2024. május 8. szerda Mihály

Az itatóvíz higiéniájának javítása szerves savakkal

Agro Napló
Az utóbbi években, hazánkban is egyre elterjedtebb a monogasztrikus állatok ivóvizének szerves savakkal történõ kezelése, hétköznapi nevén „savanyítása”.


Mivel a kezelés következménye a víz alacsonyabb pH-ja, többen is úgy választanak hatóanyagot, dó-zist, hogy egyedül e hatást mérik, holott a végcél nem minden esetben a „savanyított” víz.

Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – szeretném összefoglalni, hogy milyen hatásmechanizmu-sok alapján, mit várhatunk el a szerves savakkal történő kezeléstől, illetve mire érdemes odafigyelni a kivitelezés során.



Hatásmechanizmusok

A szerves savak a következő módokon fejthetik ki hatásukat (lásd 1. ábra):

- Közvetett antimikrobiális hatás: megfelelő dózisban a vízbe juttatva lecsökkentik a pH-t olyan értékre, amely kedvezőtlen a káros mikrobák elszaporodásának szempontjából (pH = 3,5 - 4,2).

- A közvetlen antimikrobiális hatás azon alapszik, hogy a rövid szénláncú, kissé lipofil szerves sa-vak (mint pl. hangyasav) disszociálatlan formában képesek a gram-negatív baktériumok (pl. Salmonella sp, E. coli, Camphylobacter sp.) sejtfalán áthatolni. A sejt belsejében azután a savak protonra és sav anionra disszociálnak. A hidrogén kation csökkenti a pH-értéket a sejt belsejében, amelynek a helyreállítása csak nagy energiaveszteségek által lehetséges; az anion pedig közvetlenül beavatkozik a DNS-szintézisbe.

 

 


 

 

 

A kétféle hatás megoszlása függ az adott sav(keverék) típusától, és az adott közeg – esetünkben a víz – eredeti pH-jától.



Alkalmazott dózisok

Az alkalmazott dózis esetében több dolog is mérlegelendő:

- ha viszonylag tömény, tiszta savakat tartalmazó savkészítményt alkalmazunk, akkor – az adott sav típusától, a víz eredeti pH-jától, illetve a vízkeménységtől függően – relatíve kis mennyiség (0,05 – 0,1 %) is elegendő lehet ahhoz, hogy a pH-t számottevően levigyük. Túlzott mértékû „savanyí-tás” nem is célszerû, hiszen akkor már az állatok ivóvíz felvételét is negatívan befolyásolhatjuk, ami adott esetben termelésünk eredményességét is ronthatja.

- Amennyiben pufferolt (ammonizált) savkészítményt használunk, akkor a pH-csökkenés nem any-nyira intenzív, de a baktériumgátló hatás – hatóanyagra vonatkoztatva – általában ugyanolyan mértékû, hiszen e termékek savkoncentrációja nem alacsonyabb, csak nem fejeződik ki annyira kémhatásban. Ammonizált savakkal magasabb dózis is bejuttatható az ivóvízbe és ezzel erősíthető a takarmányba kevert szilárd vagy folyékony szerves savak, illetve a pre- és probiotikumok ho-zamfokozó hatása. Ilyen célok eléréséhez természetesen magasabb, 0,1 – 0,2 % közötti dózisok szükségesek.

A hatóanyagok egy részét ammonizált formában tartalmazó savkészítményekről tudni kell még, hogy kevésbé korrozívak, illetve a bőrrel érintkezve maró és irritatív hatásuk is kisebb.



Ha állatfajok szerint vizsgáljuk a kérdést, akkor elmondható, hogy sertések (különösen malacok) ese-tében eleve kedvező lehet az itatóvíz alacsony pH-ja, a baromfik esetében viszont inkább a közvetlen antibakteriális hatást ajánlatos figyelembe venni. Ezzel azt szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy nem kizárólag a pH-érték szabja meg a szalmonella-mentesítés sikerességét.



A savkészítmények adagolása

A szerves savak kijuttatásához alapvetően egy vízórával összekötött szivattyú szükséges, amely az előbb már említett dózistartományban képes pontos adagolásra. A szerves savakat nem ajánlatos a gyógyszerekkel és vitaminkészítményekkel egyszerre kijuttatni, ilyen típusú kezeléskor érdemes szü-neteltetni a „savanyítást”. Nagyobb korrozivitású készítmények alkalmazásakor ügyelni kell arra, hogy a vízvezeték rendszer alkalmas legyen a kívánt feladatra (saválló, mûanyag csövek).



A kezelés ellenőrzése

A kezelés elején előfordulhat, hogy azonos dózis mellett ingadozik a kezelt víz pH-ja. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a savkészítmények „kimossák” az ivóvízrendszert, és a felszabadult vízkő illet-ve más szennyeződések befolyásolják a pH-csökkentés mértékét. Később, amikor már tiszta a rend-szer, ez stabilizálódik. A megfelelő dózis beállítása történhet a pH, a higiéniai hatások (pl. szalmonella-fertőzöttség mérése), illetve kontroll ellenében végzett konkrét üzemi kísérletek alapján. Ha sikeresen megállapítottuk a dózist, akkor az adagolást egyrészt a vízórán illetve a szivattyú átfolyásmérőjén keresztül ellenőrizhetjük, de – főként a kémhatáson alapuló kezeléskor – célszerû a pH-t is nyomon követni. Ez történhet úgy, hogy egy kézi pH-mérővel időnként megvizsgáljuk és fel-jegyezzük a kémhatás alakulását, de nagyobb üzemek esetében előnyösebb egy, a rendszerbe beépített és adatgyûjtővel ellátott pH-mérő berendezés applikálása.



Forgalmazott készítményeink

Normál esetben itatóvíz kezelésére Kemisile 2 S (BrilliANT) készítményünket ajánljuk, amely a (kissé ammonizált) hangyasav és propionsav mellett tartalmaz még szorbinsavat. Emellett alkalmazzuk még a NutriSure DW1 készítményt, amelynek fő hatóanyaga tejsav – ezt akkor javasoljuk, ha az előbbi készítmény használata mikrobiológiai vagy fizikai-kémiai okokból korlátokba ütközik.



Felmerülő kérdések esetén vagy szívesen állunk az Ön rendelkezésére.





Karnóth Joris



Business Manager,

Silage & Preservation Technologies

mobil: +36-30-520-3446

e-mail: jkarnoth@noack.hu

Noack, Group of Companies



Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BKT takes sport to BAUMA

BKT takes sport to BAUMA

In the outdoor area Atrium (Eingang Ost), BKT has set up BKT HOOPS, a game area dedicated to visitors and sport enthusiasts. Just by playing basketbal...

BKT giants at BAUMA

BKT giants at BAUMA

You cannot overlook the BKT tires at the upcoming Bauma. On display are EARTHMAX SR 468 in size 40.00 R 57 - by far the largest tire ever made by BKT...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!