2024. május 12. vasárnap Pongrác

Axiál Gépkezelõi Olimpia hetedszer

Agro Napló
Hetedik alkalommal rendezték meg június elején az Axiál Gépkezelõi Olimpiát. A szervezõ Axiál Kft. az újdonság és hagyományteremtés céljával adott lehetõséget a Manitou gépkezelõk számára, hogy versenykörülmények között összemérjék szakmai tudásukat 2002 szeptemberében. Az ötlet páratlannak bizonyult, hiszen az Axiál Kft. elsõként rendezett a világon Manitou gépkezelõi versenyt. Azóta számos országban került és kerül megrendezésre ehhez hasonló megmérettetés.  

 


 





Magyarországon az Axiál Kft. 1998 óta forgalmazza kizárólagosan a Francia Manitou gyár termékeit, s 2002-ig mintegy 400 rakodógépet értékesített közel 300 gazdálkodó szervezetnek. Mára ez a darabszám – az építőiparban használatos gépekkel együtt – közel 1700-ra növekedett. E gépek piaci részesedése hazánkban is évről-évre növekszik, és az elmúlt pár évet tekintve már az 50 százalékot is meghaladja.



Hét évvel ezelőtt az első Manitou Kezelői Olimpiát azoknak szervezték, akik rendszeresen ilyen típusú gépekkel dolgoztak. A rendezvény helyszínéül az Axiál Kft. bajai – később felépült – Alkatrész Logisztikai Központjának területe szolgált.

Ezt követően a verseny két-két alkalommal Baján és Hódmezővásárhelyen, valamint egyszer Mogyoródon, a Hungaroring Adventure Parkban került megrendezésre. 2009-ben a verseny visszatért eredeti helyszínére, Bajára.



Idén a versenyzőknek új feladatokkal, új pályákkal és más-más típusú gépekkel kellett megbirkózniuk. Míg tavaly csak a kiállítás részét képezték a Manitou építőiparban használatos gépei, addig az idei verseny központi szereplőivé váltak. Megemlítendő, hogy a 2008-ban 100 százalék Manitou tulajdonba kerülő Gehl vállalat kompakt rakodója szintén az olimpia versenygépei közé tartozott. Az új gépek versenybe állítása miatt a rendezvény neve 2009-től Axiál Gépkezelői Olimpiára módosult. Az olimpiai versenypályák idei kialakítása során, az eddigiekhez képest változatosabb, mozgalmasabb és intenzívebb versenyzés érdekében, öt különböző elődöntő pályát alakítottak ki a szervezők. Minden pályán más-más versenygéppel kellett a résztvevőknek teljesíteniük a feladatokat. A körverseny eredményei alapján a 10 legjobb időeredményt elérő versenyző mérkőzött meg az első három helyezésért, a külön erre a célra kialakított döntő pályákon.



Az Egészséges Baja Városért Közalapítvány közremûködésével, a 7. Axiál Gépkezelői Olimpiával egy helyen és időben került megrendezésre az „Axiál az Egészségért” elnevezésû rendezvény is, ahol az egészségvédelem fontosságra hívták fel a figyelmet.



Az Axiál Kft. a legfrissebb adatok alapján az ország 131. legnagyobb forgalmú vállalkozása, mégis az elmúlt 18 év során megmaradt bajai központúnak. Ez a cégnél a hosszú távú gondolkodás alapja is, az Axiál Kft. cégvezetése továbbra is a bajai régióban tervezi a cég központjának jövőjét. Ezért tartották fontosnak mind a cég 18. születésnapjának, ( www.agronaplo.hu/hirek/2612 ) mind a 7. Axiál Gépkezelői Olimpia Baján történő megrendezését, megünneplését, ezzel is növelve a cég régióban való ismertségét.

 


 


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Manitou újdonságok

Manitou újdonságok

A mai kor egyik biztos pontja, az állandó változás. Egy olyan nagy múltú rakodógyártó esetén, mint a Manitou, ez a fejlődést és a fejlesztéseket jelen...

A Manitounak nem szabad állnia

A Manitounak nem szabad állnia

Egy osztrák és két magyar telephelyen folytat biogazdálkodást a Schindler család. Ausztriában a Bécstől délre található Münchendorfban agrárintegrátor...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?