A faj 1998 óta gazdasági kárt okoz a hazai kukoricaállományokban, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, az adott, és az azt megelőző évi időjárás, valamint az alkalmazott védekezési technológiák függvényében.
Feladatunk, hogy a faj biológiájának megismerésével és végiggondolásával, alkalmas védekezési stratégiát dolgozzunk ki a kártevő ellen (Szemán és Takács, 2004)
A kártevő „rejtett” életmódot él, csak rövid ideig, mintegy 65 napig (Szemán és Takács, 2004) található meg imágó alakban. A megtermékenyüléstől a kikeléséig 9 hónapot tölt a talajban igen ellenálló tojás formájában. A kártevő elleni védekezésnek háromféle módja lehetséges: az agrotechnikai, és kémiai védekezés, valamint a harmadik, elvi lehetőség a rezisztens kukoricahibrid termesztése.
Agrotechnikai védekezés
Az agrotechnikai védekezés eszköztárának legegyszerûbb és leghatékonyabb fegyvere, a mindenki által ismert, de nem mindenki által alkalmazott vetésváltás. Elméletileg, ha a vetésváltást betartjuk, minden évben olyan területre kerül az állományunk, ahol nem fordulnak elő a kártevő tojásai a talajban. Azonban ebben az esetben is ügyelni kell a gabonatarlók „feketén” tartására, mert a vándorló nőstények a gyomos gabona- tarlón a peteérleléshez szükséges nektárforrást találhatnak (Amaranthus sp., Chenopodium sp. stb.) és lerakhatják tojásaikat akár a tarló talajába is. Vegyük tehát figyelembe az előző évi gyomborítottságot a vetésforgó tervezésekor. Ennek a jelenségnek pillanatnyilag nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, mivel a gabona után vetett kukorica ritkán dől meg. Azonban a vetésváltásos termesztési mód elterjedésével a tojásrakáskor a kukoricatáblát előnyben részesítő nőstények utódai elpusztulnak, a kukoricatáblát nem preferáló nőstények gabonatarlón lerakott tojásaiból viszont új imágók fejlődnek a következő évi kukoricaállományon. Ennek következtében a folyamat idővel lassan eljut odáig, hogy az ember kiszelektálja a kártevő populáció azon egyedeit, melyek nőstényei a tojásrakás idején nem kötődnek a kukoricaállományokhoz.
A vetésváltás tehát kellő körültekintés mellett a legolcsóbb és a leghatásosabb védekezési módszer, alkalmazhatóságát az üzemméret, és a profitkényszer jelentősen korlátozhatja.
Az agrotechnikai védekezés egy másik sarokpontja a megfelelő tápanyag utánpótlás, a káliummûtrágya kiszórása (Halvaksz, 2004), hiszen a kálium alapvető szerepet tölt be a szárszilárdításban. Fontos a helyes tápanyag arány, a nitrogén túlsúly csökkenti a szárszilárdságot. Azonban nem szabad azt hinnünk, hogy az arányos tápanyag ellátás a lárvák okozta gyökérkártételt önmagában ellen- súlyozni képes, és a mûtrágya jelentős költségnövelő hatását is figyelembe kell venni a módszer alkalmazásakor.
A korai, vagy épp a kései vetés is jelentős szerephez juthat a kártétel mérséklésében. A mennyiben korábban vetünk, előnyt jelenthet az, hogy a károsító egy megerősödött, fejlett gyökérzetû növénnyel fog találkozni, mely sokkal könnyebben kompenzálja az elszenvedett rágások okozta terméskiesést. A korai vetés hátránya lehet az, hogy a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítő, vagy csávázó szer ölő hatása jelentősen csökken mire a lárvakelés megindul.
A kései vetés előnye abban van, hogy a talajfertőtlenítő, és csávázó szerek jól ki tudják fejteni ölő hatásukat a lárvákra, de a megvédeni kívánt gyökérzet még gyenge és csak mérsékelt regenerációra képes. Mindezen hatásokat befolyásolja ezen felül az is, hogy adott évben mikor indul meg a lárvák kelése, milyenek a csapadék- és hőmérsékletviszonyok. Végeredményben elmondható, a vetésidő elhúzása, vagy előrehozása bizonytalan, melynek végkimenetelét nem tudhatjuk előre.
Kémiai védekezés
A kukoricabogár elleni kémiai védekezés a lárvák, illetve az imágók ellen irányulhat.
A lárvák kelésének időpontja a hőmérséklet függvénye, mely évjáratonként május második harmada és június második harmada között, egyhónapos intervallumban mozoghat. A kukorica vetésének időpontja szintén a talaj- hőmérséklettel van összefüggésben, 6 cm-es mélységben, 10,5°C-os hőmérséklet szükséges.
A talajfertőtlenítő szerek kijuttatása vetéssel egy menetben történik a legtöbb gazdaságban, csak elvétve fordul elő, hogy a gazda, vetés után, sorközmûvelő kultivátorral juttatja ki az inszekticidet. A vetéssel egy menetben történő talajfertőtlenítésnek előnye hogy a szer közvetlenül a megvédeni kívánt gyökérzethez kerül kijuttatásra, hátránya hogy a vetés és a lárva kelés megindulása között eltelt idő 30–60 nap között változhat. Az engedélyezett talajfertőtlenítő szerek hatékonysága ilyen hosszú idő alatt jelentősen csökken. A vetés utáni talajfertőtlenítés előnye, hogy megmarad a szer hatása a lárvák keléséig, hátránya hogy később nincs lehetőség közvetlenül a gyökérzethez juttatni a talajfertőtlenítő anyagot. A talajfertőtlenítő szerek közül a teflutrin hatóanyagú szerek (Pl.: Force 1,5 G) bírnak a legjobb hatékonysággal a lárvák ellen, melyek erős fertőzöttség esetén is képesek a gyökérkártétel mértékét a gazdasági kártételi szint határán, vagy az alatt tartani.
Jól alkalmazható még néhány csávázó szer is (Pl.: Poncho, Mospilan 70 WP) a lárvakártétel mérséklésére, azonban ezeket csak akkor érdemes favorizálni, ha közepesnél gyengébb a vetésre kiszemelt tábla tojásterheltsége, és szintén jelentkezik a hatásvesztés problémája a vetés és a lárvakelés megindulása között eltelt hosszú idő miatt. Alkalmazásuk mellett szól azonban az, hogy a felszívódó csávázó szerek más fiatalkori kártevők (pl.: barkók) ellen is védelmet nyújtanak.
Az imágók elleni inszekticides kezelés napjainkra már jól kiforrott, és gyakran alkalmazott védekezési módszer. Ön- magában a lárvák elleni védekezéssel nem lehet hatékonyan kordában tartani a kukoricabogár populációját (Baca és Sivcev, 2001), ezért nem csak az imágók kártételének elkerülése, hanem a következő évi tojásszám mérséklése céljából is szükség van az imágók elleni védekezésre. Mindössze néhány engedélyezett szer van forgalomban állománykezelésre, melyekkel azonban jól megoldható az imágók egyedszámának szabályozása. Hatástartamuk viszonylag hosszú (akár 14 nap), mely tapadásfokozó adalékanyagokkal tovább nyújtható.
A védekezés időpontja azonban sosem egyértelmû. Az időpontot az elérni kívánt cél szabja meg. Amennyiben a célunk a tojásrakás megelőzése a területen, a nőstények rajzásának kezdetétől számított 20. napra célszerû időzíteni (Szemán és Takács, 2004) az első kezelést. Ennek idejét a reggeli órákban a talajon mozgó telt potrohú nőstények szemrevételezésével és számlálásával lehet meghatározni, a csapdák fogása (szexferomon, sárgalap) csalóka képet mutathat. Amennyiben azonban nem célunk a tojásrakás megakadályozása, mert például vetésváltást alkalmazunk, akkor a kukorica virágzásának idejére időzítsük a kezelést, ezzel biztosítva a termékenyüléshez szükséges szabad egy hetet. Ha a növényenkénti imágók száma virágzáskor olyan alacsony, hogy nem okoznak jelentős termékenyülési veszteséget, az állománykezelés akár el is hagyható.
Javaslatok a kémiai védekezésre (Tóth és mts., 2007):
• vetésváltásban rovarölő szeres csávázás,
• monokultúrában Force 1,5 G,
• imágó ellen: Calypso 480 SC, Mospilan 20 SP, Invite EC+Diabro CS, (hatástartam akár 14 nap, tapadásfokozóval pl: Biofilm még 4–5 nap nyerhető, de ha a csapadék lemossa, rövidül a hatás).
Rezisztencianemesítés
A védekezés egy új, egyenlőre még elméleti lehetősége a rezisztens kukoricahibridek termesztésbe vonása. Jelenleg, bizonyítottan csak a GMO hibridek rendelkeznek a kukoricabogár elleni rezisztencia egy bizonyos típusával az antibiózissal (Szőke és mts., 2008), mely abban áll, hogy a növény minden sejtje egy olyan anyagot termel, mely gátolja a kukoricabogár lárváinak emésztőrendszerét, ezáltal elpusztítja azokat. A GMO növények magyarországi termesztése egyenlőre nem engedélyezett, a környezetre esetlegesen gyakorolt tisztázatlan hatásai miatt.
A 2008-as évben az MgSzH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (korábban OMMI) egy a kukoricabogárra rezisztens, egy német nemesítő cég által bejelentett, szelekciós nemesítéssel kialakított hibrid állami elismertetését kezdi meg. Ha a két év múlva záródó kísérletsorozat eredményei alapján államilag elismerik a hibridet, és bebizonyosodik a rezisztens tulajdonsága, akkor egy újabb eszköz lesz a kezünkben a kukoricabogár elleni harcban.
Összefoglalás
A leírtak alapján a kukoricabogár elleni védekezésnek több lehetséges módja létezik, azonban önmagában egyik sem hoz maradéktalanul kielégítő eredményt. A termelő feladata az, hogy kitûzze a számára elérendő célt, és a saját üzemméretének, gépparkjának, anyagi lehetőségeinek, és a mûvelt területeinek tökéletes ismeretének a birtokában válogasson a lehetőségek közül. A kívánt eredményt csak a védekezési technológiák, adott cél érdekében összeállított, helyes kombinációja hozhatja meg. Fontos az évjárat hatás figyelembe vétele, mely igen jelentős befolyással van a kukoricabogár adott évi kártételi potenciáljára. Meg kell tanulnunk hosszú távon, integrált szemlélettel gondolkodva együtt élni a kártevővel, megőrizve területeink termékenységét, épségét.
Németh Tamás–Nádasy Miklós
Felhasznált irodalom:
Baca, F., Sivcev I. (2001): A kukoricabogár kártétele és az ellene való védekezés technológiája Jugoszláviában. Gyakorlati Agrofórum, 12. (5): 19–21.
Halvaksz B.-né (2004): Mesterfogások a kukoricatermesztésben a kukoricabogár lárvák ellen. Gyakorlati Agrofórum, 15 május (Extra 8.): 50–51.
Ripka G. (2008): Egy állandósult, de nem megoldhatatlan növényvédelmi gond: az amerikai kukoricabogár. Gyakorlati Agrofórum 19. január (Extra 22.): 64–66.
Szemán A., Takács A. (2004): Az amerikai kukoricabogár elleni védekezés stratégiáinak végiggondolása és kidolgozása. Gyakorlati Agrofórum, 15 május (Extra 8.): 47–49.
Tóth B., Vasas L., Szeőke K., Kurucz A., Vörös G. (2007): Hogyan tetszett az amerikai kukoricabogárnak az idei aszályos év? Gyakorlati Agrofórum 18 (11.): 52–60.
