Online tudományos folyóirat indult (x)

Agro Napló
Modern online tudományos szakfolyóiratot indított a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet (MTA TAKI). Az Agrokémia és Talajtan online (ATON) a talajtani, agrokémiai, talajbiológiai és talajbiokémiai szakterületek elektronikus folyóirata, mely már elérhető a www.aton.hu címen.

 

Az ATON „küldetése” e szakterületek jelentőségének társadalmi elfogadtatása, tudományos eredményeik hasznosulásának megkönnyítése, illetve a szélesebb nyilvánosság megszólítása, valamint a szakfolyóirat nemzetköziségének erősítése.





Ismét nagy lépést tettünk a szakmánkkal kapcsolatos cikkek, tanulmányok szélesebb körű megismertetéséért. A közel hat évtizedes múlttal rendelkező nyomtatott Agrokémia és Talajtan című szaklap eddig is a talajtani, agrokémiai és talajbiológiai tudományok egyik legjelentősebb hazai periodikája volt. A most megjelenő online változata reményeink szerint hasonlóan sikeres lesz a szakemberek körében – mondta Dr. Anton Attila, az MTA TAKI igazgatója. Az Európai Uniós forrásból elkészülő rendszer – hasonlóan a nyomtatott folyóirathoz – a talajtan, agrokémia, talajbiológia és talajbiokémia szakterületek kutatóinak új publikációs felülete. Az ATON célja, hogy egy nemzetközi színvonalú, könnyen elérhető fórumot biztosítson a magyar és angol nyelven egyaránt megjelenő szakcikkeknek, melyeket a szakterületek iránt érdeklődő kutatók, szakemberek és hallgatók eddig is nagy érdeklődéssel olvastak.





A www.aton.hu oldalról elérhető folyóirat szakcikkei fejlett katalógusrendszerből válnak könnyen kereshetővé, mely fórum a tudomány és a mindennapok kapcsolódását kívánja elősegíteni. Az online folyóirat – hasonlóan a nyomtatott változathoz – évi kétszeri frissülésével segíti a szakterületek aktuális tudományos kérdéseinek megvitatását, ugyanakkor a honlapon megjelenik az Agrokémia és Talajtan elmúlt 59 évfolyama is. Az archív folyóiratszámok naprakésszé tételét célozza a szakkommentárok készítése is.



Az MTA TAKI Agrokémia és Talajtan Online folyóiratának elkészítését az Európai Unió és a Magyar Állam Társadalmi Megújulás Operatív Programja (TÁMOP) finanszírozza.



Az ATON-t 2011. március 22-én, 10:00-től a mosonmagyaróvári Nyugat-Magyarországi Egyetem Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központ auditóriumában mutatják be első ízben a szerkesztők a nagyközönségnek. Bővebb információ: www.aton.hu.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?