Fokozott figyelmet kér a NAK a járművezetőktől

Agro Napló2023. július 10. 09:30

Országszerte folynak az aratási munkálatok, emiatt nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek és vontatók.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra kéri a járművezetőket, hogy – a balesetek elkerülése érdekében – tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve körültekintően közlekedjenek.

Az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek, lassú járművek mögött jellemzően feltorlódhat a forgalom. A NAK felhívja a közúti közlekedésben részt vevők figyelmét, hogy csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságos befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű mezőgazdasági gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra. A mellettük való elhaladás, előzés is jóval veszélyesebb, nagyobb odafigyelést igényel még jó látási körülmények között is. A mezőgazdasági járművek előzésénél (melyek vezetői félrehúzódással is segítenek) nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani – értesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményéből az Agro Napló.

Mezőgazdasági járművel minden olyan útszakaszon lehet közlekedni, ahol azt KRESZ-tábla nem tiltja. Azonban nem hajthat lassú jármű gyorsforgalmi és emelt sebességű útszakaszon. A mezőgazdasági munkákra használt lassú járművek maximum 25 km/h sebességgel, míg a mezőgazdasági vontatók legfeljebb 40 km/h sebességgel közlekedhetnek. Ahhoz, hogy a közúti közlekedésben részt vegyenek, a járműveknek és a járművezetőknek is meg kell felelniük a KRESZ-ben foglalt feltételeknek. Fontos, hogy minden esetben működjön az összes jelzőfény, azokat sár-, vagy felhajtott ütközésvédő ne takarja. A kombájnok esetében pedig szükséges a vágóasztal leszerelése.

(Forrás: NAK)

Címkék:
munkagép, kombájn, növénytermesztés, mezőgazdaság, aratás, agrárgazdaság, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), szántóföld, gazdaság, szántóföldi növénytermesztés, mezőgazdasági piac, járműforgalom,