Az alapmûvelés eszközét és módszerét a talaj állapota, nedvességtartalma szerint célszerû megválasztani.

Hazánk ökológiai adottságai sok nyár végi és őszi vetésû növényfaj termesztésére kínálnak kedvező lehetőséget. A termeszthető növények sokféleségéből adódóan a vetésidő július utolsó napjaitól október végéig tart és ez alatt több, mint 1,5 millió hektáron kerül vetőmag a földbe. A sok növényfaj és társításaik termesztésének sikere jelentős mértékben függ attól, hogy növekedési, fejlődési igényeiket miként elégíti ki a talajmûvelés és ezen belül az alapmûvelés.

A nyár végi és őszi időszakban a talaj mûvelt rétegének nedvességtartalma általában kisebb a mûvelési optimumnál, illetve nagyon rövid az optimális mûvelésre alkalmas időintervallum. Kötött talajokon a kiszáradás a talajellenállás növekedését okozza, ezért ezeken a területeken az őszi alapmûvelést követően a magágyak minősége rendszerint nem felel meg a követelményeknek.

Az alapmûvelő eszközök hatása a talajra bonyolult, összetett, de minden esetben megjelölhető az a mechanikai effektus, amely a talajállapotra hat. Ha a kiválasztott alapmûvelő eszköz mechanikai hatásai nem érvényesülnek, rendszerint nem kívánatos mellékhatások jelentkeznek (rögösödés, porosodás, kenés stb.).

A technikai elemek megválasztásánál gyakori probléma a kényszer, amely abból fakad, hogy a gazdaság rendelkezésére álló eszközállomány korlátozott.

A jó mûvelhetőség a talajállapot és ezen belül a nedvességtartalom függvénye.

A talaj nedvességtartalmához alkalmazkodás hiánya bármely mûvelési eljárás alkalmazásakor a szerkezet károsítását és az energiaigény növekedését vonja maga után. Az alapmûvelő eszközök konstrukciójuk és a talajra gyakorolt hatásuk szerint alkalmazhatók egy meghatározott nedvességtartományban a legkisebb kockázattal. Az ettől való eltérés növeli a hibalehetőségeket és a költségeket (1. ábra).

 

Az őszi alapmûvelés legkönnyebben és legcsekélyebb kárral nyirkos talajállapot (20–21 tömeg%) mellett végezhető el, ekkor keletkezik a legkevesebb elmunkálandó rög.

A szánthatóságnak is a nyirkos talaj a kedvező, ekkor jó a lazító hatás (legalább 96%-os) és kedvező a porhanyultság (a 3 cm-nél nagyobb rögök aránya a legkisebb).

Lazítóval történő alapmûvelés esetén a rögösödés nyírkos talajállapot mellett a legkisebb, de a lazító hatás általában kisebb talajnedvességnél (14–19 tömeg%) érvényesül, ezért a lazítást szárazabb talajon célszerû elvégezni. Az 1. táblázat hat különböző alapmûvelési mód rögösítő hatását mutatja, 21 tömeg% nedvességtartalom mellett középkötött talajon.

A mûvelési cél szerint az a módszer a legkedvezőbb, amely legjobban megközelíti az őszi búza magágyigényét és az elmunkálásra szoruló rögök aránya a legkevesebb.

A táblázat adatai szerint a talajmaró, a nehézkultivátor és a tárcsa alkalmazása tûnik a legjobb megoldásnak.

A rögösödés szempontjából a legkritikusabb mûvelet az őszi mélyszántás, mint a legintenzívebb talajmozgást okozó beavatkozás.

A szántás minőségét a nedvességtartalom mellett befolyásolja a talaj kötöttsége, tömörödöttsége, illetve a tömörödött rétegek elhelyezkedése.

A többszöri azonos mélységben járatott alapmûvelő eszközök (tárcsa, eke) tömör, ún. mûvelőtalpat képeznek a mûvelt réteg határán, ami csak nehézkultivátorral vagy középmélylazítóval szüntethető meg. A taposási kár eredetû tömörödést az erő- és munkagépek járószerkezetei okozzák. A taposási károkat a nedves talajon járás mellőzésével, a menetszám és a gépmozgás csökkentésével, illetve talajkímélő járószerkezetek (gumihevederes járószerkezet, flotációs abroncsok, ikerkerekek) alkalmazásával megelőzhetjük, illetve enyhíthetjük.

Az alapmûvelés minőségét befolyásolhatja a mûvelőeszköz helytelen üzemeltetése. Az erőgép és munkagép energetikai illesztése, a munkasebesség megválasztása és a helyes beállítás az előírt munkaminőség alapvető feltétele. Kopott, életlen mûvelőelemmel dolgozva (pl. ekevas) az energiaveszteség akár 40%-os is lehet, miközben csökkenhet a munkamélység és károsan tömörödhet a talaj.

A munkaminőséget befolyásolja az elővetemény és a tarlómaradványok mennyisége is. A korán lekerülő elővetemények (káposztarepce, őszi és tavaszi kalászosok, borsó) betakarítása utáni talajelőkészítés egyik kulcsa a szakszerûen elvégzett tarlóhántás. A tarlóhántást követő bármely alapmûvelési mód jobb minőségû, ha a hántást szakszerûen végezték.

A tarlóhántásra és annak többszöri elmunkálására, mélyítésére klasszikusan a nehéztárcsás boronák és a nyomban utána (vagy együtt) járatott hengerek, hengerboronák alkalmasak.

Adott szárazsági, tömődöttségi viszonyok mellett a nehéztárcsás talajmûvelő eszközök kombinálhatók, felcserélhetők merev vagy félmerev szárú kultivátorokkal.

A hántó és ápoló talajmunkát az alapmûvelés akkor követi, ha a talaj állapota arra alkalmas. Az alapmûvelés eszközét és módszerét a talaj állapota szerint kell megválasztani.

Nyári szántáskor csak olyan mélyen forgatjuk meg a talajt, ameddig az nedves és beérett. Így elkerülhető nagyobb mértékû rögösödés. Nyirkos talaj esetén ekére szerelt vagy ekéhez kapcsolt hengerrel munkálható el a felszín, száraz talajon gyûrûs mélytömörítő vagy rögtörő henger alkalmazása a hatékonyabb.

Ha a talaj mélyebben tömörödött, az alapmûvelést középmély vagy mélylazítóval végezzük a tarlóhántást követően. A keletkezett rögöket tárcsával, talajmaróval vagy ásóboronával munkálhatjuk el. A forgatás nélküli alapmûvelés eszközei a lazítók mellett a tárcsák, a nehézkultivátorok, a talajmarók, illetve ezek kombinációi.

Alkalmazásuk során a növény igényeinek megfelelő mélységben végezzük el a talajelőkészítést – a keverést, a lazítást és a porhanyítást – forgatás nélkül. Az eszközválasztást alapvetően a talaj tulajdonságai és a nedvességtartalom befolyásolják. A nedvességmegőrző módszereket viszont mindig előnyben kell részesíteni.

Későn lekerülő növények után rövid idő áll rendelkezésre a talajelőkészítésre és így az alapmûvelésre.

A cukorrépa talaja kisebb tarlómaradványa miatt nehézkultivátorral, nehéztárcsával vagy ezek kombinálásával, továbbá rögtörő henger járatásával általában többmenetben készíthető el.

A szója, a lóbab szára és a kukoricaszár aprítása speciális szártépőket igényel, a burgonya- és a napraforgószár tárcsával is jól aprítható.

Az alapmûvelés megkezdése előtt tehát figyelembe kell venni a tarlómaradványok tömegét, apríthatóságát és a terület gyomosságát is.

Az őszi gabonák alá a szántás csak kivételes esetekben ajánlatos és csak akkor ha a gyors elmunkálás feltételei adottak (pl.nyirkos a talaj).

Nagy mennyiségû szerves anyag, erős gyomosodás és nedves talaj esetén az alapmûvelést ágy- vagy váltvaforgató ekével végezzük el, ügyelve a helyes beállításra és a munkasebesség megválasztására. Szalonnás szántás esetén az elmunkálással várni kell a talaj szikkadásáig.

A száraz talajok felszántása a vetés előtt kockázatos, hisz a hagyományos elmunkálók többsége porosít, vagy „rögöt fényesít”. Ebben a helyzetben a tárcsás alapmûvelés ajánlatos. A tárcsázást a száraprítás után kétszer, általában ellentétes irányban kell elvégezni, az első menetben sekélyebben, a másodikban az alapmûvelés mélységének megfelelő mélységben.

A második menet után, ha szükséges a tárcsázást rögtörő hengerrel kell lezárni. Az őszi gabonák alapmûvelésére a talajkímélő kombinált nehézkultivátorok is alkalmasak.

A félmerev és rugós kultivátorkapák keverő munkája kielégítő, a bordás hengerboronaelemek porhanyítása jó. Kivételt képez a túlságosan száraz talajállapot, amikor a rögösödést nehéz rögtörő hengerrel külön menetben célszerû elvégezni.

Az őszi alapmûvelésre a talajmaró is megfelel, amellyel – vizes, kenődő talajok kivételével – egy menetben vetésre kész talajállapot hozható létre. A középmély- és mélylazítókkal történő alapmûvelés alkalmazását a káros talajtömörödés teszi szükségessé. A lazítós mûvelés esetén viszont gondoskodni kell a felső talajréteg porhanyításáról (pl. tárcsával) és a túlzott rögösödés megszüntetéséről, amely elsősorban kötött, kiszáradt talajok mûvelésekor szükséges.

Dr. Virág Sándor