Az RAGT vezérhibridje az ALEXXANDRA

Agro Napló
A korai, FAO 300-as éréscsoportban az RAGT az idei szezonban mintegy 15 hibridet forgalmaz, ezek között kiemelkedõ szerep jut az ALEXXANDRÁNAK.


 

Az ALEXXANDRA egy 380-as FAO számú, nagyon magas termőképességgel és nagyon jó alkalmazkodó képességgel rendelkező hibridünk, amely magas hektolitersúlyú, nagy szemeket fejleszt. Az ALEXXANDRA már a regisztrációs- és teljesítmény kísérletek során is felhívta magára a szakma figyelmét. 2006-ban az MgSZH kísérletében 107,1%, 2007-ben 101,4% -os teljesítménnyel végzett az átlag felett. 2008-ban a Magyar Kukorica Klub Top 20-as kísérletben a 3. legjobb helyezést érte el éréscsoportjában, és mindössze 0,16 t/ha-ral tért el a győztestől, piacvezető versenytársak legjobb hibridjeit utasítva ezzel maga mögé, ahogy azt az 1. ábra is mutatja.

 


 

MIND 2007-BEN, mind pedig 2008-ban rendkívül jó teljesítményt nyújtott az ALEXXANDRA az RAGT saját fajtakísérleteiben is. 2008-ban országosan 11,1 t/ha-os termést és 18,4%-os szemnedvességet produkált 71 mérőhely átlagában.

 

2009-ben az RAGT bemutató kísérletekben összesen 67 helyszínen volt beállítva az ALEXXANDRA. A rendkívül aszályos körülmények ellenére kiemelkedő átlagot, 9,4 tonnás nettó átlagtermést ért el hektáronként 15,8%-os átlag szemnedvesség mellett. A 67 kísérleti helyen belül: 44 helyen éréscsoportjában az első tíz hibrid között szerepelt úgy, hogy a helyek 44%-án az első három hely valamelyikén végzett terméseredményével. Huszonkét kísérleti hely átlagában pedig a piacon meghatározó versenytárs vezető hibridjeivel azonos termésszintet ért el. (Lásd 2. ábra.)

 


 



AZ ALEXXANDRA a tavalyi évben a VSZT-GOSZ kísérletben 11,8 tonna hektáronkénti átlagtermésével 11. helyen a kísérleti átlag fölött végzett úgy, hogy termése 0,5 tonnával tért el az éréscsoport győztesétől. (3. ábra)

 


 



ÚJDONSÁG VOLT, hogy az RAGT Vetőmag Kft. hagyomány teremtő szándékkal 2008 decemberében országos ALEXXANDRA termelői versenyt hirdetett. Az eredmények a verseny során változatosan alakultak az egyes régiók talaj- és időjárási viszonyainak megfelelően. Az alábbi térkép mutatja a versenyben a régiónkénti első- és második helyezettek terméseredményeit.

 

ÖSSZESSÉGÉBEN elmondható, hogy a versenyben résztvevő termelők nagy része elégedett volt az ALEXXANDRÁVAL a tavalyi évben, és idén is szerepelni fog vetésszerkezetükben ez a hibrid. A termelői versenyt követően a nyertes termelők elmondták véleményüket az ALEXXANDRA 2009-es teljesítményéről, aminek részleteit az alábbi linken találják: http://www.agronaplo.hu/termekinformaciok/192 Mind a termelői tapasztalatok, mind az elmúlt évek kísérleti eredményei igazolják, hogy az ALEXXANDRA fölveszi a versenyt az éréscsoportjában lévő hibridekkel. Az idei szezonban már DUO-system változata is kapható Magyarországon!

 


 

RAGT – A MÁSIK ÚT A SIKERHEZ!

Túri-Horváth Krisztina

marketing- és fejlesztési vezető

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 10. 12:13