Rendkívüli eredmény a sertéspestis elleni védekezésben

Agro Napló2023. július 3. 13:56

Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését.

Az Európai Bizottság állategészségügyi szakbizottsága (PAFF) legutóbbi ülésén meghallgatta, és egyhangúan elfogadta Magyarország ASP-fertőzött területek csökkentésére tett javaslatát. A döntés révén jelentősen mérséklődött a kockázati területek nagysága Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményéből az Agro Napló.

A javaslat előzményeként a hazai ASP Szakértői Akciócsoport áttekintette a magyarországi járványhelyzetet. Ennek során megállapították, hogy a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a vírus terjedésének üteme nagymértékbe lelassult, továbbá a fertőzött terület egy jelentős részén olyannyira visszahúzódott, hogy az ASP jelenléte ott már nem igazolható. 

A magyar javaslatot vizsgálati eredményekkel alátámasztott tanulmányban mutatták be hazánk képviselői az uniós és tagállami szakértőknek, akik azt egyhangúlag elfogadták. Ennek köszönhetően Csongrád-Csanád vármegyében megszűnt valamennyi magas kockázatú terület, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében pedig a fertőzött terület jelentős része magas kockázatú területté lett visszasorolva. Ezzel együtt Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun vármegyék eddig magas kockázatú területének jelentős része közepes kockázatúvá vált.

A változás rendkívül kedvező a magyar állattenyésztők, élelmiszerelőállítók és vadgazdálkodók számára, ugyanis a közepes kockázatúvá vált területen ASP szempontból korlátozás nélkül lehet a házisertéseket forgalmazni, másik tagállamba kiszállítani, a vaddisznó testet felhasználni, értékesíteni. A magas kockázatúvá átminősített területekről a jövőben a házisertések belföldön kikötések nélkül szállíthatók, valamint megnyílik annak lehetősége, hogy a vaddisznókat – az eddigi ártalmatlanítás helyett – belföldön feldolgozzák, felhasználják.
A területek kockázati besorolásának módosítása nyomon követhető a Nébih tematikus oldalán elérhető interaktív térképen.

A témában a Nébih az alábbi információforrásokat ajánlja: 

(Forrás: Nébih)

Címkék:
állattenyésztés, sertés, agrárgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, gazdaság, járvány, afrikai sertéspestis, mezőgazdasági piac, haszonállat, vaddisznó,