Helyi kovácsműhelyből Nemzetközi Csoport (x)

Agro Napló
A Kverneland története.

 

Norvégia dél-nyugati részének éghajlata zord, domborzata kíméletlen, ami az itt történő gazdálkodást igen nehézzé és kihívóvá teszi. Ennek ellenére férfiak és nők kemény munkájának köszönhetően mára ez a terület az ország egyik legtermékenyebb vidékévé vált. A Kverneland Csoport az évek folyamán nagymértékben hozzájárult a régió fejlődéséhez. Az ilyen kemény környezetben szerzett tapasztalatok elengedhetetlenek voltak a Kverneland Csoport felemelkedéséhez a világ vezető mezőgazdasági gépgyártói közé.



A Kverneland Csoport története egészen 1879-ig nyúlik vissza, amikor az alapító, Ole Gabriel Kverneland megépítette a kis kovácsműhelyét Kvernalandban, Norvágiában, 25 km-re Stavangertől. A műhely az “O.G. Kvernelands Fabrik” nevet kapta és kaszákat kezdtek el gyártani. A tehetséges feltatáló, Ole Gabriel megalkotta a saját vízzel hajtott rugós kalapácsát, és megkezdődött a kaszák 7 000-8 000 évi darabszámú tömeggyártása. Ez a módszer jelentős előnyt adott a versenytársakkal szemben, akik még mindig a hagyományos, kézi gyártási technológiákat használták.

 


Az alapító, Ole Gabriel Kverneland

 

 

Munkagépek traktorokhoz

1894-ben Ove Gabriel kft.-vé alakította a családi vállalkozását, a növekedés és a későbbi fejlesztések finanszírozása érdekében. Ebben az időszakban a vállalat főként ló vontatta ekéket és boronákat gyártott. Az 1920-as években megjelentek az első traktorok, így a cég elkezdte feltárni a lehetőségeket, hogy miként tudnak olyan munkagépet gyártani, amit a traktor után lehet akasztani. A 20. század első felében a cég folytatta a növekedést, 1928-ban megalkották az első traktor vontatta ekét és elkezdték az új gépek gyártását, mint például a trágyavillák, széna villák, kőszedő villák és boronák.

 

Az első felvásárlások

Az 1950-es évek közepén a cég elkezdett olyan stratégiai lehetőségek után nézelődni, amelyek a későbbi bővülés lehetőségét kínálták és megkezdték felvásárolni a mezőgazdasági munkagép gyártókat. A norvégiai Brumundall-ban található Globus Maskinfabrikk volt az első felvásárlás 1955-ben. 1973-ban került sor az első külföldi gyár megvételére, ami a Plovfabrikken Fraugde volt Odense-ben, Dániában. Ezek a kezdeti felvásárlások mérföldkövet jelentettek a Kverneland történetében, és elkezdődött a ma ismert Kverneland Csoport modern, nemzetközi hálózatának a kiépítése.

 


 

Ahonnan minden elkezdődött; Ole Gabriel Kverneland kovácsműhelye

 

 

Családi vállalkozásból az Értéktőzsdére

1983-ban bejegyezték a családi vállalkozást az Oslo-i értéktőzsdén. Ez a lépés biztosította a cég számára a jövőbeni fejlődéshez szükséges erőforrásokat, és 1984-ben a Kverneland ASA megvette a norvégiai Klepp-ben található Kyllingsrad Plogfabrikk gyárat. Két évvel később, 1986-ban a család egy új norvég gyárral bővült, a Nærbø-I Underhaugs Fabrikkal. A mai anyacég, a Kverneland ASA, mint jogi személy 1989-ben alakult

 


1983-ban bejegyezték a családi vállalkozást az Oslo-i értéktőzsdén

 

 

Gyors fejlődés az 1990-es években

A Kverneland ASA számára az 1990-es években kezdődött meg az igazán gyors növekedés. 1993-ban felvásárolták a dániában, Kertemindében található Maskinfabriken Taarup gyárat, aminek a tulajdona tartalmazta az Egyesült Királyságbeli Kidd üzem tulajdonjogát is. Ez a lépés volt az áttörés a nemzetközi hálózat kiépítése felé, mivel a Csoport így már rendelkezett Skandinávián kívüli gyárral is. Az elkövetkező 3 évben újabb európai üzemek megvásárlására került sor. 1995-ben az olasz modenai Machine Agricole Maletti, 1996-ban a német soesti Accord Landmaschinen, és 1997-ben a szintén németországi Lauenförde városában található Silo-Wolf kereskedelmi társasággal bővült a hálózat.

 


1928-ban megalkották az első traktor vontatta ekét, és elindult a sorozatgyártás

 

 

1998 – Az igazi növekedés éve

A Vicon és a RAU a Kverneland Csoport részévé vált 1998-ban, az árbevételt 2 millió Norvég Koronáról megközelítőleg 4 millió Norvég Koronára sikerült növelni.

Az 1998-as év jelentette a Kverneland Csoport számára a növekedés csúcspontját-ebben az évben 2 jelentős társaságot is felvásárolt, valamint biztosította vezető pozícióját az iparágban. 1998-ban, amikor a Holland Greenland Group gyárat is a Kverneland részévé tették, a jó hírnévnek örvendő Vicon márka még jobban erősítette a Kverneland Csoportot. Ennek köszönhetően be lett biztosítva a Csoport szálastakarmány gépkínálatának széleskörű és magas minőségű kínálata. Az év második jelentős felvásárlása a RAU volt. A RAU márkanév a modern technikájú permetezőkkel és kultivátorokkal már jól ismert és népszerű volt Franciaországban, Németországban és szinte egész Európában.

 



A Vicon és a RAU a Kverneland Csoport részévé vált 1998-ban, az árbevételt 2 millió Norvég Koronáról megközelítőleg 4 millió Norvég Koronára sikerült növelni

 

  

A szerény kezdetektől a világ legnagyobb beszállítóáig

Az 1998-as két nagy felvásárlás eredményeként hihetetlen nagy mértékben kezdett el fejlődni a Kverneland Csoport, alig két év alatt megduplázódott a mérete és az árbevétele is. 1997-ben a bevétel megközelítőleg 2 milliárd Norvég Korona, a dolgozók száma pedig 2 200 volt, akiknek több, mint a fele Norvégián kívül dolgozott. 1998 év végére a Csoport konszolidált árbevétele megközelítette a 4 millió Norvég Koronát, az alkalmazottak létszáma pedig 3 800-ra nőtt. A Kverneland Csoport a világ legnagyobb mezőgazdasági munkagépgyártója lett.



Belépés a szőlészeti iparágba

2000-ben a Kverneland Csoport még sokszínűbbé tette a termékpalettáját, mivel a szőlészeti gépekkel is elkezdett foglakozni. A következő felvásárlás a francia Grégoire SA, a világ piacvezető szőlőkombájn gyártója volt, ami lehetővé tette egy új stratégia kiépítését és a belépést egy új piacra. A szőlőkombájnok mellett a Grégoire felvásárlása szőlészeti permetezők és a borászathoz szükséges kellékek gyártására is lehetőséget adott. A későbbi bővítések, mint például a Lagarde és az UR Machinery (Vinestar) vállalatok beolvasztása a Kverneland Csoportba a vezető szőlészeti munkagépgyártók közé való belépést eredményezte.



Kverneland Csoport már 125 éve

Összhangban a történelmével és a hagyományaival a Kverneland Csoport arra törekszik, hogy ideális partner és beszállító legyen, ha mezőgazdasági vagy szőlészeti munkagépek beruházására kerül sor. A vevőinkre való állandó összpontosítás azért szükséges, hogy időről időre erősödni tudjunk és megmaradjon a mezőgazdasági gépgyártók közt nemzetközi szinten a vezető pozíciónk. Mindezek mellett megtartjuk azokat az igazi értékeket, amelyekre a cég épült, több, mint 125 éve.

 

 


A Kverneland Csoport története egy kis kovácsműhelyből indult 1879-ben.Időközben a cég a vezető mezőgazdasági gépgyártók közé emelkedett

 





A Kverneland Csoport Kereskedelmi irodát nyit Oroszországban és Kínában

2005-ben kereskedelmi iroda nyílt Oroszországban és Kínában. A Kverneland Csoport bízik a hosszú távú és sikeres együttműködésben ezzel a két piaccal.

 


Kereskedelmi iroda nyitása Kínában

 

 



Kilépés a szőlészeti üzletágból

2007-ben a Kverneland Csoport arra a döntésre jutott, hogy kilép a szőlészeti üzletágból annak érdekében, hogy minél nagyobb figyelmet szentelhessen a zöldtakarmány és a földművelő gépek fejlesztésére.



Új márka stratégia

2008-ban a Kverneland Csoport egy új és erős márka stratégiát dolgozott ki, miszerint lecsökkenti a márkanevek számát. Következtetésképp az Accord és a Taarup a Kvernelandban egyesül, míg a Rau Vicon-ná változik.





Új központi alkatrészraktár

2006-ban a Kverneland Csoport elhatározta, hogy egyesíti a német giesseni és a francia orléansi alkatrészraktárát egy új, központi elosztóba. Az összevonás fő oka a jövőbeni sikeres együttműködés és a Csoport szerviz és alkatrész ellátásának megbízható kialakítása volt, elsősorban a francia és a német piacokon. A 15 000 négyzetméter alapterületű központi raktár Metz-ben, Franciaországban található és 2008. Április 22. nyitották meg hivatalosan.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?