Az állattenyésztési ágazat legnagyobb hazai seregszemléje

Agro Napló
Jubileumi kiállításként regisztrálhatja a Hód-Mezőgazda Zrt. a Magyar Állattenyésztők Szövetségével szervezett április végi háromnapos rendezvényét. Idén ugyanis már huszadik alkalommal találkozhattak az állattenyésztők, illetve az ágazathoz kapcsolódó szakemberek és cégek az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakkiállítás és vásár keretében. A nagysikerű összejövetelen az Agro Napló is részt vett, így első kézből számolhatunk be azon Olvasóinknak, akik kimaradtak a kiváló programból.

Kedvezett a hirtelen beköszöntött nyár a hódmezővásárhelyi találkozónak, amely a múltjához és jelentőségéhez híven a már megszokott magyaros stílusban fogadta a résztvevőket, s a nagyszámú látogatósereget.


Antal Gábort, a főszervező Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatóját kértük meg egy kis összefoglalóra – visszatekintésre, no meg kedvcsinálónak ahhoz, hogy jövőre az is betervezhesse a nagyszabású szakmai találkozón való megjelenést, aki ez évben kimaradt a programból.

A vezérigazgató elmondta, hogy részvénytársaságuk alapozta meg két évtizeddel ezelőtt Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, amelynek ugyan korábban jelentős múltja volt, de egy hosszabb időszak alatt az lassan feledésbe merült. Valójában tehát teljesen új alapokat kellett építeni ahhoz, hogy az ágazat méltó, hasznos és rangos expóvá nőhessék az idők folyamán. A kiállítás koncepciója részeként a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján bevezették az állatbírálatot is – a 2005-ös esztendő óta pedig a növénytermesztési ágazat bemutatásával is bővült az akkor már évről évre sikeresebb rendezvény. Az immáron kiszélesített keretű szakmai kiállítás megalakítása kori Alföldi Állattenyésztési Napok elnevezését így 2007-től Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra változtatták.

S ahogy a 20. alkalommal megrendezett expó is igazolja, évről évre növekszik a hódmezővásárhelyi rendezvény színvonala és látogatottsága. Az elmúlt két évtizedben – a kiállításhoz kapcsolódóan – szinte egy teljesen új szakembergárda nőtt fel, olyan ágazati szereplők, akiket a szakmaszeretet és az elhivatottság jellemez. Ezekről a szakemberekről elmondható, hogy fokozatosan adták át egymásnak az információkat, s így kialakult egy olyan hozzáértő csapat, amely erőt és fáradságot nem sajnálva, immáron rutinból hozza létre ezt a kiállítást – figyelve a legapróbb részletekre is.

A rendezvény három napja alatt aztán össze is találkozik az alföldi városban a teljes szakma! A kialakult, folyamatosan bővülő kontaktoknak köszönhetően azonban már jóval előre egyeztetik egymással is a megjelenést és a találkozókat a szakemberek. Rendkívül fontosnak tartják ugyanis a személyes beszélgetéseket és a szakmai tapasztalatcseréket, ahol mindig sor kerül az aktuális problémákról való eszmecserékre is. Idén aktuálisan például a toxinprobléma is a figyelem középpontjába került.

A kiállítás talán legjelentősebb elemét teszik ki az összetett szakmai beszélgetések, amelyek témakörét mindig a látogatók és a kiállítók döntik el. S ahogy maguk az ágazati szereplők is megfogalmazzák a rendezvény lényegéről szólva: „Aki számít, az ott van.”

Éppen ez minősíti tehát a kiállítást, ahol fontos ott lenni, megjelenni, és ugyancsak lényeges a termékdíjpályázaton részt venni. A megmérettetés nemcsak a szakemberek, de a laikusok számára is jelzi, hogy a megjelent emberek a szakmában dolgoznak, és láthatók a teljesítményeik, illetve az eredményeik. A hivatásuk és a szakmai tudásuk eredményét igenis meg kell mutatni, mert még a laikusok számára is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy vannak Magyarországon valódi értékek – és azokat meg is kell őrizni!

A szakemberek jól tudják, hogy az állattenyésztési ágazaton belül is melyek egy-egy időszak jelentősebb problémái, ugyanakkor a kiállításon az is tapasztalható, hogy még a nehézségekkel küzdő területek képviselői is – ha időnként csekélyebb számban ugyan – de mindig megjelennek az ágazat legjelentősebb rendezvényén. Amikor például a szarvasmarhatartók voltak a legnehezebb helyzetben, mert egyidejűleg sújtotta őket többféle krízis, még akkor sem mondtak le a kiállításon való megjelenésről.

Jól érzékelhető most a kormányzati törekvés, amely a sertéslétszámot igyekszik növelni. Hazánk adottságai igen kedvezőek ahhoz, hogy jóval nagyobb számú sertésállományt tartsunk és bocsássunk ki – amelynek előfeltétele azonban egy nagyon komoly szakmai együttműködés. Ennek hiányában nem lehet sikeres a még oly jó kezdeményezés sem. Ha viszont eléri az ország azt, hogy az erőforrásait jól tudja használni, akkor nemcsak nemzetgazdasági, de társadalmi szempontból is gyarapodunk mindannyian. Az állattenyésztés ugyanis sokkal több egy hivatásnál, hiszen egy életmódról és a valódi kötelességtudatról szól. Ezzel pedig betölti magát az emberformáló szerepet is, hiszen a gyermekek, diákok már kiskorukban megtanulhatják, hogy mennyire fontos a rendszeresség, hogy egy állatot nem lehet magára hagyni, etetni és itatni kell, különben elpusztul. Erre a fajta tudásra – a kötelesség és rendszeresség életformává válására – nagy szükség lenne a mai világban.

A kiállításon érzékelhető volt az is, hogy a háttéripar milyen szorosan kapcsolódik az állattenyésztő ágazathoz. Ismert tény, hogy a produktumokat feldolgozó élelmiszeripar sincs könnyű helyzetben, nem beszélve a növénytermesztőkről, akiknek még az időjárási tényezőkkel is számolniuk kell, ha ki kell menniük a földekre dolgozni.

Összegzésként Antal Gábor hangsúlyozza, hogy az ágazat minden szereplője számára elengedhetetlen fontosságú a kötelességtudat – valamint a növénytermesztés és állattenyésztés együttműködése, illetve annak egyensúlya. Az elmúlt időszakban sajnos erősen látszódott az eltolódás, mert ugyancsak háttérbe szorult az állattenyésztés. Ezen az arányon kell változtatni, a meglévő értékek fenntartása és fejlesztése mellett. Mai exportszerkezetünk a volt gyarmati országokéra hasonlító – elsősorban alapanyag export –, nyilvánvaló, hogy az elmúlt évek dupláját is exportálhatnánk. A tudásunk, a képességeink, és a lehetőségeink adottak mindehhez. Egyetlen apró dolognak vagyunk híján mindössze: a józan akaratnak!

-Keresztes -

Antal Gábor megnyitóbeszéde

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Pöttinger acquires MaterMacc Spa.

Pöttinger acquires MaterMacc Spa.

Pöttinger complements its product portfolio for modern arable farming through the acquisition of the Italian manufacturer MaterMacc Spa. The existing...

Olajembargó: emelkedik az olajár!

Olajembargó: emelkedik az olajár!

Emelkedik az olajár, miután az EU-s vezetők megállapodtak az olajembargóról az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként. A WTI júliusi ha...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?