A SEGHERSgenetics tenyésztésének bemutatása

Agro Napló
A SEGHERSgenetics (korábban SEGHERShybrid) tenyésztése Belgiumban kezdődött a múlt század hatvanas éveiben. A családi vállalkozásként indult cég hamar az egész világra kiterjedő tenyésztési hálózatot hozott létre, s napjainkban már több mint 30 országgal van rendszeres kereskedelmi kapcsolata. 2002-ben néhány nagyon fontos stratégiai, együttműködési megállapodást kötött. Az év elején az USA egyik legnagyobb sertéstenyésztő vállalkozásával a Newsham-mel, majd az év őszén Anglia egyik piacvezető sertéstenyésztő vállalkozásával a Rattlerow-val alakított ki szoros kapcsolatot a vállalat.

Magyarországon a kilencvenes évek eleje óta van jelen a fajta. 1998-tól rendelkezünk nukleusz szintű tenyészettel Baracskán. Az eltelt időben folyamatosan nőtt azok köre, akik megismerték, és megszerették ezt a fajtát Magyarországon. Mostanra eljutottunk oda, hogy évente közel fél millió vágásra kerülő hízó sertés hordozza magában az általunk forgalmazott genetikai anyagot.

A fajta tenyésztésénél a világon elsők között alkalmazták a koca és kanvonalak szigorú különválasztását, és eltérő szempontok alapján történő szelekcióját. Ezt az alapelvet - melyet azóta szinte minden sertés hibridizációval foglalkozó tenyésztő vállalat alkalmaz - mind a mai napig alkalmazzuk. Az állatok szelekciójára már a kezdetektől igen intenzív tartási körülmények között került sor, mely segítségével a SEGHERS kocák messze földön híresek a kiemelkedő életteljesítményükről. Befejező kanjaink jelenleg a világ legizmoltabb homozigóta stresszmentes terminál kanjai közé tartoznak. A tiszta vonalak tenyésztése napjainkban négyezer kocából álló populációban folyik a világ 6 nukleusz állományában, melyek közül az egyik Magyarországon található.

A szelekciónak négy állomását különböztetjük meg:

  • csak a fenotípuson alapuló szelekció, amikor csak a küllem számított, és a szemre legszebb koca- és kansüldőket válogatták vissza a hízók közül.
  • fenotípusos szelekció kiegészítve bizonyos könnyen számolható (csecsszám, élveszületett, választott malacszám, választás, első termékenyítés között eltelt idő, stb.), illetve mérhető (testtömeggyarapodás, takarmányértékesítés, értékes húsrészek, fehéráru, stb.) tulajdonságokkal. Az évek során újabb mérési módszerek váltak hozzáférhetővé, és elkezdték felhasználni az ultrahangos mérések során szerzett információkat is (hátszalonna vastagság, karajkeresztmetszet). Az így nyert adatokból különféle, az állatok termelésére jellemző indexeket képeztek, melyek nagy segítséget jelentettek az állat gazdasági értékének meghatározásakor.
  • a számítógépek elterjedésével lehetővé vált már komolyabb adatállományok elemzése, és így a becsült tenyészértékek is egyre pontosabb, és megbízhatóbb képet adtak egy-egy állat értékéről. A BLUP programok elterjedése szintén nagy segítséget jelentett a tenyésztőknek, mert a kvantitaív genetika segítségével az olyan gyengén öröklődő tulajdonságok esetében is, mint például a szaporaság, komoly előrelépést tudtak elérni.
  • 1991-től kezdődően beszélhetünk a szelekció negyedik állomásáról. Ebben az évben publikálták a világon elsőként, hogy olyan DNS szakaszt találtak, mely egy lényeges tulajdonság, a stresszérzékenység öröklődéséért felelős. Innentől már a sertés örökítő anyagának vizsgálatából közvetlenül, a költséges és időigényes célpárosítások, és hízlalási tesztek mellőzésével is lehet az állat termelési adataira vonatkozó információkhoz jutni. Napjainkra egyre nagyobb teret kap a génmarkerek segítségével történő szelekció.
  • A SEGHERS állományainak fejlesztésekor mind a négy állomás előnyeit kihasználjuk. A nukleusz tenyésztésben a beltenyésztési együtthatók, a BLUP indexek, és az állatok addigi saját teljesítményét figyelembe véve tudatosan megtervezzük a párosításokat. Az így tervezett párosításokhoz nemritkán külföldi nukleuszokban termelő kanok spermáját használjuk, így könnyedén elkerülhetjük a tiszta vonalainkon belüli beltenyésztést, és azonnal hozzá tudunk jutni a legjobb eredményekkel rendelkező legújabb genetikai fejlesztések eredményét magukban hordozó kanok szaporító anyagához.

    A megszülető állatokat a megszületésük napján egyedi azonosítóval látjuk el (egyedi krotália, és tetoválás) és természetesen a termékenyítési, fialási, és választási adatokat a számítógépes nyilvántartásunkban rögzítjük, és rendszeresen küldjük a belgiumi számítógépes központunkba, mert ezek igen hasznos adatokat szolgáltatnak, nem csak magának a kocának és a kannak, de a rokonaiknak a becsült tenyészértékét illetően is.

    A battériára már kiszelektált állatok kerülnek. Legfőbb szelekciós szempontok ilyenkor a csecsszám, a küllem és a vitalitás. Külön helyezzük el a tenyészjelölteket, és külön azokat, melyek ezen a rostán kiestek, és mint hízók fogják a vágóhídon végezni.

    A nevelő istállóba telepítéskor az állatok egy újabb szelekción esnek át, amikor is a legfontosabb a testtömeggyarapodás, a vonalra jellemző küllem, az erős lábszerkezet.

    A legfontosabb szelekcióra a 80 és 110 kg között sorra kerülő sajátteljesítmény vizsgálatukkor kerül sor. Ekkor egyedileg lemérjük az állatokat (ebből kiszámítható az életnapra jutó testtömeggyarapodásuk), és két helyen ultrahang segítségével meghatározzuk a szalonna vastagságot, illetve a karajkeresztmetszetet. Ezen alapadatokból az egyed színhústartalmára lehet következtetni. Ekkor kerül sor az állatok egyedi küllemi vizsgálatára, amikor is a vonalra jellemző testalakulást, a lábak szerkezetét, a csecsek számát, illetve a külső iverszervek állapotát ellenőrizzük le.

    A nukleuszba visszakerülő állatok legvégső szelekciója 130 kg körül történik, mikorra elkészülnek az általunk szükségesnek tartott DNS vizsgálatok (stresszérzékenység, RN, és BETTERgen génjeire). Ezekkel a vizsgálatokkal tudjuk biztosítani, hogy állataink 100%-ban homozigóta stresszmentesek és a végtermék nem csak kiváló húsformákat, de kimagasló húsminőséget is mutat a vágóhídon.

    Magyarországon, mint említettük a saját tulajdonú baracskai telepünk szolgál a vonaltiszta nukleusz tenyésztés bázisául. Az alacsonyabb tenyésztési szintû állományokat próbáljuk közelebb vinni a termelőkhöz, így az igazán nagy integrátor partnereink dédnagyszülő csomaggal dolgoznak (amikor a nagyszülő süldők a saját telepén kerülnek előállításra), a nagyobb méretû telepeknek nagyszülő csomagot ajánlunk (ilyenkor saját maga állítja elő a telepi kocasüldő utánpótlását), míg a kisebb mérettel rendelkező termelőknek pedig a helyi disztribútorokat tudjuk javasolni, mint tenyészanyag előállítókat.

    Mint a fentiekből is látható a Rattlerow SEGHERS a tenyésztése során mind a hagyományos, fenotípuson alapuló tenyésztést, mind a molekuláris genetika legújabb eredményeit hasznosító génmarkereken alapuló szelekciót alkalmazza napi gyakorlatában. Mindezt a világ számos pontján elhelyezkedő, nagy létszámú nukleusz állomány kvantitatív genetikai módszerekkel történő fejlesztésével kombinálja, hogy a partnerei továbbra is büszkén mondhassák, hogy ők állítják elő a legtöbb értékes színhúst a legalacsonyabb költséggel.

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    Nagyot zuhant a műtrágya ára

    Nagyot zuhant a műtrágya ára

    Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben.

    Mikotoxin-problémák sertésekben

    Mikotoxin-problémák sertésekben

    Idén az időjárás kedvezett számos gombafaj megtelepedésének, így a sertéstakarmányokban is számíthatunk a mikotoxinok megjelenésére, esetenként magas...

    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    AgroFuture 2024
    Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
    AgroFood 2024
    Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
    Vállalati Energiamenedzsment 2024
    Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
    Agrárium 2024
    Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!