Az RAGT egy dinamikusan fejlődő cég (x)

Agro Napló
A francia tulajdonú RAGT Semences cégcsoport tavaly már a második leányvállalatát hozta létre Magyarországon. A 2006-ban alapított RAGT Vetőmag Kft. mellett, most már az RAGT Magyarország Kft. is azon dolgozik, hogy a kezdeti, gyors, kelet-európai sikeres tevékenységet tovább folytassák. A két leányvállalat a jövőben párhuzamosan működik Magyarországon, az RAGT Vetőmag Kft. feladata továbbra is a magyar termelők részére történő értékesítés, míg az RAGT Magyarország Kft. kizárólagos feladata a vetőmagok megtermelése, feldolgozása, raktározása és Magyarország, ill. a környező országok ellátása. S hogy még jobb minőségben, színvonalon szolgálják ki a régió gazdáit, ennek érdekében Mórahalmon egy zöldmezős beruházásba kezdtek. A két leányvállalat vezetőjével – Kubina András (Magyarország Kft.) és Lonsták János (Vetőmag Kft.) - beszélgettünk.

 

Lonsták János, a Vetőmag Kft. értékesítés-vezetője a beszélgetés kezdetén jó tíz évvel megy vissza az időben, amikor felidézi az RAGT magyarországi történetét. Az ezredfordulón, tehát 2000-ben jelent meg az RAGT a hazai piacon, mégpedig a KWS-szel közös elhatározásban. Így jött létre a KWS-RAGT Kft., ahol aztán új csapatot szerveztek. A kft. feladata az volt, hogy a két cég termékeit – kukorica, napraforgó, őszi káposztarepce, növénykultúrákat – a magyar piacon értékesítsék, megismertessék. Ezzel párhuzamosan egy tesztelési programot is végeztek, amely során a fajtákat előkészítették regisztrációra annak érdekében, hogy melyeket érdemes Magyarországon forgalomba hozni.

 

Kezdeti tapasztalatok



A közös munka egészen 2006 elejéig tartott, amikorra bebizonyosodott, hogy a kft portfoliójában az RAGT termékek kiemelkedően jól szerepelnek. Az eladási sikereket látva az RAGT vezetői úgy döntöttek 2006 nyarán, hogy önállósodik a cég, és létrehozták az RAGT Vetőmag Kft.-t, amelynek vezetésével Lonsták Jánost bízták meg. A tisztesség és a jó kapcsolat megtartásával az RAGT a termelők által ismertebb és sikeresebb termékeiből a korábbi partner forgalmazásában hagyott több középérésű hibridet.



Ugyanakkor az új cég új portfolióval és két kollégával kezdte az életét, ezek egyike volt Lonsták János. A kezdet nem volt könnyű, mert a francia tulajdonosoknak szokatlan volt, hogy a magyar vetőmag piac másként működik, mint mondjuk a lengyel. Addig, amíg Lengyelországban 4-5 kollégával is lehet dolgozni, mert ott a forgalmazók rendelkeznek szakember hálózattal és keresik a piacot, forgalmazzák a termékeket, addig idehaza – egy-két kivételtől eltekintve - a fajtatulajdonosoknak kell a termelőkkel szoros kapcsolatot tartani, s meggyőzni őket a termék előnyeiről. A dealer csak ez után jelenik meg a képben, tehát az értékesítéshez nem elegendő 4-5 ember, ehhez csapat szükséges. Szerencsére egy év tapasztalat elegendő volt a francia tulajdonosoknak, hogy érzékeljék a magyar piac sajátosságait, így megkezdődhetett a csapatépítés. Ma már 24-en dolgoznak a kft-nél, aminek az is eredménye, hogy kukoricában, e rövid idő alatt már 3 százalékos piaci részesedés közelében vannak. Természetesen ehhez olyan hibridekre is szükségük volt, mint az Alexxandra, Poluxx, Oxxygen, vagy a 2010-es évben magának tekintélyt szerzett Phileaxx. Az RAGT-nek mindössze két év kellett ahhoz, hogy a magyarországi DUO kukorica piac vezetőjévé váljon és a legszélesebb választékkal szolgálja ki partnereit.



A másik meghatározó növényfaj, a napraforgó még jobb eredményt hozott, mivel az RAGT jó ütemben , míg a KITE Zrt jó piaci érzékkel felismerte, hogy hiány van a magyar piacon CL HO napraforgó hibridből. Jelenleg Magyarországon csak az RAGT rendelkezik kereskedelmi mennyiségű CL HO hibriddel, sőt, immárom az Ollimi mellett a Mooglli is elérhető minden termelő számára. Ennek köszönhetően a piaci részesedésük egy év alatt 5 százalékra ugrott. A repce és a cirok ugyancsak fő növényük, s jelentős még a magas beltartalmi értékű fűforgalom is, amit a Sersia Farm kft-vel együttműködve végeznek.



A repce nemesítése jelenleg fejlesztés alatt áll, pedig fajtarepcében eddig is jól állt a francia cég (Franciaországban piacvezető is volt ebben a növényfajtában). Két éve kezdtek hibrid nemesítésbe, s az In Vivo – Serasem nemesítő céggel történt egyesülés következtében ma már a hibrid fajtákban (lsd Bonanza) is egyre erősebbek.



Ma már ütőképes a csapat, hangsúlyozta a cégvezető. A közeli cél az, hogy minden megyében legyen egy alkalmazottjuk, és ezt a munkát egy promóter csapat is támogassa. Így akár 40 főre is duzzadhat a létszám, ám ennyire szükség is van ahhoz, hogy a közép és hosszú távú céljuk is megvalósuljon. Ez pedig nem más, minthogy 12-15 százalékra növeljék a piaci részesedésüket. Az eddigi eredmények alapján a jövőbeli siker garantált…

 

Nagy hangsúly a nemesítésen



Miután az anyacég mindig is nagy gondot fordított a nemesítésre, fejlesztésre (14%), ezért nem véletlen, hogy az anyacég három legfontosabb menedzsere maga is nemesítő szakember. A cégvezető úgy is fogalmaz, hogy a nemesítés külön üzletágként kezelendő, melyet egy önállóan működő, R2n nevű leányvállalatba szerveztek ki. Az alakulást követő második évtől már Magyarországon is belefogtak a nemesítésbe, ezért 2008-tól, mezőfalvai központtal és két kollégával az egész országra kiterjedő munka kezdődött. A kukorica növényfajról van szó, mert a napraforgó nemesítés jelenleg Ukrajnában zajlik. Ebből adódóan az RAGT portfoliója igen erős, és mondhatni folyamatosan bővül a palettájuk újabb és újabb hibridekkel. A MgSzH-nál évente 4-6 új hibrid kerül regisztrációs vizsgálatra, és ebből szinte minden évben van 1-2, amely éréscsoportja legjobbja lesz. Nem véletlen, hogy évről évre aratják a piaci sikereket, s a kukorica posztregisztrációs kísérletben rendre jól, többnyire az első helyek egyikén szerepelnek. Ezt a kísérletet a vezető fontosnak tartja egyrészt marketing szempontból, másrészt szakmai megfontolásokból. A nemesítés egyik legnagyobb nehézségét Lonsták János abban látja, hogy a 300-as hibridek csúcsra nemesített hibridek. S ha ez így van, akkor 1-2 tulajdonságban igen jók, de vannak még érzékeny pontjaik, melyek miatt évjárat reakciójuk szinte kiszámíthatatlan. A genetikai háttér is fontos, akinek van pénze csatlakozni az európai génbázishoz, az versenyképesebb. Már pedig az RAGT itt „törzsvendégnek” számít. A cégvezető a 400-as hibrideket kevésbé érzékeny, rugalmasabb, stabilabb fajtáknak tartja, mint a 300-asokat. A klímaváltozás – amennyiben ténylegesen létezik – hívta életre az elsősorban a szárazság tűrésre kifejlesztett hibridek iránti igényt, ugyanakkor ezek a hibridek az elmúlt év csapadékosabb időjárásában gyengébben szerepeltek, mint a terméspotenciálra „kihegyezett” hibridek. Véleménye szerint a genetikai tűrőképesség fokozása mellett az agrotechnikának is igazodni kell a megváltozott viszonyokhoz. Ehhez viszont termelői oldalon is felkészült, tapasztalt szakemberekre van szükség, mert a vetőmag önmagában csak a lehetőséget teremti meg a nehézségek kivédéséhez.



Zöldmezős beruházás



Kubina András az RAGT Magyarország Kft. közép-kelet-európai termelési menedzsere. Meglepő volt, hogy a beszélgetés másnapján már Chilébe repült, ahol az RAGT Semences téli vetőmag előállítását szemlézte. Magyarán a télből ment a nyárba annak érdekében, hogy a Chilében megtermelt bázismagot - kukorica és napraforgó bázismagról van szó - tavasszal Európában el tudják vetni. Úgy tűnik, hogy a chilei bázismag kiváló alapanyagot biztosít a kukorica és a napraforgó vetőmag előállításához. Ezeket a hibrideket kifejezetten az európai éghajlati, időjárási körülményekhez fejlesztették ki, viszont a bázismagot azért termesztik Dél-Amerikában, mert ott most nyár van, jelentette ki a menedzser.



Az RAGT több közép-kelet-európai országban is – Ausztria, Szlovákia, Románia, Szerbia és Magyarország - termeltet kukorica és napraforgó vetőmagot, amelyért Kubina András a felelős. Harmadik fontos növényként a repce említhető. Az InVIvo-Serasem egyesüléssel a repcenemesítés előtt is megnyílt a cég ajtaja, bár közismert, hogy a repce vetőmagban is nagy a piaci verseny.



Az RAGT tulajdonosai jó üzletet látnak a magyarországi vetőmag-termeltetésben, értékesítésben. Elsősorban azért, mert hazánk több szempontból is ideális helyszín: kiválóak a környezeti adottságok, adott a vetőmag-előállításhoz szükséges magas szintű szakértelem és kellő tapasztalat, s nem utolsó sorban a logisztikai helyzet is kiváló. Mindezek alapján döntöttek egy zöldmezős beruházás megvalósításáról, amelyet két ütemben valósítanak meg a mórahalmi ipari parkban. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy közel legyen a vasúti, a közúti és a vízi szállítási lehetőség. S az is Mórahalom mellett szólt, hogy közel van Románia, Szerbia, Bulgária, Ukrajna. Innen látják majd el 2012 őszétől a környező országokat jó minőségű vetőmaggal. A második ütem megvalósításával összesen hatvan állandó és negyven ideiglenes (szezonális) alkalmazottnak lesz új munkahelye. Az új beruházással az is eldőlt, hogy Magyarországra koncentrálódik a vetőmagtermelés, előállítás, innen terítik szét a termékeket a régióban. Jó hírként mondhatjuk, hogy az egész építkezést Kubina András felügyeli.



A jövőt tehát megalapozták az RAGT hazai leányvállalatainál…

H. Gy.



A cégcsoportról



RAGT, Rouergue, Auvergne, Gévaudan, Tarnais. Ezek azok a valóságban is létező névadó megyék, ahonnan az RAGT származik. A vállalatot Aveyron-i gazdák alapították, a mai napig ők a fő részvényesek, így érthető, hogy az RAGT elsősorban Európában tevékenykedik. Az RAGT nyílt hozzáállása tette lehetővé azt, hogy ma minden fontos mezőgazdasági területen jelen van Európában. A vállalat erős emberi értékeken alapuló gyökerekkel rendelkezik, elfogadva az ambiciózus, innovatív és versenyképes európai mezőgazdaság kihívásait.



Az RAGT Semences 18 leányvállalatának közel 100 értékesítője dolgozik együtt a mezőgazdasági termelőkkel és kereskedőkkel. 24 faj több mint 200 fajtáját jegyzik be minden évben: kukorica, napraforgó, cirok, takarmányfüvek és hüvelyesek, durumbúza, búza, tritikálé, árpa, szójabab és repcemag. Az RAGT forgalmának több mint 14 százalékát fordítja a fajták fejlesztésére. Ennek érdekében Európa területén széleskörű erőforrás-állomány áll rendelkezésre:



• 280 nemesítő és szakember (80 mérnök és mérnök-doktor)

• 19 kutatóállomás szerte Európában

• 63 szabadföldi kísérleti terület

• 28.000 kísérleti parcella

• 4 többfunkciós laboratórium: technológia, növénykórtan (fitopatológia), biometria

• Génállományt érintő partneri kapcsolatok



A számok tükrében:

RAGT-csoport: 1000 alkalmazott, 275,3 millió Euro-s forgalom.

Vetőmag tevékenység: a forgalom 140,7 millió Euro, 607 alkalmazott. A forgalom 14 százaléka kutatásra fordítódik. 149 kutatási terület, 24 nemesített faj, 37 kutatási program, 18 kereskedelmi leányvállalat.

 

Forrás: Vetőmag újság 2011/1 száma

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?