont a szélsőséges heves zivatarok száma és vele az erózió kockázata is növekszik. Különbséget kell tennünk a csapadék talajszerkezetet romboló és a talajt elhordó formái között, ha keressük a védekezés lehetőségét. Az esőcseppek rombolják, eliszapolják a talajszemcséket. A leiszapolt aggregátumok végett a kiszáradás után a felszín cserepessé, levegőtlenné válik. Ez a degradáció a felszíni mulcsborítással csökkenthető. Szélsőséges esetekben a talajszerkezet károsodása oly mértékű lehet, hogy mélyebben is tömődötté válik a művelt réteg, akár a gyökerezési mélységet is korlátozva. A lazultság tartós fenntartására és a talajt elhordó erózió ellen egyaránt a teljes bolygatott rétegbe egyenletesen bekevert szerves anyag jótékony hatású, összefogja, megköti a művelt réteget. Az erózió mellett a defláció is igen alattomos és talán a legkevésbé mérhető, nyomon követhető talajkárosodási forma. Bizonyított, hogy lényegesen nagyobb deflációs talajelhordás következik be a tiszta felszínű, szántott területeken, mint a mulcshagyóan művelteken. A felszíni mulcsborítás, de még inkább az egyenletesen bekevert, a talajt összetartó szerves anyag egyértelműen védelmi funkcióval bír.

Csökkentse a talajtömörödést, akár 44%-kal a Zuidberg Tracks gumihevederes járószerkezetekkel - www.deraland.hu

A talaj kedvező biológiai állapotának fenntartásában is kulcsfontosságú szerepe van a bekevert növényi maradványoknak. A szerves anyagok mineralizációs és humifikációs folyamatok során humusszá alakulnak. A humuszanyagok döntően befolyásolják a talajok szerkezetét, lazultságát, hő- és nedvességforgalmát, tápanyag-gazdálkodását, termékenységét. A mulcsműveléssel a teljes bolygatott rétegbe egyenletesen kerül bekeverésre a növényi maradványok összessége. Így ideálisabb átalakulási körülmények között zajlanak a humuszépítő folyamatok, ellentétben a forgatásos műveléssel, amely esetében a szerves anyag döntő része egy mélységbe, a barázdafenékre kerül leforgatása.

A termőtalajok degradációjának e formái jelentős károkat okoznak a szántóföldi növénytermesztésben, hosszabb távon a termelés fenntarthatóságát is veszélyeztethetik. A károk enyhítésére alkalmas felszíntakarást létrehozó talajművelési megoldások használata célszerű.

A mulcsművelés ellen ma leggyakrabban növényvédelmi okokkal érvelnek. Tény, hogy a tarlómaradványokon (kalászosok szalmája, napraforgó- és kukoricaszár stb.) sok kórokozó életben maradhat, áttelelhet és fertőzheti a következő növényeket vagy terjedhet el szélesebb körben. Emellett kártevők köztigazdájaként, vagy táplálékául is szolgálhatnak a maradványok. Kizárólag gondos növényvédelemmel, a tenyészidőszakban megvédett biomassza alkalmas mulcshagyó művelésre.

A forgatás nélküli művelés legtöbb kockázata a szakszerűtlen kivitelezésből ered. Számos kérdést kell megvizsgálni a sikeres mulcsművelés érdekében. A talajművelést helyesen kell illeszteni a növényi sorrendhez, figyelembe kell venni az évjárati adottságokat, a talaj pillanatnyi állapotát. A műszaki hátteret is tervezetten, szakmai felkészültséggel kell kialakítani. Egy-egy a mulcshagyó technológiába nem, vagy csak korlátokkal illeszkedő munkagép a teljes technológia eredménytelenségét okozhatja és helytelen következtetésekre juthatunk.

A mulcsművelésben a felszíntakarás mértéke és minősége az egyik legfontosabb kiindulási pont. Kezdjük megtanulni, hogy egy növény talajművelési rendszere az elővetemény betakarításával kezdődik. A növényi maradványok kezelése meghatározza a teljes művelési rendszer sikerét, így apróra zúzásuk és a teljes munkaszélességben történő egyenletes szétterítésük alapvető elvárás. Csak ily módon alakítható ki homogén mulcsborítás. E kritériumoknak még ma sem felel meg minden betakarítógép, vagy épp nem áldozunk prémium szecskázóra, törekterítőre, komolyabb minőségű vágóasztalra.

Nyári betakarítású növények (repce, kalászosok) esetében a felszíntakarás talajvédelmi funkciója kiemelendő. A nyári időszakban elsődleges feladat a talaj kiszáradástól, hőstressztől való védelme. A tarló fázisban elő kell segíteni a regenerációját, a biológiai beéredését. A betakarításkor tökéletes szecskázásra és terítésre kell törekedni. A tarlóhántás lehetőség szerint azonnal kövesse a betakarítást. A hántás mélysége ne legyen több 3-4 cm-nél, így az árva- és gyomkelés gyors és tömeges lehet. A felszín legyen visszazárt, így szigetelő réteg jön létre a művelési mélységben, ami a felszíni réteg nyirkosodását fogja eredményezni még a hőségnapokban is. Megindul a biológiai beéredés, az elfáradt talaj regenerációja. A hántott tarlón kialakított mulcsborítás mértéke legalább 50–60% legyen. Fontosabb elvárás, hogy egyenletes borítottság legyen. A tarlóhántás célgépe egyértelműen a rövidtárcsa, amely alkalmas a gyors, sekély és egyenletes mélységű munkavégzésre és a felszín lezárására.

Speciális eset a repce utáni tarlóhántás. Sokan elkövetik a hibát, mélyen hántják a tarlót, az elhullott repcemagvak mélyre kerülnek, nem képesek egyszerre csírázni, nem lesz tömeges árvakelés. Ez nehézséget okoz, hiszen még 2-3 művelettel később is jön elő árvakelés, és ehhez igazítják a művelés módját (többnyire leszántják), sokkal lényegesebb egyéb szempontok helyett (talajállapot). A repcemagok tömeges, egyöntetű csíráztatásának megbízható megoldása az ultrasekély tarlóhántás (2-3 cm), amelyhez ma már elérhető a speciális, hullámos tárcsalapokkal szerelt rövidtárcsa (1. kép).

1. kép: hullámos tárcsás porhanyító, ultrasekély tarlóhántáshoz

 

A tarlóápolás történhet mechanikai vagy kémiai megoldásokkal (totális gyomirtás). Mechanikai ápolásra választhatunk rövidtárcsát vagy szántóföldi kultivátort. A döntésünket a gyom- és árvakelés mértéke fogja leginkább alapozni. E mellett fontos szempont, hogy mennyi volt a mulcsborítás mértéke. Ha rövid időn belül vetjük a következő kultúrát (pl. repce), be kell állítanunk műveléssel az ideális mulcsborítás értékét.

A repce vetését és kelését nehezítheti a túlzott takarás. Főleg a heterogén eloszlású, rosszul aprított mulcs okoz gondot. Ha csökkenteni szeretnénk a borítottságot, válasszunk szántóföldi kultivátort a tarlóápolásra. Az alapművelés módját a talaj állapotának ismeretében kell meghatározni. Nézzünk bele a talajba, ásópróbával, vagy egyszerű fémpálca leszúrásával vizsgáljuk meg a lazultság mértékét, keressük meg a tömörödés mélységét. Az alapművelést a vetendő növény és a talaj lazultsági állapotának együttes figyelembevételével kell elvégezni. E célra középmély lazítót vagy szántóföldi kultivátort alkalmazhatunk. A kultivátorok fejlődésével ma már elérhető a 30–32 cm-es munkamélység is, így mélyebb tömörödésig biztonsággal alapozható velük a termesztés. Fontos talajvédelmi kritérium, hogy a nyári tarlóhántással beállított 50–70%-os homogén mulcsborítás ne csökkenjen jelentősen a további művelésekkel. A nyár végi, őszi vetést követően maradjon még 30–40% felszíntakarás. Ez az a mérték, amely védelmi funkciókat képes betölteni.

Őszi betakarítású növények (napraforgó, kukorica) esetében még nehezebb a növényi maradványok kezelése. Nagy mennyiségű, robusztus és sokszor nedves, vonódott biomassza marad vissza. A sikeres szárzúzáshoz prémium kategóriás vágóasztal szükséges, a munkasebességet és a tarlómagasságot is helyesen kell beállítani. Az eredményes mulcsműveléshez bekapcsolt szecskázóval és törekterítővel kell működtetni a kombájnt. Napraforgó és kukorica betakarításakor fontos kritérium, hogy a szecskaméret ne legyen több 8–10 cm-nél, és a maradványok hosszában is legyenek aprítva. Így megelőzhető a szárdarabokban a kártevők áttelelése.

A tárcsás művelő elemmel rendelkező nehézkultivátorok megjelenésével sokszor szembesülünk azzal, hogy költségcsökkentés miatt elhagyják a bekeverő jellegű őszi tarlóhántást. Ez nagy mennyiségű növényi maradvány esetén (pl. kukorica) munkaminőségi problémákat okozhat (2. kép). A mulcs bekeverése és így a felszíntakarás mértéke sem lesz homogén. Ez nehezíteni fogja a további műveleteket, kritikus helyzetben a kelést is akadályozhatja. Más, inkább műszaki-konstrukciós probléma, hogy egyes kultivátorok munkája nem egyenletes a bolygatott réteget tekintve. Ez a helytelen kapakiosztásból, húzástávolságból következik.

2. kép: rossz szecskázás és heterogén mulcsborítás kukorica-napraforgó váltásban (Fotó: Dr. Bottlik, 2019)

 

Az őszi alapművelés megválasztásánál is több szempontot kell figyelembe venni. Ismerni és igazodni kell a talaj állapotához (lazultság, nedvesség), be kell állítani a bolygatás jellegével, mértékével a mulcsborítás mértékét, valamint a kultúrnövény igényeire is tekintettel kell lenni.

Abban az esetben, ha őszi betakarítást még őszi vetés követ (pl. kukorica-őszi búza sorrend), 30–40%-os felszínborítottság a hasznos vetést követően. De hangsúlyozom, hogy ez a takartság feltételezi a fentebb leírt minőségű növényi maradvány aprítást. Ha őszi betakarítást tavaszi vetés követ, nagyobb arányú mulcsborítás is megengedhető.
A szemenkénti vetéstechnika fejlődésével, a sávtisztítók használatával 50–60% takartságig biztonságosan vethetünk.

Nem újkeletű, de újragondolt talajművelési megoldás a sávos művelés (strip-till). A vetendő növényi sor alatti 25–30 cm széles sávot lazítja, porhanyítja a sávművelő gép (3. kép), míg a sorközök bolygatatlan állapotban maradnak. Az elmúlt években számos tapasztalathoz jutottunk repce, kukorica, silókukorica, napraforgó, cirok növények sávos művelésével. A lazult sávban a növények gyökérzete intenzíven lefelé növekszik, a nedves talajréteg felé. Úgy vélem, hogy hazai körülmények közé sikerrel adaptálható e talajművelési változat, de néhány alapvetést be kell tartani. A nyári tarlófázis talajállapot javító funkcióját meg kell tartani. Tarlóhántás, -ápolás elvégzendő feladatok. Nyár végi és őszi (kényszerűségből esetleg tavaszi) alapművelésként végezhető a sávos alapművelés, akár pozícionált műtrágya lehelyezéssel együtt. A vetés a sávra történik, sávtisztító egységgel szerelt szemenkénti vetőgéppel. A strip-till művelés nagyon fontos kiegészítő eleme a sorközművelés, amely lazult sávok közti sorközt a tenyészidőszakban porhanyítja, karbantartja. E művelettel természetesen kombinálható fejtrágya kijuttatással és sávpermetezéssel is. A sávos művelés energiatakarékosnak bizonyul, e mellett még fontosabb, hogy talajkímélő, csak a szükséges bolygatással jár. Talajvédelmi szempontokat támogat, a sávosan művelt felszín ellenálló az erózióval, a deflációval szemben és a szervesanyag-gazdálkodásban is jótékony hatású.

 

3. kép: Orthman 1TripR sávos művelő eszköz (Fotó: Dr. Bottlik, 2018)

 

A sávos művelés eszközrendszere rendelkezésre áll, tudásunk is bővül e témában, bizonyosan terjedni fog a jövőben.

  Dr. Bottlik László
c. egyetemi docens
mb. precíziós gazdálkodási vezető szaktanácsadó
KITE Zrt.

Kapcsolódó cikk az Agro Napló májusi számában: A forgatás nélküli talajművelés hatása a talaj mikrobiális életére

A talajért elkötelezett támogatói kör:

A TALAJEGYETEM korábbi részei:

• I. rész: TALAJFIZIKA I.
• II. rész: TALAJFIZIKA II.
• III. rész: TALAJFIZIKA III.
• IV. rész: Műtrágyák és kémiai talajtényezők hatása (savanyodás, tápelemek megkötődése, felvehetősége)
• V. rész: A talajerő-gazdálkodás tudományos és gyakorlati főbb összefüggései
• VI. rész: TALAJBIOLÓGIA I. – A talajélet felismerése, avagy mikor van szükség beavatkozásra?
• VII. rész: TALAJBIOLÓGIA II. – A talajélet napi, szezonális és évjárati ritmusa. A talaj egészsége, regenerálása. Mit tehetünk alacsony vagy rossz talajerő értékeknél?
• VIII. rész: Talajképző tényezők és folyamatok Magyarországon
• IX. rész: A Kárpát-medence talajtípusai
• X. rész: A diagnosztikus szemléletű talajosztályozás és gyakorlati jelentősége
• XI. rész: A táblán belüli művelésizóna-lehatárolás módszerei
• XII. rész: Talajvizsgálatok jelentősége a talajok tápelemszolgáltató képességének megítélésében és a talajvizsgálati eredmények értelmezése – I. rész
• XIII. rész: Talajvizsgálatok jelentősége a talajok tápelemszolgáltató képességének megítélésében és a talajvizsgálati eredmények értelmezése – II. rész
• XIV. rész: Talajvédelmi tervek a gyakorlatban (mezőgazdasági esettanulmányok)
• XV. rész: Talajvédelmi tervek a gyakorlatban (ültetvénytelepítés)
• XVI. rész: Talajművelési rendszerek I. – forgatásos talajművelés

A cikk szerzője: Dr. Bottlik László