A nyírlugosi kísérletekről 1994-ben és 2011-ben napvilágot látott kiadványok után ezúttal az őrbottyánban folytatott tartamkísérletek kerülnek bemutatásra. A könyv alapvető ismereteket nyújt a homoktalajokról. Kitér azok képződésére, hazai elterjedésükre, taglalja termékenységüket és a rajtuk folyó gazdálkodást meghatározó tulajdonságaikat. Áttekinti e talajok javításával, trágyázásával nyert több évtizedes eredményeket és javaslatokat fogalmaz meg a termékenység megőrzését szolgáló egyszerű és környezetkímélő eljárásokra a Duna-Tisza közi őrbottyáni örökrozs és egyéb kísérletek eredményére támaszkova. Nyelvezete egyszerű és közérthető, a fontosabb fogalmakat értelmezi.
Az Előszó (I. fejezet) megfogalmazza a kiadvány célját és az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézetében folyt kutatásokat, az azokban résztvevőket is megemlítve. Az 1980-as évekig önálló homokkutatási osztály működött dr. Egerszegi Sándor nemzetközi hírű homokkutató vezetésével. Közvetlen munkatársai voltak Láng István, Hepp Ferenc, Lásztity Borivoj, Gáti Ferenc, Dvoracsek Miklós, Kozák Mátyás, Szemes Imre és mások. Az ott folyó átfogó vizsgálatokhoz kapcsolódtak a talajtani és az agrokémiai tudományos osztályok munkái, a talajtani kutatásokhoz Stefanovits Pál, Klimes-Szmik Andor, Várallyay György és Bodolai Istvánné, míg a későbbi agrokémiai, növénytáplálási kísérletezéshez Latkovics Györgyné, Kádár Imre és Németh Tamás tevékenysége.
A sokirányú átfogó kutatások kiterjedtek az alábbi kérdések vizsgálatára:
- Homoktalajok kialakulása és elterjedése Magyarországon;
- Homoktalajok fizikai, kémiai tulajdonságainak jellegzetességei;
- Homoktalajok művelése, erózió elleni védelme;
- Homoktalajok réteges javításának, gyökeres átalakulásának lehetősége;
- Homoktalajok meszezése és műtrágyázása, termékenységének növelése;
- Homoktalajokon termeszthető kultúrák ásványi táplálása.
Az 1950-es évek végén, ill. a '60-as, '70-es években beállított szabadföldi kísérletek (elsősorban a műtrágyázási tartamkísérletek) jó részét a mai napig sikerült megőriznünk két fontos homoktájunkon. Az Őrbottyáni Kísérleti Telep a Duna-Tisza közi meszes, míg a Nyírlugosi Telep a nyírségi savanyú homokot képviseli. Az immár 5 évtizedes kutatások sokat adtak a hazai talajtani, növénytermesztéstani tudományoknak és a gyakorlatnak. Eredményei beépültek a homoki gazdálkodásba, szaktanácsadásba, oktatásba, kutatásba egyaránt. A megszakítás nélkül folyó kísérletek felbecsülhetetlen nemzeti értéket jelentenek, nélkülük a jövő homoki gazdálkodása, környezetkímélő eljárások bevezetése nehezen képzelhető el.
A II. fejezet a növénytáplálással kapcsolatos elméletek fejlődését tekinti át az ókortól napjainkig. Bemutatja a modern természettudomány kialakulását az 1800-as évek elejével létrejött mennyiségi kísérletes módszertan nyomán. E módszer mind a mai napig a tudományos kutatások alapjául szolgál. Előfutárai a kémiában az orosz Lomonoszov és a francia Lavoisier, a biológiában a svájci De Saussure, agrokémiában a francia Boussingault, német Liebig, angol Lawes és Gilbert, orosz Timirjazev és Prjanisnyikov voltak. Igazi élmény az olvasó számára visszamenni a múltba, megérteni a növénytáplálási gondolat fejlődését. A fejezet végén az alábbi megállapítás olvasható: „Az 1800-as évek elejével új korszak kezdődött. A tudomány lépett a porondra, hatása érintette az egész társadalmat, beleértve a mezőgazdaságot is. Nőtt az igény az élelmiszerek hatékonyabb termelésére, hiszen a munkaerő egy része a terjeszkedő iparba vándorolt. A római kortól az 1800-as évek elejéig a gabonatermések nem változtak Európában, 0,5-0,8 t/ha között ingadoztak átlagosan. Az 1900-as évek elejére az átlagtermés megháromszorozódott és a század végéig a növekedés szinte exponenciális volt.”
A III. fejezet a szabadföldi kísérletezés kialakulását taglalja. A módszer meghatározó szerepet játszik a növénytáplálási kutatásokban. A szabadföldi kísérletek mai formái hosszú történelmi folyamat eredményeként alakultak ki. A IV. fejezet a talajtulajdonságokat ismerteti. Kitér a talajok fizikai, kémiai, víz-levegő-hőgazdálkodási jellemzőire. Tárgyalja továbbá a homoktalajok elterjedését, típusait és végül művelésük módozatait. Az V.-VIII. fejezetek az örök rozs, az 50 éves rozs monokultúra eredményeit hivatottak elemezni. Az olvasó megismerkedik a kísérlet első évtizedének (1961-1972) terméshozam, talaj- és növényvizsgálati adataival. Majd sor kerül a további évtizedek tanulságainak összefoglalására, trágyahatások és az évhatások, ill. csapadékellátottság kölcsönhatásainak feltárására. Fontos megállapítása a fejezetnek, hogy a monokultúrás rozs esetében a túlzott csapadék-ellátás károsabb a terméshozamra, mint az aszály. A IX. fejezet a különböző N-műtrágyaformák hatásait vizsgálja tenyészedény-kísérletekben.
A X. fejezet a kísérleti telep egyéb tartamkísérleteinek eredményeire támaszkodva tárja az olvasó elé a műtrágyázás mechanizmusát. Búza, kukorica, lucerna, tritikále, napraforgó, olajözön, sárgarépa, árpa és köles növényfajok példáján tanulmányozhatjuk, hogyan növelhető a termés a műtrágyák használatával. A talajvizsgálati eredmények, a termésszintek és a növények tápelemellátottsági adatai táblázatosan kerülnek bemutatásra. Hasonló eljárást követ a XI. fejezet, mely a műtrágyázási szaktanácsadás ajánlott módszereit ismerteti. Az általános rész magában foglalja a főbb talajtípusok jellemzését trágyázástani szemszögből és a trágyaigény tudományos becslésének módozatait, mint a szabadföldi kísérlet vagy próba, talajvizsgálatok, tápelemmérlegek, táblatörzskönyvi adatok értékelése. A részletes tanácsadás érinti a kalászosokat, a kukorica, repce, napraforgó, burgonya, lucerna növényeket, valamint a gyepeket. Egy rövid alfejezet a korábbi MÉM NAK (1979) szaktanácsadás hibáira is rámutat. A bemutatott példából kiderül, hogy utóbbi olyan mérvű szakszerűtlen túltrágyázásra ösztönözhet, mely a talaj termékenységét komolyan veszélyeztetheti.
A XII. fejezet a légköri ülepedést, a kísérleti telepekre csapadékkal jutó kémiai elemek agronómiai és környezeti jelentőségét méltatja a három éven át havi rendszerességgel vett helyszíni csapadék elemzésének tükrében. A légköri csapadék elemhozamának agronómiai és környezeti jelentősége nem elhanyagolható. Meglepő eredménye a vizsgálatoknak, hogy a mezőföldi csernozjom termőhelyen egy közepes, 5 t/ha kalászos gabona szemterméssel és a hozzátartozó mintegy 5 t/ha mellékterméssel felvett K 10; Mg 15; P 20; Ca és N 30; S 40%-át fedezheti. Amennyiben a melléktermés visszakerül a talajba, a szemtermés esetében a légköri forrás fedezhetné a P 25; K 45; S és a Ca 100-300%-át, míg a Na mennyiségét nagyságrenddel meghaladhatná. Az örök rozs kísérletben végzett félévszázados munka tanulságait röviden a XIII. fejezet, az irodalomjegyzéket a XIV. fejezet ismerteti. Végül a XV. fejezet az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézetének munkatársainak 1980 óta megjelent önálló kiadványait sorolja fel.
A könyv 172 oldalon jelent meg az Akaprint Nyomdaipari Kft. gondozásában, fóliázott kötésben. Összesen 97 jól szerkesztett táblázat és 5 ábra segíti a szöveges rész megértés. Nyelvezete közérthető, olvasmányos. Ajánlható a kutatás, oktatás, szaktanácsadás számára egyaránt. Haszonnal forgathatják a gazdák, akik megismerhetik a szaktanácsadás során alkalmazott fogalmakat, talajaik jellemző tulajdonságait, melyek azok termékenységét és ezzel a gazda jólétét is meghatározzák. A kiadvány az intézet honlapjáról is letölthető (http://www.mta-taki.hu/hu/tagok/prof-dr-kadar-imre/publikaciok ).
Budapest, 2012. október
Ragályi Péter
MTA ATK TAKI
1022 Budapest, Herman Ottó u. 15.
