Élő baromfit vásárolna? Legyen elővigyázatos!

Agro Napló2022. december 20. 08:59

Egyre nagyobb számban jelennek meg élő baromfit kínáló online hirdetések a madárinfluenza-járvány miatt korlátozás alá eső területekről.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felé több jelzés is érkezett az elmúlt napokban, hogy internetes hirdetési portálokon korlátozás alatt álló Bács-Kiskun megyei területekről származó élő baromfit, jellemzően víziszárnyasokat kínálnak eladásra az ország egész területén. A jelenleg érvényes előírások szerint ezekről a korlátozott területekről, azaz védő- és megfigyelési körzetekből kizárólag vágóhídra lehet az állatokat szállítani, oda is csak kedvező eredményű előzetes vizsgálatok alapján. Mivel a betegséget a fertőzött állatok is terjesztik, így a hirdetések azon túl, hogy súlyos szabályszegésnek számítanak, komoly járványügyi kockázatot is jelentenek, az esetlegesen vírushordozó szárnyasokkal ugyanis hozzájárulhatnak a még mentes megyék befertőzéséhez. 

A Nébih felveszi a kapcsolatot az érintett szolgáltatókkal és a továbbiakban kiemelten figyeli majd a hasonló hirdetéseket megjelenését, komoly bírsággal sújtva a szabályszegőket. Tekintettel a súlyos kockázatra azon állattartóknak, akik tevékenységükkel bizonyítottan hozzájárulnak a járvány terjesztéséhez, bírósági feljelentéssel is szembe kell nézniük – értesült a Nébih közleményéből az Agro Napló.

A felelőtlen állattartói magatartás gazdák százainak okozhat komoly gazdasági kárt. Épp ezért a Nébih felhívja a figyelmet, hogy semmi esetre se vásároljanak a korlátozás alatt álló területekről élő baromfikat. Az érintett települések listája elérhető a Nébih tematikus oldalán (https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza-telepulesek) vagy interaktív térképén. A hatóság kéri, ha valaki ilyen jellegű hirdetést lát, a link megküldésével jelezze a ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen.

(Forrás: Nébih)

Címkék:
állattenyésztés, agrárgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, baromfi, gazdaság, járvány, baromfitelep, madárinfluenza, mezőgazdasági piac, haszonállat, illegális,