2011. április 20. – Az Alltech EU szabályozási ügyekért felelős igazgatója, Dr. Colm Moran arról beszél, hogy az Alltech – a folyamatos kutatás és fejlesztés, valamint a szabályozási vívmányok fenntartása iránti elkötelezettsége részeként – hogyan alkalmazza sikerrel a takarmányok forgalmazására vonatkozó 767/2009/EK rendelet előírásait.
Ez a rendelet egyszerűsíti a takarmányok címkézésére és forgalmazására szolgáló eljárásokat. Javítja az általános rendszer hatékonyságát, ugyanakkor magas szintű állategészségügyi, állatjólléti és közegészségügyi védelmet biztosít. A rendelet leírja a címkézési követelményeket, és meghatározza azokat a körülményeket, melyek mellett állítások tehetők a takarmány-alapanyagokra és az összetett takarmányokra vonatkozóan.
Dr. Moran kiemelte azt a tényt is, hogy a 767/2009/EK rendelet elősegíti majd, hogy az EU takarmányipara versenyképesebbé váljon, és lehetővé teszi a tudományos kutatásba befektető vállalatok számára, hogy e befektetéseikből előnyöket kovácsoljanak. Egyértelműen a tudományos bizonyítékokon alapuló marketing az a módszer, amely révén az ágazat hiteles és lényegre törő információkat nyújthat a szektor minden szereplője számára. Ezzel a módszerrel juttathatók el a legújabb technológiai innovációk az Európai Unió 5 millió állattartó gazdálkodójához.
Azt megelőzően, hogy ez a rendelet 2010 novemberében hatályba lépett, az Alltech – az ágazatban tevékenykedő sok más vállalathoz hasonlóan – az 1831/2003/EK rendeletre és a takarmány-adalékanyagok újraengedélyezését célzó dossziék benyújtására összpontosította erőfeszítéseit. A 767/2009/EK rendelet hatályba lépése óta azonban az Alltech EU szabályozási ügyekkel foglalkozó csoportja arra koncentrál, hogy összegyűjtse és rendelkezésre bocsássa mindazokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják az Alltech takarmány-alapanyagokkal kapcsolatos állításait a táplálás optimalizálására és az élettani funkciók védelmére vonatkozóan.
Dr. Moran elmondása szerint az általa vezetett csoport fő tevékenysége az elmúlt időszakban az volt, hogy összeállítsa azokat a tudományos tényeket, melyek megkülönböztetik a vállalat takarmány-alapanyagait a többi vállalatokétól, emellett – az Alltech Európai Megoldás-alkalmazási Csoportjával együttműködve – kutatásokat kezdtek az Alltech új takarmány-alapanyagaival kapcsolatban is.
Dr. Moran kijelentette, hogy a takarmány-alapanyagokkal kapcsolatos állítások tudományos megalapozása egy további lépést jelent az Alltech által a kutatásba és fejlesztésbe eszközölt befektetések területén is: „Az Alltech elkötelezett a folyamatos innováció ügye mellett. Ezek a befektetéseink folyamatosak. A legutóbbi 5 évben átlagosan 17%-kal növeltük a kutatás-fejlesztéssel és a jogszabályok betartásával kapcsolatos költségvetésünket. Ez az elkötelezettségünk valódi, és a vállalat vezetésétől kiindulva az egész céget áthatja” – jelentette ki Dr. Moran a Feedinfo Hírszolgálatnak.
Ágazatunkra óriási kihívások várnak. 2050-re a világ népessége 9,3 milliárd lesz, és a táplálkozással összefüggő betegségek terén érzékelhető rosszabbodó tendenciák és a populáció öregedése miatt nem csak etetnünk, hanem táplálnunk is kell ezt a népességet. Tiszteletben kell tartanunk a környezetet is, és globális méretekben is szigorú takarmánybiztonsági normákat kell fenntartanunk. Ezek a feladatok nem jelentenek leküzdhetetlen akadályokat, ha alkalmazzuk az új technológiai vívmányokat és befektetünk az innovációba. Az innováció elősegítése volt a 767/2009/EK rendelet egyik egyértelmű célja, és az Alltech örül a rendelet által kínált lehetőségnek.
„Ez a rendelet a jogszabályok harmonizálásáról szól, és arról, hogy versenyképességünket hogyan javíthatjuk vállalkozásunknak a többitől való megkülönböztetése révén. A vállalatok a tudományos kutatásra és fejlesztésre fordított erőforrásaik mértéke alapján különböztethetik meg magukat a többiektől” – jegyezte meg Dr. Moran.
„Erőteljes meggyőződésünk, hogy már most rendelkezünk mindazokkal az információkkal, melyek alapján megkülönböztethetjük takarmány-alapanyagainkat a többitől, és még hatékonyabban reklámozhatjuk termékeinket. Meglep minket, hogy más vállalatok kommunikációikban nem foglalkoztak többet ezzel a rendelettel. Mi úgy érezzük, hogy a rendelet a marketing szempontjából kitűnő lehetőségeket kínál. Az bizonyos, hogy megnyitja az utat a versenyképesség javítása előtt, mivel lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy megalapozott tudományos eredmények felhasználásával különböztessék meg vállalkozásaikat a többitől” – fűzte hozzá.
E gondolatot továbbfűzve Dr. Moran elmondta, hogy a 767/2009/EK rendelet előtti időszakban a takarmányipari termékek közül az Európai Unió piacán egyedül a takarmány-adalékanyagokra vonatkozóan lehetett tudományosan megalapozott állításokat tenni, míg a takarmány-alapanyagok forgalmazását nem kellett ugyanilyen magas szintű tudományos állításokkal alátámasztani.
„Ez a rendelet megváltoztatja ezt a helyzetet. Mostantól fogva, ha valaki állítást szeretne tenni egy takarmány-alapanyagra vonatkozóan, „a fiókjában” már készen kell állnia az adott állítást alátámasztó tudományos bizonyítékoknak, hogy azokat kérésre bemutathassa a hatáskörrel rendelkező hatóságnak. Ez azt jelenti, hogy az ilyen állításokkal alátámasztott takarmány-alapanyagok hitelesebbek lesznek, mint a múltban voltak, mert az állítások objektívek és ellenőrizhetők” – érvelt az Alltech EU szabályozási ügyekért felelős igazgatója.
Az Alltech azt állítja, hogy gyorsan képes volt alkalmazkodni a 767/2009/EK rendelet előírásainak betartásához szükséges pluszmunka jelentette igényekhez. Az a tény, hogy az Alltech 2008-ban csatlakozott a takarmány-alapanyagok forgalmazásával foglalkozó FEFANA munkacsoporthoz, elősegítette, hogy a vállalat felkészülten fogadja a rendelet 2009-es kibocsátását. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az Alltechnek meg kellett változtatnia az Európai Unióban forgalmazott összes takarmány-alapanyagának termékcímkéit, valamint a termékspecifikációs adatlapokon szereplő információkat. Magától értetődő dolog, hogy ez jelentős pénzügyi ráfordítást igényelt a vállalat részéről, hiszen a szövegeket az Európai Unió megfelelő nyelvein kellett elkészíteni. Jóllehet a változások az Alltech mintegy 400 különböző termékcímkéjét érintették, a külön rendelésre készült összetételekét is beleértve, Dr. Steve Traylor, az Alltech szabályozási ügyekért felelős nemzetközi igazgatója szerint a cég meglehetősen gyorsan képes volt elvégezni ezt az átállást – a teljes átcímkézési folyamat mindössze 6 hónap alatt lezajlott a 2010-es év folyamán.
Az új jogszabály bevezetését követően azonban az Alltech és a takarmányipar azzal a váratlan feladattal szembesült, hogy a takarmány-adalékanyag dossziékat takarmány-alapanyag dossziékká alakítsa át. Az Alltech mikotoxinkötő készítményét, a Mycosorbot például eredetileg takarmány-adalékanyagnak tartották, de az Európai Bizottsággal a dosszié benyújtását megelőzően folytatott tavalyi megbeszélést követően a készítményt takarmány-alapanyagként osztályozták.
„Tudtuk, hogy a Mycosorbra kell összpontosítanunk, arra a készítményre, amelyet nagyon nagy tudományos adatbázis támaszt alá, és amelyet mi már csaknem egy évtizede forgalmazunk. Vállalatunk a dossziét a takarmány-adalékanyagként osztályozott termékre készítette elő, de később az Európai Bizottság arról értesített bennünket, hogy a termék takarmány-alapanyagnak minősül, ezért a Bizottság nem értékelheti azt a takarmány-adalékanyagokra vonatkozó szabályok alapján” – mondta el Dr. Moran.
Rögtön azután, hogy értesült a Mycosorb takarmány-alapanyagként való osztályozásáról, az Alltech a vállalat minden részlegének és a legkülönbözőbb földrajzi helyeken működő összes képviseletének bevonásával konferenciahívásokat folytatott le, hogy meghatározzák a továbblépés logisztikáját. A tudományos előkészületek már megtörténtek, de a tudományos eredményeket a takarmány-alapanyagokra vonatkozó állításokhoz kellett adaptálni.
Az Alltech kutatócsoportjai ezután összeállították és újraértékelték a Mycosorb készítménnyel kapcsolatos összes adatokat, és olyan módon dolgozták fel azokat, amely biztosítja, hogy a különböző állatfajok szintjén és általános szinten egyaránt megalapozott állításokat lehessen tenni. Ezt követően összeállították a takarmány-alapanyag dossziét, amely tartalmazta a készítménnyel kapcsolatos összes tudományos közleményt állatfajok szerinti csoportosításban.
Az Alltech EU szabályozási ügyekkel foglalkozó csoportja ezután megvizsgálta az említett tudományos közleményekben fellelhető közös témákat, és olyan állításokat talált, amelyek az összes elvégzett kísérletre jellemzők voltak (például: „A Mycosorb csökkenti a mikotoxinok felszívódását az állat szervezetében” vagy „A Mycosorb megköti a mikotoxinokat”). Az Alltech EU szabályozási ügyekért felelős igazgatója úgy érvelt, hogy a Mycosorb készítményre vonatkozóan már rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok – 42, független szaklektori bírálati rendszerrel rendelkező folyóiratban megjelent, in vivo vizsgálatokat leíró tudományos közlemény, a témából megszerzett 16 PhD és 19 MSc fokozat, valamint 2 szabadalom – megfelelő „muníciót” nyújtanak ahhoz, hogy a készítmény dossziéja biztonságosan benyújtható legyen a 767/2009/EK rendelet előírásainak való megfelelés értékelése céljából.
Dr. Moran szerint az Alltech a 767/2009/EK rendeletet inkább tekinti lehetőségnek, mint kihívásnak. Azon túlmenően, hogy a tudományos megalapozási folyamatnak köszönhetően az állításokkal ellátott új címkék plusz hitelességet kölcsönöznek az Alltech termékeinek, az átcímkézés az Európai Unión kívüli lehetőségeket is megnyitott a vállalat előtt.
Dr. Moran meggyőződése szerint vállalatának abban a tekintetben is előnye származott az Európai Unió piacára szánt termékei átcímkézéséből, hogy példájával azt sugallta vevőinek a szomszédos európai – nem EU-tag – országokban, az észak-afrikai országokban vagy a Független Államok Közössége (FÁK) országaiban, hogy ők is ugyanilyen módon címkézzék át a termékeket. Egy példát idézve Dr. Moran elmondta, hogy a fenti ötletet felvetették az Európai Gazdasági Térség (EEA) mindazon országaiban, melyekben az Alltech tevékenykedik. A kezdeményezéssel számos helyi szabályozó hatóság egyetértett.
„A 767/2009/EK rendelet teljes egészében arról szól, hogyan legyünk versenyképesebbek az Európai Unióban – nemcsak regionális, hanem globális méretekben is” – mondta Dr. Moran. „Végeredményben a takarmányipar feladata az, hogy elősegítse a biztonságos és tápláló élelmiszerek előállítását, és ez a rendelet segít minket abban, hogy e cél érdekében tevékenykedjünk a jövőben is.”
Feedinfo Hírszolgálat

