Agro Napló • 2026. június 23. 15:22
A Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, ami rávilágít a tó köré épült jelenlegi vízgazdálkodási és turisztikai modell korlátaira. A szakértők szerint az eredendően sekély tó természetes működéséhez szorosan hozzátartozik a jelentős vízszint-ingadozás, így a jövőt nem a folyamatos, mesterséges vízpótlás, hanem a megváltozott éghajlati viszonyokhoz és a természeti adottságokhoz alkalmazkodó tájkezelés jelenti.
2026. június 20-án az agárdi vízmérce mindössze 52 centimétert mutatott, amivel megdőlt a 2022 őszén regisztrált negatív rekord. Mivel a legnagyobb nyári párolgási időszak még hátravan, jelentős csapadék hiányában a vízállás tovább süllyedhet. A korábbi aszályos nyarak tapasztalatai alapján ősz elejére akár újabb 20-30 centiméteres vízszintcsökkenés is bekövetkezhet. Bár a látványos vízhiány miatt a közbeszéd leginkább a kiszáradás és a vízpótlás kérdésére összpontosít, a helyzet ennél lényegesen összetettebb - írja közleményében a Másfélfok.
Dr. Boromisza Zsombor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense arra emlékeztet, hogy a Velencei-tó átlagos mélysége mindössze másfél méter, ezért fokozottan érzékeny az időjárási szélsőségekre. A szakember rámutatott arra is, hogy a tó természetes vízforgalmának eleve szerves része a folyamatos változékonyság, sőt, aszályos években akár az időszakos kiszáradás is.
A jelenlegi válságot nem kizárólag a tó adottságai vagy a klímaváltozás hatásai okozzák, hanem az elmúlt másfél évszázad emberi beavatkozásai is. A partszabályozási munkálatok és a turisztikai fejlesztések egy kiszámíthatóbb, állandó vízszintű üdülőtó illúzióját keltették. Mivel a nyílt vízfelület és a kiépített strandok jelentik a megszokott normát, az alacsony vízállás ma már nem csupán természeti jelenségként, hanem súlyos gazdasági és társadalmi problémáként jelentkezik.
Az alacsony vízszint ugyanakkor nem jelent egyértelmű ökológiai katasztrófát. Bár a turisztikai hasznosításra és egyes halfajokra kedvezőtlenül hat, a természetes folyamatokat akár fel is erősítheti. Míg a korábbi apadások idején a nyílt vízi és az idegenhonos halfajok körében jelentős pusztulást tapasztaltak, a mocsarasabb környezethez jobban alkalmazkodó őshonos fajok, például a csuka alig sínylették meg a változást. Ezzel párhuzamosan a mocsári növényzet terjedése és a természetes élőhelyek megújulása több védett madárfaj számára teremtett kedvezőbb feltételeket, ami szintén azt jelzi, hogy a tó bizonyos részei ilyenkor közelebb kerülnek az eredeti, természetközeli állapotukhoz.
Bár a legkritikusabb helyzetekben szükség lehet rövid távú beavatkozásokra, a vízpótlás önmagában nem nyújt tartós megoldást. Ha a cél csupán a megszokott, mesterségesen fenntartott tókép visszaállítása, a probléma újra és újra jelentkezni fog. Dr. Boromisza Zsombor szerint a valódi kiutat az alkalmazkodás jelenti. Ennek érdekében növelni kell a vízgyűjtő területek - különösen a talaj - vízmegtartó képességét, helyre kell állítani a parti élőhelyeket, és felül kell vizsgálni a meglévő partvédműveket. A Velencei-tó jövője azon múlik, hogy a turisztikai és fejlesztési elképzeléseket képesek vagyunk-e a tó természetes változékonyságához igazítani, ahelyett, hogy egy ideálisnak vélt, állandó állapotot próbálnánk ráerőltetni.