20 év nemcsak az emberek, hanem egy cég életében is küzdelemmel teli, de nem csak nehézségekben, hanem örömökben is gazdag. Az 1991-ben Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt által alapított vállalkozás az első években kizárólag alkatrészek forgalmazásával foglalkozott, 1995-ben mezőgazdasági gépekkel és azok szervizelésével, 2004-ben pedig építőipari gépekkel bővítették kínálatukat.
„A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cég, hanem a szolgáltatás eredménye.”
Henry Ford gondolatát mottóul választva a tulajdonosok a kezdetektől napjainkig minőségi szolgáltatásra törekedtek és törekszenek azóta is, csak kiváló minőségű alkatrészek és magas műszaki színvonalú gépek forgalmazására vállalkoznak.
Ez az irány meg is hozta a gyümölcsét: a cég kezdeti 13 millió forintos forgalma az átgondolt vezetés és a lelkes munkatársak segítségének köszönhetően 2001-re már elérte a 16 milliárd forintot, 2009-ben pedig - az előző évit mintegy 200 millióval meghaladva – az 57,2 milliárd forintot érte el. Ezzel a bevétellel az Axiál Kft. a HVG 500 legnagyobb forgalommal rendelkező hazai vállalatát tartalmazó rangsorában 2010-ben a 128. helyre került. Kapcsolt vállalkozásokon keresztül pedig tevékenysége túllépte az országhatárokat is, jelen van Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában is.
A magyar vállalkozások számára szállított több százezer tonna alkatrész, a mintegy 21 ezer új, és közel 10 ezer használtgép, a több ezer megjavított vagy felújított gép és a közel 1 millió bérmunkához, vagy bérgép szolgáltatáshoz kapcsolódó munkaóra mellett még nagyobb eredménynek tekintik, hogy mintegy 21 ezer olyan mezőgazdasági és építőipari cég tevékenykedik ma Magyarországon, amely tartósan és visszatérően vásárol gépet, vagy ahhoz kapcsolódó műszaki szolgáltatást az Axiál Kft-től.
Axiál Szakmai Napok
Az Axiál Kft. széles termék- és szolgáltatás választékának megfelelő szintű megjelenítése lehetővé és indokolttá tette egy önálló rendezvény megszervezését. Lajosmizse mellett, 2002-ben nyitotta meg először kapuit egy önálló kiállítás AXIÁL Szakmai Napok néven. A 2002 és 2008 között eltelt 7 év során a rendezvény az ország mezőgazdaságban és építőiparban dolgozó vállalkozói között a tavaszi évad meghatározó informálódási találkozóponttá nőtte ki magát, összességében több mint 100.000 hazai mezőgazdasági és építőipari vállalkozó fordult meg a közben Európa-hírűvé vált eseményen.
2009-ben a lajosmizsei helyszínnel szakítva az AXIÁL Kft. a cég alapításának 18. évfordulója alkalmából már a bajai központjába hívta meg partnereit, az elmúlt 18 év közösen elért eredményeit megünnepelni.
A 16 mezőgazdasági és 6 építőipari gépmárka több mint 200 kiállított új gépe, az Axiál Kft. használtgép kínálatnak legjava, valamint 22, az országban élőben először látható gépújdonság mind-mind az idén 10. alkalommal megrendezett Axiál Szakmai Napok szakmaiságát erősíti. Ezzel együtt a programok a szakma, a szórakozás és a gasztronómia hármasára épülnek: mezőgazdasági és építőipari gépshow, veterán gépek, gépbemutatók, gyermekprogramok, bor- és pálinkafalu, valamint tájjellegű konyha várja az érdeklődőket a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az építőipar területéről érkező kiállítókkal kiegészülve.
A cél változatlanul Dél-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és építőipari gépesítéshez kapcsolódó kiállítását felépíteni minden év márciusának második felében Baján, hiszen ez az utolsó olyan időpont, mely még megelőzi a tavaszi munkák kezdetét, így a nagyobb feladatok megkezdése előtt kiváló alkalom, hogy a Szakmai Napokra látogatók tájékozódjanak a következő szezon lehetőségeiről.
AZ M6-os autópálya déli szakaszának tavalyi átadásának köszönhetően, a rendezvény megközelíthetősége jelentősen javult az elmúlt évekhez képest, hiszen Baja mindössze 20 kilométer távolságra fekszik az autópályától.
Célirányosan előre
Bár az elmúlt két év során a géppiac jelentős csökkenése volt Európa-szerte tapasztalható, a gépértékesítést követő, a gépek hatékony és üzembiztos üzemeléséhez nyújtott műszaki szolgáltatásokat és alkatrészellátást kiemelten kezelő hosszú távú stratégia ebben a helyzetben is stabilitást tudott adni a cégnek. Az Alkatrész- és Szervizüzletág folyamatos jelentősége mellett 2003 óta, ha kisebb mértékben is, de a használtgép értékesítés is húzóágazat lett. Ez a három üzletág komoly stabilitást tudott adni egy olyan évben is, amikor az új gépek forgalma az előző évinek nagyjából a 30%-ára esett vissza. Konkrét számokkal élve az Axiál Kft. által 2010-ben elért nettó 33 milliárd forintos forgalma 5-10%-os eltéréssel ugyanazt hozta, ami egy géptámogatás nélküli 2009-es évre volt várható. Ez az eredmény pedig valahol leképezi a magyarországi piac alakulását is, hiszen a mezőgazdasági szektor 2009-es 130 milliárdos gép és eszköz beszerzések értéke 2010-re 40 milliárd forintra csökkent.
Az Axiál Kft. üzletpolitikája változatlan, célja, hogy a magyar mezőgazdaság és az építőipar részére tartósan használható gépeket szállítson, amelyekhez gyors és szakszerű szervizt és alkatrészellátást biztosítson, amely szolgáltatást úgy kívánja nyújtani, hogy közben a vevői igényeket folyamatosan szem előtt tartja.
A partnerek akkor lesznek képesek tartósan magas színvonalú termelést végezni, ha a kiváló minőségű gépek mellett kiváló minőségű alkatrészekhez és szolgáltatáshoz is hozzájutnak. A jövő útja mindenki számára a fejlődés útja kell, hogy legyen: az általános gazdasági megtorpanás ellenére kivezető út csakis előre van, így a cég hosszú távú stratégiájának részeként 2011-től kezdődően az Axiál Kft. mintegy 1,5 milliárd forintnyi, részben zöldmezős beruházással fejleszti telephely hálózatát és ezen keresztül a nyújtott szolgáltatások színvonalát.
2011 áprilisában nyitja meg az Axiál Kft. 15. telephelyét Békéscsabán. Ezzel nem csökken az orosházi telephely fontossága sem, hiszen a továbbiakban feladata a partnerek még teljesebb kiszolgálása Békés megye nyugati részén, valamint Csongrád megyében.
Csornán és Miskolcon új fejépületek épülnek, amelyek megnövelt alapterületükkel lehetővé teszik az alkatrész kiszolgáló területek megnövelését, ezáltal az ügyfelek gyorsabb és kényelmesebb kiszolgálását. A csornai új fejépületre plusz egy emeletet húznak, ahol irodák kapnak majd helyet, Miskolcon pedig a raktár területét másfélszeresére növelik.
Miskolcon a tavalyi árvíz után a szervizműhelyt modernizálták, területét és belmagasságát növelték, hogy a nagyobb gépek javítását is fűtött helyen végezhessék el az Axiál Kft. miskolci szervizes szakemberei, Csornán pedig már 2010-ben lezárult az alkatrész raktár kapacitásbővítése is.
Ezzel együtt Pécsett és Dombóváron 2011 tavaszán zöld mezős beruházással egy-egy új komplett telephely építését kezdi a cég azzal a céllal, hogy ezen telephelyek esetében tovább javuljanak a szerviz és alkatrész ellátás feltételei. Szolnokon és Zalaegerszegen pedig hasonló céllal első lépésben új telephelyet vásárolnak, majd következő lépésként ezeken a telephelyeken is teljesen új, modern műhely és kiszolgáló épületek építésével kívánnak a szolgáltatási színvonalukon emelni.
Az említett beruházásokat és az azokkal kapcsolatos munkálatokat 2012 végéig tervezik lezárni.
Az, hogy az Axiál Kft. jó úton halad, az egyre bővülő partnerkörön kívül a 2011 augusztusáig elnyert Business Superbrands kitüntető cím is mutatja: Az elismerés odaítélésekor megfogalmazott elvek szerint a Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett, és a márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, melyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.
Gépújdonságok
A 10. Axiál Szakmai Napokon bemutatásra kerülő 22 gépújdonság az Axiál Kft. által forgalmazott gépmárkák kínálatából:
Grégoire-Besson Eurotill szántóföldi kultivátor
A változó talajművelési célok vezették a Grégoire-Bessont az új generációs szántóföldi kultivátor bevezetéséhez. A fejlesztés a gyomok hatékony eltávolítására és a tarlóhántására irányult. A géppel elvégzett munka eredménye a kapilláris erek elszakítása, ami nagyban elősegíti a talaj vízháztartásának a javítását. A szármaradványokat és a gyökereket visszaforgatja a talajba, így növelve annak szerves anyag tartalmat. A munkaeszköz jól használható még a szántás utáni magágy előkészítésre. Mély talajművelés jellemzi 7-15 cm mélységben.
Grégoire-Besson Combimix félig függesztett tárcsa
Több mint 20 éves fejlesztés eredményeképpen a Grégoire-Besson elkészítette a kultivátor-tárcsa és lezáró henger kombinációjából álló talajművelő eszközét. A lazítókések, a tárcsalevelek és a henger biztosítja a Combimix hatékonyságát, mely egy menetben készít tökéletes magágyat minden körülmény között. A párban rögzített tárcsalevelek függetlenek egymástól a jobb talajkövetés érdekében. A gép munkaszélessége 2,9 m, így a Grégoire- Besson Combimix a közepes és a nagy teljesítményű traktorok kiváló munkaeszköze.
Fendt 900 Vario traktor széria – egy új generáció
Az új 900 Vario széria bemutatásával a 240-390 LE közötti teljesítménykategóriában a Fendt ismét a legnagyobb – 390 LE teljesítményű – topmodellel rendelkezik a traktorpiacon. A 2,15 m-es kerékátmérőnek és a megengedett maximális 18 t össztömegnek köszönhetően a 939 Vario pillanatnyilag a legnagyobb vonóerejű traktor, amit az iparág kínál. A gép üzemanyag-takarékos SCR-technológiát használ, mellyel az új TIER IV környezetvédelmi normáknak is megfelel. A Fendt Variotronic elektronika-koncepcióban egy terminálban, egységes kezelői logikára építve kerültek elhelyezésre a kezelőszervek.
Grégoire-Besson RW8 függesztett 5+1 fejes eke
Az új RW8 függesztett eke még több állítási lehetőséget és szélesebb alkalmazhatóságot biztosít, mint elődje. Kiváló szántásminőség, felhasználói komfort és robusztus kialakítás jellemzi. A vázat az optimális vontatás érdekében alkották meg, így vonóerő igénye 160-240 LE közé tehető. Rendelhető 5 vagy 6 ekefejjel, két verzióban: RW8 ECO, RW8 HIGH TECH. A főváz mérete 160x160 mm, a fordítótengely átmérője 130 mm. A gép hasmagassága 78 cm vagy 82 cm lehet. Tömege 2500 kg.
Horsch Sprinter 9 SW egy robusztus, kompakt és sokoldalú vetőkultivátor
A Duett csoroszlya lehetővé teszi, hogy egyetlen munkamenetben vessünk, műtrágyát szórjunk és egyidejűleg hatásosan műveljük a talajt, továbbá finom talajszerkezetet állítsunk elő a vetési mélységben. A nagy befogadóképességű (8000 l) vetőmag és műtrágya tartállyal nagy ütőerőt képvisel. A Sprinter vetőcsoroszlyáit 30 cm-es húzástávolsággal helyezték el, így kései hatásosan távolítják el a szármaradványokat a vetési síkból, ezáltal szármaradványos területeken is dugulásmentesen tud dolgozni szélsőséges körülmények között is.
Landini 5-100H univerzális traktor sorozat - Van élet a Vision után!
A Landini újdonsága a Vision gépcsalád továbbfejlesztett változata. A Perkins 1100-as szériájának vadonatúj változatait találjuk a motorháztető alatt 74 és 110 lóerő közötti teljesítménnyel, egyes változatokban turbo-aftercooler feltöltéssel. Az erőátvitel 24/12-es, 40 km/h sebességű szinkronváltó, vagy a Powermondial 115-ös gépekből ismert 36/12-es T-Tronic félpowershift váltó, szintén 40 km/h haladási sebességgel. Az új 5-ös széria a Landini válasza a megnövekedett piaci igényekre és egyben a Vision sikereinek várományosa.
Landini Rex restyling széria, az év traktora 2011
A Landini Rex már régóta jól csengő márkanév a szőlészek, gyümölcskertészek körében. 2008-ban és az elmúlt év őszén is az év traktorának választotta a szakma a Rex gépcsaládot. A Landini hagyományoknak megfelelően a meghajtásról PERKINS motorok gondoskodnak, 3 és 4 hengeres kivitelben, a teljesítmény típustól függően 68-tól 110 lóerőig terjed. Ki kell emelnünk ezek mellett az új Rex széria 20%-kal csökkentett fordulókör sugarát, valamint a hidraulika rendszer sokoldalúságát. Ez utóbbinál például a teljesen egyszerű kétszivattyús, kétvezértömbös rendszertől egészen a háromszivattyús, 5 vezértömbös, 100 liter/perc szállítási kapacitásig terjed a lehetőségek tárháza.
Manitou MLT 625-75 H a jövőbeni Manitou sorozat első modellje
Az elkötelezettség, ami a Manitou több mint 20 éves kapcsolatát jellemzi a mezőgazdasággal. Ennek eredménye az MLT 625-75 H teleszkópos rakodógép, amit mezőgazdasági felhasználásra fejlesztették, úgymint állati takarmányozás, bálarakás, ömlesztett anyagok kirakodása. Elsősorban tej- és állattartó gazdaságok, kertészetek, baromfi telepek számára fejlesztették, de méreteiből adódóan ott is értékelni fogják, ahol korlátozott a hely használatkor. A gépet méretei teszik szuperkompakttá, hiszen 1,82 m széles és 2 m magas, hasmagassága pedig mindössze 38 cm.
Monosem NG+6 vontatott vetőgép
A MONOSEM fejlesztéseinek köszönhetően már elérhető a 6 soros teleszkópos vázú vetőgép vontatott verziója, amely nagyban elősegíti a gazdálkodók munkáját traktor igény tekintetében is. A vontatott vetőgéptől annyiban különbözik a függesztett kivitel, hogy átalakították a függesztést, és a konvencionális meghajtó kerekek helyett szállító-meghajtó kereket kapott. A kerekek erősített keréktartókkal rendelkeznek, melyek hidraulika munkahengerrel kapcsolódnak a vázhoz. Ez biztosítja a vetőgép szállítási pozícióba emelését, majd munkahelyzetbe engedését.
Sulky Polyvrac XT100 vontatott műtrágyaszóró
A SULKY új vontatott műtrágyaszóró családjának tagja. Erős szerkezettel és folytonos hegesztési varratokkal kialakított tartállyal és rozsdamentes szegecsekkel rendelkezik. Rúgózott vonórúddal szerelt, amely egyedülálló a piacon. Ezzel jobb súlyelosztást biztosít és komfortot nyújt a gépkezelőnek közúton való szállításkor és munka közben egyaránt. A kihordó szalag enyhén dőlt helyzetű, elősegítve a terhelés eloszlását. A sebesség arányos műtrágyamennyiség kijuttatás opcióban elérhető. Nagyüzemeknek ajánljuk, tartálytérfogata 7500 liter.
Sulky X36 WPB stop and go függesztett műtrágyaszóró
STOP & GO jelzéssel ellátott gépek két, a tolózárnyitó karra szerelt elektromotorral valóban ott és akkor nyitják, illetve zárják a tolózárakat, amikor és ahol arra a táblavégi fordulókon szükség van. A féloldali tolózár nyitás, illetve csukás szintén a STOP & GO gépek nagy előnye, hiszen ezzel gondoltunk azokra a helyzetekre, amikor a terület nem feltétlenül szabályos négyzet alakú. A táblavégi fordulóknál a gépkezelők a szemükre vannak hagyatkozva abban, hogy mikor nyitják, illetve csukják a tolózárakat.
Supertino SD 4 bálabontó
A bálabontó használatával megnövekedik a szalma nedvszívó képessége, így az almozásra szánt anyag minősége javul és jelentős megtakarítás érhető el. A bálát a gép önmaga rakja a feldolgozótérbe, a szórás iránya és távolsága állítható. Kiszórótorony felszerelésével a gép mögött is egyenletesen elteríthető a szalma. Ez a technika lehetővé teszi, hogy a pihenőteret a tehenek feje fölött is gyorsan és egyenletesen bealmozhassa. A gép alkalmas szálastakarmányok jászolba vagy etetőútra való kijuttatására is. A gépek 4 és 6 m3-es kivitelben készülnek. Az eddigi közkedvelt vontatott gépek mellett kínáljuk a 4 m3-es függesztett változatot.
CLAAS LEXION 600-as kombájn sorozat
LEXION – a név egy világszerte ismert minőségi fogalom a nagy teljesítményű kombájnok terén. Az új generációs LEXION-okkal a CLAAS olyan kombájnokat vezet be, amelyek sokkal gyorsabbak, sokkal kényelmesebbek, hatékonyabbak és mindezek mellett gazdaságosabbak lettek. Az újdonságokat felsorolni is nehéz: új, kényelmesebb kabin, CEMOS - CLAAS elektronikai gépoptimalizációs rendszer, megújult CEBIS, teljesen új elektronikai rendszer, erősebb hidraulika, alacsony üzemanyag felhasználás az új meghajtásnak köszönhetően, modern külső és még nagyobb sokszínűség a felszerelhető adapterek terén.
CLAAS VARIANT PRO – most állítható fenéklemezzel
A VARIANT bálázókat a szabadon választható bálaátmérő és a fix kamrás körbálázóktól nagyobb teresztőképesség és bálatömörség jellemzi. A sikeres VARIANT sorozat most hidraulikusan állítható rotor fenéklemezzel is rendelhető. A VARIANT bálázók típusmegjelölésénél a PRO megnevezés arra utal, hogy a bálázó rotor fenéklemeze leengedhető, ha egy esetleges eltömődés a rotor épségét veszélyeztetné. Az eltömődés a vezetőfülkéből gyorsan és egyszerűen megszűntethető. A továbbító vagy aprító rotor egyben a bálaképzés indítását és folyamatos kényszerforgatását is biztosítja, így nem fordulhat elő, hogy megcsúszik a bála.
Budissa Bag technológiák: a takarmánytartósítás- és tárolás újabb lehetőségei
A Budissa Bag technológiák nem csak a szálas- és tömegtakarmányok, illetve mezőgazdasági melléktermékek szecskázott, vagy bálázott formában történő tartósítását és tárolását oldják meg, hanem a szemes termények egészszemű, vagy aprított formában történő fóliatömlőre alapozott kezelésére is tökéletesen alkalmasak.
Bár az említett technológiák különböző mértékben, de alapvetően nedves anyagokra alapozottak, az eljárás alkalmas alacsonyabb nedvességtartalmú, vagy kimondottan száraz anyagok kezelésére is.
A technológia egyre növekvő hazai elterjedését jellemzi, hogy idén már mintegy 50-60 üzemben a betárolt takarmányok mennyisége elérte a 350 ezer tonnát. Legnagyobb volumenben megközelítőleg 50%-ban lucernaszenázs és szilázs tartósítására került sor. Emellett számottevőnek mondható még a mintegy 20%-os részarányt mutató silókukorica mennyisége is. A préselt cukorrépaszelet elmaradásával a melléktermékek közül a törkölyfélék és a csemegekukorica-maradványok töltése már csak 10%-ot tesz ki. A fennmaradó kb. 20%-os tárolási hányad a száraz és nedves roppantott, vagy darált, valamint egész-szemű szemes termények betöltésére, 2/3-1/3 arányban oszlik meg.
Gehl SL7810 gumihevederes csúszó kormányzású rakodógép
A most bemutatásra kerülő GEHL SL 7810 típusú kompaktrakodó nem új típus a rakodógép palettánkon, újdonsága a gép hajtásrendszerében rejlik. A gép VTS rendszerrel szerelt, amely lényegét tekintve egy gumihevederes meghajtás. A VTS rendszert a meglévő kerekek helyére kell felszerelni, az átalakítás mindösszesen 1-2 órát vesz igénybe. A gumihevederes hajtásrendszer előnye, hogy a gép még a legmostohább munkakörülmények között is hadra fogható.
Hyundai 110D-7E homlokvillás dízel üzemű targonca
2009-től kezdődően a Hyundai nagy teherbírású homlokvillás targoncákkal is megjelent a piacon. A most bemutatásra kerülő modell – Hyundai 110D-7E – a „legkisebb”, a maga 11 tonnás teherbírásával. A tervek szerint a széria tovább bővül a közeljövőben. A 11-13-14-16 tonna teherbírású modellek mellé két „mamut” targonca érkezik. A hannoveri CeMAT kiállításon mutatkoznak be a 180D-7E és a 250D-7E targoncák 18 és 25 tonna teherbírással. A 110D-7E targonca működéséről a Hyundai földmunkagépekből már jól ismert Cummins motorok gondoskodnak.
Hyundai R140W-9/2pc új 9-es gumikerekes kotró sorozat
Az elmúlt évben a magyarországi érdeklődők számára is elérhetővé vált a Hyundai gumikerekes kotrógépek új, 9-es szériája. A 7A-s sorozatot leváltó modellek nemcsak esztétikailag újultak meg, hanem műszaki tartalmuk is fejlesztésre került. A gumikerekes rakodógépek erősebb motorokat, továbbfejlesztett hidraulika rendszert kaptak. A 9-es sorozat tagjaiban elérhető már a Hyundai GPS-alapú távdiagnosztikai rendszere, a Hi-Mate. A gumikerekes rakodógépek ezen típusa speciális kanalakkal, megfogókkal szerelve állattartó telepeken keletkező feladatok ellátására is tökéletes.
Hyundai ÚJ 9-es homlokrakodó sorozat
2010-ben a Hyundai 9-es szériájú homlokrakodói is megérkeztek Magyarországra. A Hyundai HL-jelzésű homlokrakodó sorozat tagjai 1-7 m3-es kanalakkal működtethetők. A 7A-szériában már jól bevált Cummins motorok fejlesztett típusai dolgoznak a gépekben. A 9-es szériás homlokrakodó lényeges paraméterei egyénre szabhatók. A motor teljesítménye az adott feladathoz állítható, vagy épp az erőátvitel-oldást is manuálisan szabályozhatjuk. A gép másik nagy előnye a hidraulika rendszerben lévő axiál dugattyús szivattyú, amelynek köszönhetően megvalósul a terhelésfüggő teljesítmény-szabályozás.
Manitou MT625 kompakt méretű építőipari teleszkópos rakodó
A BAUMA szakkiállításon került bemutatásra a Manitou MT széria legkisebb, teleszkópos rakodógépe. Az MT 625 T különlegessége, hogy sem szélessége, sem magassága nem éri el a 2 métert. Kitűnő segítőtársa lehet a kisebb építőipari cégeknek, lakóház kivitelezőknek. A kompakt méret mellett 6 méteres emelési magasságra és 2,5 tonna anyag mozgatására képes. A gépben egy 75 LE-s Kubota motor dolgozik. A Manitou rakodó gépcsalád több tagjához hasonlóan számtalan munkaeszköz működtetésére képes.
Manitou MRT 1840 EASY forgóvázas teleszkópos rakodógép
Az MT 625-tel egy időben debütált a Manitou MRT EASY forgóvázas rakodó gépcsalád. Az MRT EASY a korábbi M széria továbbfejlesztett változata. A 4 tonna teherbírású gépek 3 emelési magassággal érhetők el: 14, 16, 18 méter. A gépcsalád az MRT Privilege sorozat „kistestvérének” tekinthető. Az EASY széria – ahogy az elnevezés is utal rá – egyszerűbb műszaki megoldásokkal, egyszerűbb fülkével készül. Természetesen mindez kedvezőbb árkategóriát is eredményez.
Hyundai R27Z-9 minikotró
A Hyundai kisebb földmunkagépeiben is elérhető a 9-es széria megújult modelljei. Az R27Z-9 kód egy zérófarsöprésű 2,7 tonna önsúlyú gumihevederes mini kotrógépet takar. A zérófarsöpréses kialakításnak köszönhetően a gép rendkívül kompakt, mindösszesen 1550 mm széles. A mini kotró ennek ellenére 2,5 méteres ásási mélységre, és 4 méter feletti ásási magasságra képes. A gép egy 24 LE-s Mitsubishi motorral szerelt, a pontosabb, precízebb kezelhetőség érdekében a tervezők módosítottak a hidraulika rendszeren is.
Forrás: Axiál

