A termelők lesznek a fúzió nyertesei

Agro Napló
Változásokat hozó folyamatok állandó kereszttüze jellemzi a világ növényvédő szer piacát. 2015 év elején nagy változások kezdődtek az Arysta LifeScience Corporation életében is, aminek köszönhetően egy teljesen átalakult vállalat kezdi meg működését 2016-tól a világban és Magyarországon is. Sajtótájékoztató keretében ismertették ennek hátterét, illetve a jövőkép vonulatait, amelyek jelentős változásokat vetítenek előre mind a hazai, mind a világ növényvédő szer piacát tekintve.

Egy befektetési hullám részeként került ugyanis megvásárlásra három vállalat, a Chemtura, az Agriphar és az Arysta.

A történet még 2014 áprilisában indult, amikor a floridai székhelyű – eddig elsősorban az olaj-, festék- és elektronikai iparban érdekelt – Platform Specialty Product Company cég megvásárolta a Chemtura Corporation mezőgazdasági üzletágát, a Chemtura Crop Solutiont. Még ugyanezen év augusztusában egy újabb befektetéssel a Platform megvásárolta a belgiumi központtal működő Agriphar S.A. növényvédő szereket gyártó céget. A Magyarországon is jól ismert Chemtura Crop Solutions ettől kezdve Agriphar Crop Solutions néven működött tovább. A folyamat 2014 októberében az Arysta LifeScience Corporation megvásárlásával zárult.

A három cég az ilyenkor szokásos vizsgálati és engedélyezési folyamatok lezárultával 2015 februárjában került teljes egészében és hivatalosan a Platform tulajdonába. A több milliárd dolláros befektetéssel létrehozott új vállalat így a növényvédő szer gyártók ranglistáján világviszonylatban a tizedik helyre lépett előre. Az új cég Arysta LifeScience néven működik tovább.

Az új Arysta egyedülállóan széles termékportfólióval rendelkezik, amely gyakorlatilag a csávázó készítményektől kezdve, a gyomirtó-, rovar- és gombaölő készítményeken át egészen a magas színvonalú termelést szolgáló regulátorokig és biostimulátorokig terjed. Értékesítési hálózatai a világ minden kontinensén jelen vannak, így Európában is. Kontinensünk különösen meghatározó szerepet játszik a cég életében, a teljes forgalom 22%-a származik innen, ezzel a második legfontosabb régiója a piacuknak. Jelenlétük releváns a közép- és kelet-európai országokban, így Magyarországon is.

Összeadott portfólió - összeadott tudás

Az elmúlt évtizedekben az Arysta LifeScience és a Chemtura Crop Solutions is olyan részesedést harcolt ki magának a magyarországi piacon, amely önálló értékesítési hálózat kiépítését igényelte. Mindkét vállalat a termelők és a forgalmazók körében elismert középvállalattá nőtte ki magát. A változásokkal a két önálló cég integrálása elengedhetetlenné vált.

Az új – japán, francia és amerikai gyökereket egyesítő – Arysta Herpai Sándor ügyvezető igazgató és Véglesi János kereskedelmi és marketingvezető irányításával működik a továbbiakban. Komoly eredménynek könyvelhető el, hogy az integrációs folyamat során mindkét cég minden dolgozója lehetőséget kap a további munkára az új szervezetben is. A 13 fős területi képviselői csapat kialakítása mellett lehetőség nyílt a fontos területekre külön termék-, illetve kultúrafelelős munkatársak kinevezésére (csávázószerek, almástermésűek, biostimulátorok, szőlő). Az eredményességet szolgálja továbbá a regisztrációs folyamatok és a fejlesztési tevékenység szétbontása.


Véglesi János

Herpai Sándor

Termékkínálatuk a fő kultúrákban


Közel 100 db terméket magába foglaló portfóliót eredményez a két cég integrálása, amelyben a közismert csávázószerektől kezdve a nagy mennyiségben felhasznált gyomirtó-, rovarölő és gombaölő készítményeken át az egészen speciális területeken felhasználható termékeket is megtalálhatjuk. A cég gyakorlatilag minden, az országban termesztett növénykultúrában komoly ajánlattal áll a felhasználók rendelkezésére, egyes kultúrákban teljes technológiai ajánlattal rendelkezik. A két cég egységes, 2016. január 1-jétől induló üzletpolitikájának kialakításában a dinamikus, jól működő részek összehangolását, az eddigi kereskedelmi partnereik megbecsülését és a fúzió nyerteseként előtérbe kerülő kis és közepes végfelhasználói kör fontosságát említette Véglesi János. Ugyanis, a mintegy száz termékkel és technológiai programokkal az eddiginél jóval több növényvédelmi problémára tud majd megoldást kínálni a vállalat, illetve a korábbinál jobb területi lefedettséggel garantálják a folyamatos konzultáció és szakmai tanácsadás lehetőségét.

Előzetes becslések szerint az új Arysta a várhatóan 7%-os piaci részesedésével a 6. helyre lép majd előre a növényvédőszer-gyártók országos rangsorában.     

g.a.

A cikk szerzője: Gáspár Andrea

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Arassa le ön is a hasznot a Bayerrel!

Arassa le ön is a hasznot a Bayerrel!

Azonnal beváltható árkedvezmény vagy szakmai ajánlatok közül választhat, ha regisztrál a www.gazdahaszna.hu oldalon és részt vesz a Bayer 2019. január...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?