DÍJAZTÁK A MINŐSÉGET - Független szakértői bizottság döntése alapján a Fertilia márka elnyerte a Business Superbrands 2011 címet (x)

Agro Napló
2011. július 8., Enying – Idén negyedik alkalommal ült össze a 15 tagú, független szakemberekből álló zsűri, akik a Dun & Bradstreet adatbázis, valamint szakmai kamarák és szövetségek segítségével döntöttek arról, hogy mely márkák viselhetik az üzleti márkáknak ítélt Superbrands védjegyet. A bizottság döntése alapján a Fertilia márkát érdemesnek találták arra, hogy megkapja a Business Superbrands 2011 elismerést.

 

A Magyarországon hét éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.





A bizottság elé kerülő lista a Dun & Bradstreet adatbázisa alapján, továbbá a legjelentősebb hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3.000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.





„A Business Superbrands cím elnyerése nagy siker és elismerés a számunkra, hiszen olyan pozitív visszajelzést kaptunk, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A díjat odaítélő zsűri az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a Fertilia márka eddigi sikerességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, hiszen sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre. A hazai „szupermárkáknak” járó díj azonban nem csak örömet, hanem felelősséget is jelent a számunkra” – mondta Simon Péter, a Fertilia Kft. ügyvezető tulajdonosa. – „Az idén 20 éves, teljes mértékben magyar tulajdonú vállalkozásunkban, amely fő tevékenységként egyedi igényekre szabott műtrágyák kutatás-fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, már a kezdetektől nagy gondot fordítottunk a szakszerűségre. A szántóföldi növények tápanyag-utánpótlásának hazai szakértőjeként a Fertilia Kft. a fejlesztések és beruházások során mindig is arra törekedett, hogy szolgáltatásaival hiányt pótoljon, illetve a partnerek, a mezőgazdasági termelők igényeit egyre szakszerűbben és pontosabban tudja kielégíteni. A Fertilia Kft. saját gyártású Gramix NPK termékcsaládja lehetővé teszi a műtrágyák egyedi igények szerinti összeállítását. Egy tavaly lezárult fejlesztési projekt biztosítja, hogy a kultúrnövény igényeihez igazodó összetételű és mennyiségű mikroelem tartalommal is kiegészítsük a már széles körben használt és sikeres Gramix NPK termékeinket. Így az adott táblára pontosan az a hatóanyag mennyiség és összetétel kerül, amire a növénynek szüksége van. Folyamatos fejlesztéseink azt célozzák, hogy a szántóföldi növénytermesztőknek a leghatékonyabb, legcélszerűbb tápanyag-utánpótlási megoldásokat kínáljunk. Természetes, hogy termékeink a környezettudatosság szempontjainak is megfelelnek, hiszen alapelvünk a következő: „csak azt és annyit szórjunk, amennyit szükséges”. Ez a cél az egyedi igényekre szabott műtrágyáinkkal maximálisan megvalósítható. Az ügyfélközpontú, szakmailag megbízható és rugalmas szolgáltatások kialakítása érdekében már eddig is sok fejlesztést hajtottunk végre, amit a jövőben tovább fogunk folytatni. Jó érzés, hogy ezeket az erőfeszítéseket a piac is nagyra értékeli.”

 

Fertilia Agrokémiai és Logisztikai Kft. (www.fertilia.hu)

A Fertilia Kft. a szántóföldi növények tápanyag-utánpótlásának hazai szakértője.

A Fertilia Kft. gyártási, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet nyújt ügyfelei számára. Az egyedi összetételű műtrágyák hazai gyártójaként megbízható és rugalmas megoldásokat kínál a mezőgazdasági termelőknek. Partnereinek tápanyag-utánpótlással kapcsolatos döntéseit magas színvonalú szaktanácsadással, testre szabott technológiai javaslatokkal támogatja.



A Fertilia Kft. versenyképes ajánlattal, pontos szállítással és udvarias kiszolgálással törekszik ügyfeleinek igényeit a lehető legmagasabb szinten kiszolgálni.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?