OTP Bank: kedvezőbb kilátások az agráriumban 2024-ben (x)
Az agrárvállalkozások csak a fenntarthatósági szempontokat is érvényesítő stratégia mentén tarthatják meg és növelhetik versenyképességüket.
Az agrárvállalkozások csak a fenntarthatósági szempontokat is érvényesítő stratégia mentén tarthatják meg és növelhetik versenyképességüket.
Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én – közölte a vidékfejlesztési mini...
Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak el a tavalyi év során, a legtöbbet júniusban.
Reggel, délelőtt inkább a középső országrészben, délután pedig főként az ország keleti felén lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
Az évnek ebben a szakában nemcsak az utakon, de a kertekben is előfordulhatnak áthaladó mocsári teknősök.
Magyarország a régióban vetőmag-termelési, illetve -kereskedelmi központtá vált, sőt a világ élvonalába tartozik.