Agro Napló • 2026. július 3. 08:46
Bár a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendszer elve alapvetően támogatható, a hazai agrárium és élelmiszeripar számára a jelenlegi szabályozás inkább átláthatatlan adminisztratív terhet és pluszköltséget jelent, mintsem valós környezetvédelmi ösztönzőt. A körforgásos gazdaság megteremtése mellett a kisebb szereplőkre háruló aránytalan bürokrácia és a visszacsatolás hiánya miatt a gyakorlati működés mielőbbi egyszerűsítést és finomhangolást igényel - fejtette ki Szeberényi András, a Budapesti Metropolitan Egyetem tanszékvezetője az Agrárszektor Metszet rovatában.
Aki csomagolóanyagot hoz forgalomba, annak értelemszerűen részt kell vállalnia a későbbi hulladékkezelés költségeiből. Az agráriumban a csomagolás ráadásul nem csupán logisztikai, hanem élelmiszer-biztonsági és marketingkérdés is, legyen szó zöldségesrekeszekről, borosüvegekről vagy éppen a kisüzemi lekvárok címkéiről. A probléma ott kezdődik, hogy a díjfizetés és a papírmunka sokkal jobban megterheli a szereplőket, mint amennyire a tényleges környezeti haszon érzékelhető számukra. Így a környezettudatos felelősségvállalás helyett inkább csak egy újabb, láthatatlan hasznú kötelezettséget látnak a rendszerben.
A szakember szerint a szabályozás egyik legnagyobb hiányossága, hogy ugyanolyan adminisztratív terhet ró egy országos lefedettségű élelmiszeripari vállalatra, mint egy családi gazdaságra vagy a piacon értékesítő őstermelőre. A kisüzemeknél az adatszolgáltatás és a bonyolult kódrendszer értelmezése aránytalanul sok időt emészt fel, ami jelentősen megdrágítja a jogkövetést. Bár a borászati üvegeknél bevezetett díjátalány már jó irányt mutat, a kistermelők esetében egyszerűbb éves elszámolásra, előre meghatározott csomagolási súlyokra és iparági sablonokra lenne szükség. Ez nem gyengítené a környezetvédelmi célokat, viszont lényegesen megkönnyítené az ágazat szereplőinek mindennapjait.
A rendszer jelenleg adatokat kér és díjakat szed be, de alig ad érdemi visszajelzést a szereplőknek. Egy termelő akkor tudna környezettudatosabb döntéseket hozni, ha területi és ágazati bontásban is látná, mennyi csomagolás gyűlt vissza, és abból mi hasznosult újra. Hasonló bizalmi kihívásokat vet fel a kötelező visszaváltási díjas rendszer (DRS) mindennapi működése is. Kovács Orsolya, a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója által készített, nem reprezentatív felmérés rávilágított arra, hogy a válaszadók közel kétharmada ütközött már technikai akadályokba vagy időrabló nehézségekbe a visszaváltás során. Ahogy a visszaváltó rendszernél, úgy az EPR esetében is igaz, hogy ha a használat frusztráló a résztvevők számára, a környezetpolitika gyorsan elveszíti a hitelességét.
A hatékonyság növelése érdekében több gyakorlati változtatásra is szükség lenne. A párhuzamos regisztrációkat egy egységes digitális felület kialakításával lehetne kiváltani, amely például a számlázási és készletadatok alapján előre kitöltött bevallásokat készítene, így a vállalkozóknak már csak jóvá kellene hagyniuk azokat. Emellett alapvető elvárás, hogy a díjszabás anyagilag is jutalmazza a könnyen újrahasznosítható csomagolásokat, míg a nehezen kezelhető anyagok használatát magasabb költségekkel büntesse.
Emellett a vidék sajátosságait is figyelembe kell venni, hiszen a fővárosi begyűjtési logikát nem lehet egy az egyben átültetni a kisebb településekre, ahol inkább a termelői piacokra vagy szövetkezetekre épülő közös gyűjtőpontok, esetleg mobil megoldások jelentenének valódi alternatívát. Végül a termékpályákon belül is egyértelműsíteni kellene a felelősségi viszonyokat, konkrét és életszerű példákkal bemutatva, hogy az egyes értékláncokban kinek pontosan mi a feladata. A magyar agrárium jelenleg is óriási nyomás alatt áll a szélsőséges időjárás, a munkaerőhiány és az emelkedő költségek miatt. Ebben a nehéz helyzetben az EPR-rendszer akkor válhatna az adminisztratív teher helyett a piaci alkalmazkodás valós eszközévé, ha a kötelezettségeket jóval kevesebb papírmunka és sokkal több átlátható, gyakorlatias visszacsatolás egészítené ki.