Újra meghosszabbították a fekete-tengeri gabonamegállapodást

Agro Napló2023. május 18. 12:44

A megállapodás csütörtökön járt volna le.

Az utolsó pillanatban megszületett az orosz–ukrán egyezség, ismét meghosszabbították a megállapodást, amely lehetővé teszi a biztonságos gabonaszállítást a Fekete-tengeren, írja az al-Dzsazíra. A fejleményt Recep Tayyip Erdogan török elnök jelentette be szerda délután, szavai szerint a paktum újabb két hónapig él.

A megállapodás hatálya csütörtökön járt volna le. A hosszabbításról már múlt héten felröppentek pletykák, de azok tévesnek bizonyultak, a tárgyalások tovább folytatódtak, sokáig úgy tűnt, eredmény nélkül. Szerdán aztán az utolsó gabonahajó is elhagyta Ukrajna partjait, a korridor pedig az egyre nagyobb bizonytalanság miatt addigra már szinte teljesen ki is ürült – értesült a HVG cikkéből az Agro Napló.

Bloomberg ugyan tegnap délután török forrásokra hivatkozva megírta, hogy mégis sikerült megegyezni a folytatásról, de a fejlemény Erdogan bejelentése után tekinthető hivatalosnak, miután a két háborús fél közti megegyezés az ENSZ és Törökország hathatós segítségével született meg még tavaly nyáron, és Ankara a fenntartásában is aktív szerepet játszik. Az orosz külügyminisztérium későbbre ígért kommentárt.

(Forrás: HVG)

Címkék:
növénytermesztés, agrárgazdaság, gabonapiac, szántóföld, gazdaság, szántóföldi növénytermesztés, mezőgazdasági piac, ukrajnai háború, ensz, gabonamegállapodás, fekete-tenger, ukrán gabona, erdogan,