Ki ne hagyja a hortobágyi puszta egyik legnagyobb őszi élményét!

Agro Napló2023. október 24. 09:35

A Daruvonulás a hortobágyi puszta egyik legnagyobb őszi látványossága. Október elejétől november közepéig mintegy 250 ezer egyed fordul meg a térségben – mondta Nagy István agrárminiszter.

Fotó: Fekete István, Agrárminisztérium

A tárcavezető a közösségi médiában feltöltött videójában elmondta, a Gondás-tónál a legutóbbi mérések szerint 54 ezer madár járt ezen a területen, míg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén idén rekordszámú, csaknem 183 ezer madár került a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársainak távcsöve elé.

Nagy István emlékeztetett, az Észak-Európában nyarat töltő darvak az Afrikába vezető útjuk során éjszakánként 25-30 ezresével gyűlnek össze a megszokott pihenőhelyeken. Így tartózkodnak több ezres csapatok a Hortobágyi Nemzeti Park sekély vízállású területein. Hozzátette, a darvak tevékenysége egy könnyen leírható napi ritmust mutat. Eszerint az éjszakákat vizes élőhelyeken töltik, majd a napfelkeltét követően kirepülnek a táplálkozó területek irányába, majd napnyugtával visszatérnek az éjszakázóhelyekre. Ezzel a kiismerhető ciklussal végzik a szakemberek a daruszámlálást – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Fotó: Fekete István, Agrárminisztérium

Hazánkban 2010 óta nagy volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások. Ezt mutatja, hogy a tíz nemzeti park 465 fejlesztést tudott megvalósítani mintegy 90 milliárd forint összértékben. Ezzel pedig több mint 300 ezer hektáron javult a természet környezeti állapota – részletezte. A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014–2023-ig tartó időszakában a nemzeti parkok 40 milliárd forint forrást használtak fel, 92 beruházást hajtottak végre, mintegy 100 ezer hektár területen. A fejlesztések nagy része élőhely-rekonstrukcióra fókuszált, ennek pedig kétharmada vizes élőhely rekonstrukcióként valósult meg, amely területek egyedülálló értékét képzik a Kárpát-medencének.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
állattenyésztés, agrárgazdaság, állattartás, gazdaság, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, természetvédelem, hortobágyi nemzeti park, természetvédelmi őrszolgálat, daru, környezet és energiahatékonysági operatív program,