2024. július 19. péntek Emília

Aktuális támogatások

Agro Napló
A gazdálkodók 2017. év április 15. napja után kezdhetik el tölteni egységes kérelmüket az MVH elektronikus ügyintézési rendszerében. Az őstermelői igazolványok betétlapjait a termelők ellenőrizzék, hogy a bevételeiket fel tudják jegyezni. Az egységes kérelem beadási ideje alatt az őstermelői igazolványok kiadása szünetelni fog a falugazdászoknál. A 2017. évben az őstermelőknek nyilatkozniuk kell kkv-minősítésükről a falugazdászoknál az MVH rendszerén keresztül. Kérjük, ezzel kapcsolatban is keressék a helyileg illetékes falugazdászokat. A május és júniusi időszakban következik a nemzeti agrárkamara tagjainak tagdíjbevallása és ezután a tagdíjak befizetése is.

Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató vidékfejlesztési pályázat

A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket.

A támogatást a vonatkozó 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet alapján elismeréssel rendelkező termelői csoportok a működési feltételeik kialakításához és az elismerés során elfogadott üzleti tervük megvalósításához használhatják fel. A pályázat keretében maximum 100 000 eurónak megfelelő forintösszegű támogatás kapható évente, 5 éven keresztül. A pontos támogatás mértéke a csoport éves értékesített termelése alapján kerül meghatározásra.

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. június 9-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak.

 

Kötelező a kkv-kód bejelentése az őstermelőknek is!

Az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe csak a kkv-törvény hatálya alá tartozóknak kell a kkv-minősítést bejelenteniük.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28/A. § (1) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség alapján a pénzügyi következményekkel járó intézkedésben csak az az ügyfél vehet részt, aki a nyilvántartásba vétel iránti kérelmében, de legkésőbb a pénzügyi következményekkel járó intézkedésre vonatkozó kérelem benyújtásával egyidejűleg bejelentette a vállalkozása kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti minősítését is.


A Támogatási törvény alapján a kkv-minősítés tekintetében tehát a kkv-minősítésről csak annak az ügyfélnek kell bejelentést tennie az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe, aki a kkv-törvény hatálya alá tartozik. Amennyiben az ügyfél nem jelent be kkv-minősítést a Magyar Államkincstárnál, azt a Kincstár úgy értelmezi, hogy nem tartozik a kkv-törvény hatálya alá, és ellenkező bizonyításig ezt tekinti alapállapotnak.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a támogatási törvény 28/A. § (1) bekezdésben előírt bejelentési kötelezettség alapján, amennyiben az ügyfél a kkv-törvény hatálya alá tartozik, de a Kincstárnál nem jelenti be a kkv-törvény szerinti minősítését, úgy a Kincstár hatáskörébe tartozó, pénzügyi következményekkel járó intézkedésben nem vehet részt.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a kkv-törvény értelmező rendelkezései alapján a „vállalkozás” fogalmába a természetes személyek is beletartozhatnak.

A kkv-minősítés bejelentésének módja:

  • nyilvántartásba vétel iránti kérelem esetén
    • kizárólag papír alapon, természetes személyekre vonatkozóan a G1010-02, nem természetes személyekre vonatkozóan a G1020-02 jelű nyomtatványon,
  • nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem esetén
    • papír alapon természetes személyekre vonatkozóan a G1011-01, nem természetes személyekre vonatkozóan a G1021-01 nyomtatványon,
    • elektronikus úton, a Magyar Államkincstár elektronikus ügyintézési felületén.

A nyomtatványok letölthetők az alábbi helyről: https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/tamogatasok-listazo/-/tamogatas/103-2016-xii-22-szamu-mvh-kozlemeny. A benyújtás helyét és módját az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló, 103/2016. (XII. 22.) számú MVH Közlemény szabályozza.

Erdészeti pályázatokat jelentetett meg a Miniszterelnökség

Két új pályázatot ismerhettek meg az erdőgazdálkodók 2017. március 27-én a Vidékfejlesztési Program keretében. A felhívások összesen 6,24 milliárd forint értékben nyújtanak támogatást erdészeti beruházásokra, illetve erdészeti genetikai erőforrások fejlesztésére.

A beruházási támogatás célja az erdőgazdálkodás hatékonyságának javítása érdekében gépek, eszközök beszerzése, valamint az erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását, tárolását szolgáló fejlesztések elősegítése. Az erdészeti ágazat technológiai színvonalának javítására maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A genetikai erőforrások fejlesztése a magyarországi erdészeti fafajok genetikai változatosságának hosszú távú fenntartásához járul hozzá. A már meglévő genetikai megőrzésre szolgáló területek fejlesztésére, illetve újabbak létrehozására 100 százalékos támogatási intenzitás mellett igényelhető forrás.

Az „Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése” című pályázatra 2017. április 28. és 2019. március 29. között nyújthatók be a kérelmek, az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” elnevezésű felhívásra pedig 2017. június 1. és 2017. december 4. között lehet pályázni a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor.

A pályázati felhívások részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon olvasható bővebb információ.

Új határidő az agrárgazdasági képzések támogatására kiírt pályázatnál

Április 14-től lehet beterjeszteni a pályázatokat az agrárgazdasági képzések támogatására, az eredeti március 27-e helyett.

A Miniszterelnökség közleménye szerint más változások is lesznek az „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című pályázati felhívásban annak érdekében, hogy a képzések témája, száma és minősége a kedvezményezettek számára legmagasabb minőségű tudásátadást biztosíthassanak.

A pályázati felhívás és módosításai a www.szechenyi2020.hu  weboldalon érhetők el.

Változnak a zöldítés szabályai 2017. évben

Változik a támogatható zöldségek köre, és új vetőmagnormákat vezetnek be.

Támogathatók lesznek a zöldségnek minősülő fűszernövények, az olajtök, az étkezési burgonya, valamint az intenzív és a hagyományos gyümölcsök is.

A zöldítésen belül az ökológiai jelentőségű másodvetéseknél fenntartási időszakot írnak elő.

Hegedűs Szilvia

Forrás: www.mvh.allamkincstar.gov.hu 
www.nak.hu 
www.szechenyi2020.hu

A cikk szerzője: Hegedűs Szilvia

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Működjünk együtt termelői csoportban!

Működjünk együtt termelői csoportban!

Az elmúlt év támogatási lehetőségeit és pályázatait áttekintve észrevehető, hogy a termelői csoport tagság sok pályázatnál pluszpontot jelent. De, hog...

Fókuszban a durumbúza

Fókuszban a durumbúza

Egyre inkább keresi a piac a kemény búzát és meg is fizeti! Az idei évben szinte sose látott magasságokig szökött a durumbúza terménypiaci ára.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?