Nagy István: Minden erővel fel kell gyorsítani az öntözésfejlesztést

Agro Napló2023. május 22. 09:19

A termelés biztonságát ma már csak öntözéssel lehet fenntartani – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepének átadásán.

Fotó: Agrárminisztérium

A miniszter ismertette: Magyarországon most a termőterületek 2 százaléka öntözött, a távlati cél az, hogy az európai átlagot elérve ez legalább 8 százalék legyen, szeretnék a 400 ezer hektárnyi öntözött területet elérni. A tavalyi rendkívüli aszály megmutatta, hogy olyan mértékű az éghajlatváltozás, ami ellen tenni kell – hangsúlyozta Nagy István. A miniszter kedvezőnek nevezte, hogy a technológia adott, a támogatási rendszer biztosított, valamint a megfelelő szakképzés és a felsőoktatási képzés is adott. Kiemelte: a fiatalok megértették, hogy a technológiai fejlesztés, a precíziós gazdálkodás, az innováció, az automatizáció és a digitalizáció mit jelent a megújuló magyar agráriumban, és értik, hogy nekik ebben szerepük van – értesült a közleményből az Agro Napló.

Az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok egy részét is felül kell vizsgálni a vízmegtartás érdekében. Át kell gondolni, hogy az egyes tájegységeken ilyen időjárási körülmények között milyen növényeket lehet termelni, a szárazsággal szemben ellenállóbb növényeket kell termeszteni, emellett a vízválságra adandó egyik válaszként a meglévő talajvízzel és a csapadékkal is sokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni – mutatott rá. A talajvízszint csökkenése, a talaj romló nedvesség-ellátottsága az ország területének döntő többségén jelentősen megnövelte az aszályhajlamot, és jelentősen csökkentette a területek mezőgazdasági hasznosíthatóságát. A felszíni és felszín alatti vízkészletek jó állapotba hozása öntözési szempontból is kulcsfontosságú – fejtette ki Nagy István.

Kiemelte: minden erővel fel kell gyorsítani az öntözés-fejlesztéssel kapcsolatos, korábban megkezdett munkát. „Ha azt akarjuk, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes és hatékony legyen, akkor mindenképpen foglalkozni kell az öntözés növelésével” – fogalmazott. Nagy István felidézte: a gazdák a Vidékfejlesztési Program keretében 2016 óta kaphatnak támogatást az öntözés fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységekhez. A felhívás alapján eddig 766 termelő részesült több mint 52 milliárd forintos támogatásban. A miniszter hangsúlyozta: a mezőgazdasági termelés során kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek. Különösen fontos ez az öntözéses gazdálkodás esetében, ezért megteremtették az öntözni kívánó gazdák közösségbe szerveződésének jogi alapjait – jelezte.

Május elejéig 190 öntözési közösséget ismertek el, amelyek csaknem 76 ezer hektárnyi területen folytatnak öntözéses gazdálkodást. Az így szerveződő gazdákat segíti az öntözési közösségek együttműködésének támogatása, a felhívásra sikeresen pályázó projektekre maximum 250 ezer eurónak megfelelő vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 90 százaléka lehet – ismertette az agrárminiszter. Hozzátette: már 38 közösség részesült 2,6 milliárd forintnyi támogatásban. Nagy István felhívta a figyelmet, hogy mindkét pályázati felhívást ismét megnyitották, október 1-jéig újra lehet jelentkezni. Emlékeztetett arra, hogy a kormány ebben az évben átvállalja a vízdíjat a gazdálkodóktól, hogy segítse a beruházások minél gyorsabb megtérülését. A miniszter kitért arra is, hogy a jövőben a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében lehet majd támogatást igényelni az öntözés fejlesztésére, további 70 milliárd forintot fordítanak erre.

(Forrás: MTI)

Címkék:
mezőgazdaság, pályázat, aszály, agrárgazdaság, támogatás, öntözésfejlesztés, gazdaság, nagy istván, mezőgazdasági piac, talajvíz, közös agrárpolitika (kap), hársfamajori öntözési közösség, öntözőtelep, vízválság,