A sertés ugyanis erdők és gyümölcsösök „hulladék” evő állata volt. Az elmúlt évtizedekben ismét előtérbe került a sertések szabadtartása. Nyugat-Európában intenzív termelési forma keretében, hazánkban viszont ez egy extenzív formája ez a termelésnek, mivel elsősorban a gazdaságos növénytermesztésre alkalmatlan területek hasznosítását és a termelési költségek csökkentését célozza.



Tanszékünkön több, mint egy évtizede foglalkozunk a természetes elemeket hasznosító un. alternatív sertéstartás kérdéseivel. Magyarországon nem csak mangalica tartható a szabadban, (1. kép) hanem intenzív fajtákkal (2., 3. kép) is kedvezőek a tapasztalataink. Vizsgálataink arra irányulnak, hogy a szabadban élő sertések milyen hatással vannak a környezetre, illetve a környezeti tényezők miként befolyásolják az állatok életét és termelését.













A sertések hatása a környezetre

Miután egy területre sertéseket telepítünk, az első szembetûnő viselkedése az állatoknak, hogy a talajt 10–20 cm mélységben alaposan feltúrják. Megfigyelhető volt, hogy 2–3 év után viszont az állatok „túrási kedve”csökken, aminek feltehetően az a magyarázata, hogy a sertések fölélték a talajban található táplálékokat (lárvák, bogarak, gyökerek, szárrészek). A sertéseknek a talajfelszínre gyakorolt lazító hatása erdőben vagy fás területen káros is lehet. A laza, homokos területû farmon a fák felszíni gyökerei közül a sertések kitúrták a talajt. Vannak fák, pl. az akácfa, amelyik úgy tûnik, nem érzékeny erre. A sertések a számukra kedvező növényeket gyorsan fölélik, viszont a mérgező vagy káros alkaloidákat tartalmazó növényeket meghagyják, ami a területen károsan túlszaporodhat.

A másik jelentős talajfelszín változás, amit az állatok okoznak, az ivóvízként is használt patak medrének kiszélesítése volt. A sertések két év elteltével az alig 1–1,5 m széles patak medrét teljes hosszúságban a duplájára szélesítették, és egy 10–15 méteres szakaszon 7–8 m széles dagonyázót alakítottak ki.

Fontos kérdés volt az is, hogy a területen keresztül folyó víz minősége milyen mértékben változik és szennyeződik az állattartás következtében. Egy 3,5 ha középkötött talajú, enyhén lejtős területen, ahol 8 koca és a vizsgálat idején 32 hízósertés tartózkodott, szeptember és október hónapokban rendszeresen vizsgáltuk a területre befolyó és a területről kilépő patakvíz minőségére utaló legfontosabb paramétereket.

A laboratóriumi eredmények alapján (táblázat) azt mondhatjuk, hogy a vizsgált időszakban az állatok jelenléte a területen keresztül folyó patak vizében mérhető volt, de a megváltozott paraméterek messze elmaradtak a környezetet károsító szint alsó határértékeitől.








Arra a kérdésre, hogy milyen állatsûrûséget ajánlhatunk egy-egy területen a sertés szabadtartásra, nem egyszerû a válasz, ugyanis az optimális állatlétszámot sok tényező befolyásolja. Függ többek között a terület talajától, domborzati viszonyaitól, az évi csapadékmennyiségtől, továbbá a természetes növényzettől, valamint a sertésekkel történő hasznosítás időtartamától. De azt is figyelembe kell venni, extenzív, vagy intenzív fajtát tartunk-e a szabadban, mikor történik a választás, és ezt követően a szaporulat mekkora hányada és mennyi ideig használja a területet.

Tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyobb farmokat (10–15 ha) szakaszolni kell, a korcsoportokat, illetve a tenyésztés különböző fázisaiban levő állatokat külön szakaszra célszerû elhelyezni. A terület egészére számolva a telepítési sûrûséget hektáronként 2–3 koca és annak szaporulatában javasoljuk. Annak érdekében, hogy a területet hosszú távon sertéstartásra használhassuk, célszerû 1–1 szakaszt 2–3 évenként legalább fél évre „pihentetni”. Ez idő alatt ott lehetőség van az állatoktól elzárva a sertések számára olcsó táplálékot (disznóparéj, csicsóka, csalán stb.) termeszteni.



A környezet hatása a sertésekre

A környezeti tényezők állatokra gyakorolt hatásait vizsgálva először is abból a nyitottságból kell kiindulnunk, amelynek a sertések ki vannak téve. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vadon élő állatokkal való esetleges érintkezés miatt fennáll a fertőződés veszélye. Fontos tudni, hogy a vaddisznó, a róka, a kóbor kutya behurcolhat sok emberre is veszélyes kórokozót (pl. veszettség, trichinellózis stb.). Ezen kívül a róka és a kóbor kutya jelentősen megtizedelheti a malacállományt is.

Káros továbbá az a jelenség is, amikor a vadkan be tud jutni a területre, és „eredményesen” fedezi az ivarzó kocákat. Az ilyen szaporulatot célszerû eltávolítani a területről, mert ellenkező esetben ezek az utódok „elvadulnak”, kezelhetetlenné válnak, és az állomány vágóértékét is kedvezőtlenül befolyásolják.

Fontos környezeti tényező – amit a terület és a fajta megválasztásánál is figyelembe kell venni – a napfény és a napsugárzás. A keselyfehér állatok érzékenyek az erős napsugárzásra, bőrük feléghet, kisebesedhet. E káros hatás mérséklése érdekében fontos, hogy legalább a terület egy részén legyen árnyékot adó fa, vagy bokor. Jelentős védelmet nyújt még, ha az állatoknak lehetőségük van dagonyázni, mert a testük hûtésén túl a bőrükre tapadt sár is csökkenteni tudja az erős napfény káros hatását. A szabadtartás céljára kiválasztott területnél az is fontos szempont, hogy az állatok kapnak-e elegendő védelmet az uralkodó széltől. A sertés érzékeny a tartós, erős szélre, ezért – épületek hiányában – erdősávok, bokrok, dombok, töltések vagy óriási szalmabálák nyújthatnak védelmet. Megfigyelhető, hogy a kocák mindig a szélvédett helyeken pihennek, és a fészkeket is ilyen területeken alakították ki. Különösen télen, hogy javítsák a hőérzetüket, bombatölcsérszerû mélyedéseket túrtak, amelybe ágakat, leveleket és szalmát hordtak. Sajnos a zord téli hidegekben ez sem bizonyul mindig elegendőnek. Ugyanis, ha a fialás idején mínusz 8–10°C, vagy ennél is hidegebb a hőmérséklet, akkor az újszülött malacoknak nincs esélyük a túlélésre. Ha a malacok már 4–5 napos kort megéltek, akkor anyjuk segítségével át tudják vészelni a nagy hidegeket is.

Szerencsére hazánkban az év nagy részére jellemző, hogy az állatok számára kedvező klimatikus viszonyok vannak. A sok mozgás, a jó levegő, tehát a természetszerû tartás kedvező hatással van az állatok egészségi állapotára, és reprodukciós teljesítményeire.

Az extenzív sertés szabadtartási formát nem tartjuk feltétlenül követendő példának, de bizonyos, alacsony értékû területek gazdaságos hasznosításának alkalmas módszere lehet úgy, hogy a termelés az ellenőrizhetőség határain belül maradjon.

A cikk szerzője: Dr. Házas Zoltán