A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) hívta fel a figyelmet arra a természeti jelenségre, amely kizárólag a folyó tartósan alacsony vízszintje idején válik láthatóvá. A vízből kiemelkedő, hatalmas karmokra vagy bordákra emlékeztető sziklák egy letűnt kor lenyomatait őrzik. Körülbelül 36 millió éve a mai Duna környezetében sekélytenger hullámzott.

Az akkori üledékekből, leginkább márgából és mészkőből lerakódott kőzetrétegek a későbbi földtani mozgások során megdőltek, majd a víz folyamatos koptatómunkája kialakította belőlük a mederbe nyúló, párhuzamos vonulatokat. Ezek az eocén kori képződmények Lábatlan és Nyergesújfalu térségében egyaránt megtalálhatók. Míg Lábatlannál - különösen felülnézetből - a megdőlt, éles sziklák rajzolódnak ki látványosan, addig Nyergesújfalu környékén jóval hosszabb sávban húzódnak a mederben.

A felszínre bukkanó kőzetek ugyan páratlan bepillantást engednek a földtörténeti múltba, a gyakorlatban azonban kockázatot is hordoznak. Különösen a mostani, rendkívül alacsony vízállásnál ezek a hosszan elnyúló, zátonyszerű képződmények jelentősen szűkítik a hajóutat, és kifejezetten veszélyessé teszik a folyami közlekedést.