Újra sikeres központi sajátteljesítmény-vizsgálat (K-STV) a charolais fajtában Gödöllőn (x)

Agro Napló
A szarvasmarha tenyészállat előállítás hazai és nemzetközi gyakorlatában egyaránt jelentős szerepe van a teljesítmény vizsgálatoknak. Jól ismert, hogy a szelekció - a teljesítmény vizsgálatok adataira épülve - három, egymástól elkülönülő, de ugyanakkor egymással összefüggésben lévő szakaszban valósul meg: szármasás, ill. oldalági rokonok teljesítmény, sajátteljesítmény-vizsgálat, valamint az ivadékteljesítmény-vizsgálat.

 

A tavalyi évben megkezdett charolais központi sajátteljesítmény-vizsgálat (KSTV) (Fogalma: központi telepen, azonos tartási és takarmányozási körülmények között, a célpárosításból származó növendékbikák vizsgálata és előszelekciója a növekedési erélyre, a küllemre, a húsformákra, valamint a szaporodásbiológiai képességekre) 2011. évben is megvalósításra került Gödöllőn. 

 


 





A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a GAK Nonprofit Közhasznú Kft. Állattenyésztési Tanüzemével és a Szent István Egyetem Állattenyésztés-tudományi Intézetével (Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar) együttműködve 2010 novemberében központi STV-t indított Gödöllőn. A KSTV-re 8 tenyészetből 23 választott bikaborjú érkezett. A vizsgálatban résztvevő állatok két csoportba osztva kerültek elhelyezésre a mélyalmos pihenőterű, külső etető utas három oldalról zárt istállóban. A takarmányozás teljes értékű takarmánykeverékre és szénára alapozott. A vizsgálat 150 napja alatt havi gyakorisággal mérlegelésre, illetve a vizsgálat elején és a végén a legfontosabb testméretek (pl. farbúbmagasság, övméret, mellkasmélység, ferde törzshosszúság, herezacskó-körméret) felvételére került sor. A vizsgálat végén in vivo a rostélyos területének (két utolsó borda között) és a bőr alatti faggyúvastagság (far tájékon) ultrahangos mérése történt. A tenyészbika-jelölteket egy bizottság – az egyesület küllemi bírálati rendszere alapján – küllemileg értékelte. 

 


 





A vizsgálat befejeztével a 23 tenyészbika jelöltből 10 bika kapott tenyésztési engedélyt. A minősített bikákat április 28-án sikerrel megrendezésre került nyilvános árverésen kínálták fel megvételre. 

 


 





Gödöllő, 2011. május 26.

Dr. Tőzsér János - Intézet igazgató

Domokos Zoltán - elnök

Dr. Póti Péter - tanüzem vezető

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?